2015. március 11., szerda

Folytatódik a lengyel reálpolitika

Következetesen kitartva elvei mellett, Lengyelország tovább erősítette Ukrajna támogatása iránti elköteleződését. Ennek legfőbb jele a 2015. március 5-én aláírt lengyel-ukrán biztonságpolitikai együttműködési megállapodás. Ewa Kopacz lengyel miniszterelnök asszony és Olekszandr Turcsinov az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (NSDC) vezetője azonban további egyezményekről is tárgyaltak. Az Oroszország ellen bevezetett szankciók jövőjéről ugyanakkor Barack Obama és Donald Tusk folytatott eszmecserét.

Olekszandr Turcsinov kétnapos varsói látogatása során még szorosabbá fűződtek az ukrán válság következtében megerősödő lengyel-ukrán gazdasági és politikai kapcsolatok. A protokolláris megállapodást lengyel részről Stanislaw Koziej, a lengyel Nemzetbiztonsági Hivatal (BBN) főnöke írta alá. A dokumentumban a felek kinyilvánították együttműködési szándékukat a térségben jelen lévő biztonsági veszélyekkel kapcsolatban, illetve a biztonsági és védelmi kérdések esetében kooperációra való törekvésüket is kihangsúlyozták. Az ezt követő vezetői találkozók során szó volt többek között az EU-Ukrajna kapcsolatokról, két- és többoldalú katonai együttműködési szerződések létrehozásáról, illetve a 2009 óta alakuló lengyel-litván-ukrán dandár megvalósításáról.

Ewa Kopacz miniszterelnök asszony biztosította az NSDC vezetőjét Ukrajna további támogatásáról, elsősorban a reformfolyamatok területén, a stabilitás mielőbbi megteremtése érdekében. Mindezt a még januárban odaígért 100 millió eurós kölcsön biztosításával, illetve a NATO Ukrajnáért indított projektjében (Vagyonkezelő Alap) való lengyel részvétellel is megerősítették.

Mindeközben sorra zajlanak a találkozók, melyek célja a harmadik minszki fegyverszüneti egyezmény betartásának elősegítése. A lengyel álláspont továbbra is a biztonsági érdekek előtérbe helyezése, így az ország nem hátrál meg a további szankciók bevezetése, illetve a meglévők erősítése elől sem. Sőt, egyenesen támogatja azokat. Bár március 9-i, washingtoni látogatása során Donald Tusk egykori lengyel kormányfő az Európai Tanács elnökeként tárgyalt Barack Obama amerikai elnökkel, álláspontja, miszerint Európának a szankciók tekintetében egységesen kell kiállnia Oroszországgal szemben, egybevág a lengyel kormány véleményével. A találkozón Tusk hangot adott azon véleményének is, mely szerint Oroszország célja elválasztani Európát és az Egyesült Államokat egymástól, így külön kiemelte a két kontinens közötti, egyre szorosabb gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok jelentőségét, melyet az alakuló TTIP szerződés is bizonyít. Abban Obama elnök is egyetértett, hogy az Oroszországgal szembeni egységes kiállás kulcsfontosságú a szankciók tekintetében.

A további gazdasági szankciók bevezetése, vagy az eddigiek erősítése azonban még várat magára, hiszen Angela Merkel és Francoise Hollande egyelőre azon dolgoznak, hogy a felek betartsák a törékeny fegyverszüneti egyezményben foglaltakat. A NATO szövetséges országok nagyköveteinek március 11-i találkozóján  is egyetértés született arról, hogy a fegyverszüneti megállapodás feltétlen betartására van szükség a stabilitáshoz. A szankciók a válság további eszkalálódása esetén kerülnek majd újra terítékre. 

Források:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése