A valóság – amilyennek gondolhattuk

Joris Luyendijk könyve kétségkívül élvezetes olvasmány. Az Elkendőzött valóság tág közönséget céloz meg remek példáival, élvezetes történeteivel. De a legnagyobb meglepetés azokat érheti, akik eddig nem ismerték a „média logikáját.”

Kinek meglepetés-kinek nem: a különböző bejelentkezések, bejátszások, „interjúk” nem mindig azt a képet mutatják, amelyet mutatniuk kellene. A szerző szerint különösen igaz ez egy olyan térség(ek)ben, mint például az úgynevezett „arab világ”, amely távol áll tőlünk, megközelíthetetlennek tűnik, és különben is: diktatúra van. A könyv gondolatmenetében ennek lesz véleményem szerint a legfontosabb szerepe.

Már csak azért is, mert ennek meghatározó szerepe van a tájékoztatásra, az újságírásra nézve is. A szerző egy ponton kategorikusan kijelenti, hogy az arab világban olyan, mint újságírás, nem létezik. Ez a megállapítás igaznak tűnik akkor, ha a mű segítségével megismerjük a helyi viszonyokat: kikönyörgött vízumok, csúszópénz, ál-interjúk sorozata, félő emberek, titkosrendőrök, lehallgatott telefonvonalak. Ilyen körülmények között tényleg nem lehet megfelelő tényfeltáró munkát végezni, maximum mismásolni, „tuti idézeteket” gyűjteni, mert nem marad más. Abból kell építkezni, ami van.

A tudósító élete nehéz: különösen, ha a nehézségek ellenére (amivel a kiküldő szerkesztőség nincs is feltétlenül tisztában) várják tőle a teljesítményt, a cikkeket, a bejelentkezéseket, amelyek sokszor semmi pluszt nem adnak hozzá az információkhoz, mert egyszerűen semmihez nem lehet hozzájutni. Ezek csak annyiban járulnak hozzá a dolog értékéhez, hogy elmondhatjuk: „Tudósítónk jelentkezik a helyszínről.”

Ez a meghatározottság, egyfajta korlátoltság jelenti a legkomolyabb korlátozó tényezőt. A nehézségeken kívül megemlíti a szerző a hírügynökségek szerepét, melyek szerinte „megtanultak alkalmazkodni” a szabályokhoz, a helyzethez, ami egyben megkönnyíti (kéznél van a hír), másrészt megnehezíti (még nehezebb önálló színt vinni az anyagokba) a helyben dolgozó sajtómunkások helyzetét.

A könyv még felállít nyilvánvaló ellentéteket a demokráciák és a diktatúrák között újságírói szempontból, hosszan tárgyalja az izraeli-palesztin konfliktust és médiaháborút, valamint mesél rengeteg történetet, amelyek tanulságul szolgálhatnak a jövő újságíróinak.

Igaz ugyan, hogy akinek van már képe ezeknek a különleges rendszereknek a működéséről, azoknak a legtöbb megállapítás nem fog sokkélményt okozni, de összességében élvezetesnek találtam a könyvet. Nagyon jó történeteket, izgalmas példákat találhattunk benne. Feltétlenül ajánlom nem csak a jövő újságírónak, hanem azoknak is, akik jobban beleásnák magukat egy szerkesztőség, egy „hírgyár” logikájába, valamint egy tudósító mindennapjaiba.