Fukuyama jövendölésével ellentétben a történelem nem ért véget, világunk nem omlott össze, azonban az egyre kiéleződőbb nemzetközi helyzetben releváns kérdés, hogy hová tart? Több más kérdéssel együtt ezt is feszegették a Beszélgetések a jövőről – A történelem nem ért véget című kerekasztal beszélgetés keretein belül.
Bár a rendszerünk összeomlása még mindig csak egy távoli rémképnek tűnik, egyre nagyobb alátámasztást kapnak a disztópikus jövőképek: az unipoláris világrendünk élén álló Egyesült Államoknak több új kihívója is akadt Oroszország és Kína személyében. Putyin fenyegetésként tekint a NATO-ra valamint az Egyesül Államokra, míg Kína multipoláris világrendet akar kialakítani. Talán mégis közeledik a világok harca?
A Nyugat hanyatlása? Külső és belső csapások
Egyre népszerűbb az elmélet, miszerint a Nyugat által képviselt politikai modell, az alkotmányos demokrácia, valamint a gazdasági modell, a szabadkereskedelem hanyatlóban van. A 2000-es években megrendítő csapások érték, nem csak kívülről, hanem belülről is. A revizionista nagyhatalmak, Oroszország és Kína folyamatosan kritizálják a nyugati modellt és próbálják a saját elképzelésük szerint alakítani világrendet. Az elmúlt évtizedekben mindkét állam feszegette a határait és alakította az érdekszféráját: tökéletes példa erre 2008-as grúz háború, a 2014 óta folyamatosan tartó kelet-ukrajnai konfliktus, valamint a 2015-ös szíriai beavatkozás is. Bár a másik revizionista nagyhatalom, Kína „barátságos nagyhatalomként” hirdeti magát, azonban a dél-kínai tengeri összetűzések nem erre utalnak.
A 2008-os válságnak gazdasági hatásai mellett számos társadalmi és lélektani hatása is volt. Az emberek kiábrándultak a rendszerből, az elitekből, amely utat nyitott a populizmus és a nacionalizmus számára.
A Nyugat kihívói
Mint már említettük, Oroszország és Kína sem elégedett a jelenlegi unipoláris világrenddel, azonban, hogy alakítanák át a rendszert a saját elképzeléseik szerint?
Oroszország ellenségként tekint a NATO-ra és legfőképpen az Egyesült Államokra, célja a régi orosz dicsőség és a bipoláris rendszer visszaállítása. Oroszország követeli magának a nagyhatalmaknak járó privilégiumokat. Putyin szerint a nem is olyan távoli jövőben a hatalom azé lesz, akié a mesterséges intelligencia, a jövő háborúi pedig hibrid háborúk lesznek. Ezért is fordítanak egyre nagyobb erőforrásokat a mesterséges intelligencia fejlesztésére
Oroszországgal ellentétben Kína ragaszkodik a soft power alkalmazásához, hosszútávon ez kifizetődőbb számára, mivel gyors konfliktusok veszélyeztetik kereskedelmi pozícióit. Ennek ellenére az érdekszférájából nem hajlandó engedni, amit láthattunk Tibet megszállása és a már említett dél-kínai tengeri konfliktus során is.
A 21. század hidegháborúja?
Az orosz-amerikai feszültséget gyakran hasonlítják a 20. század hidegháborújához. Vajon tényleg egy újabb hidegháború előcsarnokában vagyunk? Bár a közmédia szívesen alkalmazza ezt a hasonlatot, azonban fontos megemlítenünk a különbségeket a jelenlegi és a Szovjetunió összeomlása előtti helyzet között.
Oroszország jelenlegi demográfiai, gazdasági, területi mutatói csupán töredékei a Szovjetunióénak. Valamint, míg a szovjet rendszer mögött állt egy ideológia is, amellyel legitimálni tudták tetteiket és élvezhették az emberek támogatottságát, addig a mai Oroszországban ez nem figyelhető meg.
Tehát, Moszkvának nincsenek meg a megfelelő eszközei, hogy kiépítse azt bipoláris világrendet, amely megfelelne az elképzeléseinek, azonban nagyon destruktív és minden lehetőséget megragad, hogy aláássa a nyugati modellt.
Multipolaritás: stabilitás vagy orwelli disztópia?
Jogos kérdés, hogy miért is lenne olyan szörnyű, ha az Amerikai Egyesült Államok unipoláris világrendjét felváltaná a multipolaritás. A klasszikus realizmus több neves képviselője, mint Morgenthau és Carr is azt vallotta, hogy a multipoláris világrend a legstabilabb rendszer. Ezt a nézetet sokan cáfolják és egy orwelli disztópia beteljesülését látják a multipolaritásban.
Nehéz válaszolni arra, hogy melyik is a megfelelő világrend, azonban fontos figyelembe vennünk, hogy ebbe nem csak a nagyhatalmaknak van beleszólása. A kis- és középméretű államok hozzájárulási képessége a békéhez arányos a gazdasági és katonai képességeivel, azonban a destruktív képességei sokkal nagyobbak. A világrend nagyon törékeny, és Európának érdeke, hogy fennmaradjon ez a rendszer. Ebből kifolyólag Magyarország érdeke is az, hogy ne fűrészelje azt az ágat, amin ül és ne váljon azon erők eszközévé, amik fel akarják bontani a világrendünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése