2014. február 25., kedd



Tymoshenko és hősei

Yulia Tymoshenko, volt ukrán miniszterelnök indítványozni fogja a maidani hősök szerepvállalását az új nemzeti kormányban – tette közzé a Batkivschyna (Haza) párt hétfői közleményében.

„Ragaszkodni fogok ahhoz, hogy az új végrehajtó hatalom a civil társadalom tagjaiból álljon.” – olvashatóak az Interfax hírközlő portálon Tymoshenko szavai. Nem csak a politikusnő, de a pártja is úgy gondolja, hogy a Függetlenség tér hőseinek helyet kell biztosítani az újonnan alakuló kormányban.
 
Konkrét személyekről egyelőre nem esett szó, annyi azonban bizonyos, hogy mindannyian az ellenzéki tűntetők befolyásos alakjai, akik sokat tettek az ország védelméért és a győzelemért – áll a közleményben. Egyelőre az sem világos, hogy a megromlott egészségi állapotú politikusnak milyen szerepe lesz az újonnan alakuló kormányban. Tymoshenko ügyvédje, Serhiy Vlasenko vasárnap cáfolta a korábban megjelent híreket, miszerint a politikusnő indulna a miniszterelnöki pozícióért. Ezt a tényt erősíti a Batkivschyna párt korábbi közleménye, melyben kijelentik, hogy nem kérték fel Tymoshenkot, hogy induljon a miniszterelnöki tisztségért.

A három év után szombaton – a harkivi börtönkórházból – szabadult politikus első útja a kijevi Maidan térre vezetett, ahol heves beszédében hősnek nevezte a téren tüntetőket. Ígéretet tett a vérontásért felelős személyek büntetésére, illetve emlékeztette a tömeget, hogy a feladatuk még nem ért véget, szükség van a további protestálásra. A karizmatikus ex-miniszterelnöknő szerint a végsőkig ki kell tartani, amíg az ellenzék érdekeit legmegfelelőbben képviselő kormány meg nem alakul. A Függetlenség-téri beszéd azonban nem aratott osztatlan sikert. A tömeg egy része kifütyülte a szónoklatot, és elhagyta a tüntetés központját.

Tymoshenkot 2011-ben ítélték hét év börtönre hivatali visszaélés miatt. A vád szerint a politikusnő 2009-ben kötött Ukrajna számára előnytelen gázkereskedelmi megállapodásokat Oroszországgal, mellyel túllépte hatáskörét. Az Európai Unió úgy véli, bebörtönzésének hátterében politikai okok húzódtak. A BBC azonban arról ír, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága 2013-as vizsgálatában nem jelentette ki egyértelműen bezárása jogtalanságát. A bíróság továbbá kétségbe vonta Tymoshenko azon állítását, miszerint a börtönben rosszul bánnak vele.

A „gáz hercegnőjeként” is emlegetett politikusnőt állítólag bántalmazták őrei, és figyelmen kívül hagyták romló egészségi állapotát. Szombati szabadulását a büntető törvénykönyv módosításnak köszönheti, melyet pénteken szavazott meg az ukrán parlament – olvasható a BBC oldalán. Szabadon bocsátása részét képezte annak az Uniós programnak, melyet Yanukovich 2013 novemberében elutasított.  

Yulia Tymoshenko kétség kívül az ukrán ellenzék karizmatikus alakja. 2005-ben a Forbes magazin a világ három legbefolyásosabb nője közé választotta. Visszatérését a politikai életbe azonban megnehezíti a 2009-ben személye körül kialakult gázbotrány, illetve megromlott egészségi állapota.


Források: 

Perje Zsófia


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése