Vegyes érzelmekkel vágtam neki a feladatnak, hogy elolvasom
Joris Luyendijk Elkendőzött valóság című könyvét, egyrészt mert tisztában
voltam vele, hogy a nyugati médiamanipuláció egy létező és igen összetett
iparág, így kételkedtem benne, hogy bármi újat tudna mondani számomra.
Másrészről viszont mivel élnek barátaim a térségben, „vox populi” közeli személynek
éreztem magam és érdekelt: „Vajon majd ez a Luyendijk megmondja a frankót?”
Természetesen nem, és ez a könyv elején nyilvánvalóvá is
válik, itt nem számíthatunk eget rengető eltitkolt események és folyamatok
megismerésére, ám ezt a szerző maga is közli velünk. Hiszen hogy is érthetnénk
meg egy ennyire sokrétegű és szerteágazó kultúrát úgy, hogy azt sem tudjuk
felfogni hány különböző kultúrát, ideológiát, vagy életvitelt képviselnek a
nyugati média által gyakran egy kalap alá söpört „arabok”?
A könyv természetesen megmagyaráz és leír olyan politikai
eseményeket és azok hátterét mely külső szemlélőként nehezen hozzáférhetők, és
kétség kívül érdekes volt egy olyan ember történeteit olvasni aki (többé-kevésbé)
szemtől szembe élte meg ezeket az eseményeket, és kiábrándult egy olyan iparágból,
amibe energiát, hivatástudatot és bizalmat fektetett. Valamilyen szinten ezért
konkrétumokat tudhatunk meg azokról a folyamatokról és módszerekről, amelyek
ezt a média szörnyeteget működtetik. Ennek ellenére képtelen voltam kiverni a
fejemből azt a gondolatot, miszerint itt nem ez a lényeg…
A mindenki által ismert politikai játékok, illetve azóta
napvilágot látott „meglepő” információk tömkelegében a könyv visszatérő eleme
az emberi tényező. Luyendijk többször tesz említést róla mennyire nem volt
képes olyan dolgokról írni, közvetíteni vagy tudósítani, mint a palesztin
gyerekek helyzete, a kairói kocsmáros antiszemita gondolkodásmódja, vagy a Hezbollah
tisztjének rajongása a labdarúgás iránt. Ugyanis a médiát nem az emberi tényező
érdekli, hanem a politika, a gazdasági érdekek vagy épp a propaganda gépezet
olajozott működése.
Számomra ez a legmegdöbbentőbb jelenség a 21. század
küszöbét oly büszkén átlépő idealista nyugati világban. Vajon tényleg ez lenne
minden? Két ország halomra lövi egymást a politikai érdekek végeláthatatlan
kavalkádjában és mi feszülten figyeljük, hogy vajon A ország vagy B ország lesz
az, aki bevésheti a történelemkönyvekbe az „igazságot”? Kényelmesen hátradőlünk
és elégedetten nyugtázzuk, hogy ma is naprakészek vagyunk az aktuálpolitika
legfrissebb eseményeiből, amit majd másnap jól megtárgyalunk a kollégákkal egy
reggeli kávé mellet, miközben eszünkbe sem jut, hogy a világ másik felén ezt
valaki „csak” azért nem teheti meg, mert éjjel a „demokrácia” szétszaggatta az
utolsó kollégáját is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése