2014. február 25., kedd

Franciaország még mindig Afrikában



 A Közép-afrikai Köztársaság területén közel egy éve vette kezdetét az erőszakhullám, melyben egyes források szerint több ezer ember vesztette már életét. Franciaország december 5-e óta van jelen csapataival (ENSZ-felhatalmazással) a Közép-afrikai Köztársaság területén, annak érdekében, hogy megakadályozza a vérontást a muszlimok és keresztények által lakott országban.
A művelet kezdetekor François Hollande, Franciaország jelenlegi elnöke, gyors beavatkozást ígért a kérdésben, mégis a francia erők december óta vannak jelen az országban.  A művelet szükségességét tekintve azonban a francia politikusok is megosztottak: Bruno Le Maire, francia képviselő szerint mérlegelni kellene a művelettel járó hasznokat és költségeket. Le Maire kiemelte, hogy az európai országok közül jelenleg csak Franciaország vesz részt a békefenntartásban, így ez különösen megnehezíti a helyzetet. Nagyobb fellépést várna el a nemzetközi közösség részéről a műveletben. Továbbá, Le Maire hangsúlyozta, hogy nem elhanyagolandó tényező a katonai művelet pénzügyi vonzata sem, hiszen Franciaország folyamatosan csökkenti a katonai kiadásait, ezzel párhuzamosan azonban a külföldi missziók száma nem csökken sőt, még emelkedik is.
Többen amellett érveltek a francia politikai elit részéről, hogy a közelmúlt eseményei világosan bebizonyították azt, hogy egy másik állam beavatkozása egy belpolitikai konfliktusban az esetek többségében nem nyújt megoldást a problémára, sőt, el is mélyítheti azt. Többek között Le Maire is azt az álláspontot vallja, hogy a helyzet rendezését az Egyesült Nemzetek Szervezetének keretében kellene megvalósítani, azon belül is minél több teret engedve az afrikai országoknak. Jelenleg a körülbelül 1600 francia katona mellett (akiknek a létszámának emeléséről nemrégiben döntött a francia védelmi hivatal) közel 6000 afrikai békefenntartó állomásozik a Közép-afrikai Köztársaságban. Ugyanakkor, február 10-én, az Európai Unió döntéshozói az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2134-es határozata alapján, úgy döntöttek, hogy elindítják az EUFOR-CAR (European Union Force in the Central African Republic) missziót az országban, mely főleg a civil lakosság védelmére fog összpontosítani. Jelenleg a misszió tervezése folyik, azonban már több ország –köztük Magyarország is- jelezte részvételét a műveletben. Az EUFOR-CAR-t a döntéshozók hat hónapos időtartamra tervezik, melyet nem terveznek meghosszabbítani. Az EUFOR-CAR elindítása azért is kiemelt fontosságú, francia szemszögből, hiszen a francia parlament a mai nap szavazott a misszió meghosszabbításáról. Azáltal, hogy az Európai Unió támogatásáról biztosította Franciaországot, a Le Maire képviselő által említett okok, melyek miatt nem támogatja a francia csapatok részvételét a misszióban, nagy része érvényét veszti.

Források:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése