Kivételes szabályok avagy szabályos kivételek

Éppen egy szomszédos országban töltöttem pár nap szabadságot, mikor el kezdtem olvasni Joris Luyendijk Elkendőzött valóság című könyvét. Izgalmas olvasmánynak bizonyult.

Eddig is tudtam, hogy a híreket emberek választják ki, hogy ez valamely érvelés mentén vagy valamilyen szemléletmódból adódóan, eladási és nézettségi számok  alapján történik.
„Hír az, ami eltér a mindennapostól, a szabályt erősítő kivétel" - ezt is tudtam. De nem fogtam fel, hogy „akinek csak a kivételben van része, azt szabálynak fogja tartani".

Vakációmat a hegyek között töltöttem. Nem vásároltam újságot, nem kapcsoltam be a tv-t, napokig "offline voltam". Utolsó estémen - talán a hazautazás kényszerűségének tudatosításaképp- gondoltam, megnézem az esti híreket. Meglepetésemre, a műsor sokkal szórakoztatóbb és sokkal elszomorítóbb volt, mint valaha.

Luyendijk könyvében - az ízlésemnek nagyon is kedvezve- két gondolati szálat fűz párhozamosan.
Egyet az újságírás mikéntjéről. A munkafolyamatról, az utazásról, az interjúkról, a szerkesztőség reakcióiról, a hírkövetésről. Olvasóként pedig, valahol a "be sem engedtek az országba" és a "hírügynökségi jelentésekre kellett támaszkodnom" között, megkérdőjeleztem mennyit is tudok ténylegesen az újságírásról.

Az esti hírműsorok közepette egyszer csak nevetésben törtem ki. Nevetnem kellett önmagamon. Elkezdtem fejben elemezni a híreket. Milyen ország csatornáját nézem? Miért központi hír a központi hír? A valóság melyik perspektíváját tálalják most elém?

A könyv történetének másik szála az "arab világról" szól. Nyelvek, kultúrák, vallások, rossz szomszédság és nagy hatalmi befolyások szövevényéről.  Egy közös ponttal, a diktatúrával. Ez azt jelenti, hogy az ottani emberek valósága nem az én valóságom. Itt ülök Európa közepén, nyugati liberális eszméktől körbevetten, egy "háború utáni generáció" gyermekeként. Értelmezni tudom a híreket, de átérezni semmiképp.

Lehervadt a mosolyom. Csatornát váltottam. Egy kattintással, máris a kellemes színekkel dolgozó reklámok, és a szórakozatóipar könnyed műsorainak tengerében találtam magam.

Végképp nem tudtam eldönteni, hogy nevessek vagy sírjak.

Joris könyve elgondolkoztatott: Én vagyok a célközönség, a fogyasztó, a megrendelő, nekem készülnek a műsorok. Tényleg elégedett vagyok a szolgáltatással? Most akkor mi a kivétel és mi a szabály?