Joris Luyendijk holland újságíró könyve a közel-keleti állapotokat, és a média torzító hatását
igyekszik bemutatni az átlag európai olvasó számára, az ott eltöltött 5 év
tapasztalatai alapján.
Azzal a várakozással kezdtem neki a könyvnek, hogy valami
nagy titkot birtokosa leszek, és ezzel együtt az újságírásról is többet
tudhatok meg. Sejtettem, hogy a könyv stílusa, nyelvezete könnyed lesz, és ebben
nem is csalódtam, könnyen érthető és gyorsan olvasható írás. Ez jó, mert így
sokan végigolvassák.
Az újságírásról – ezen belül leginkább a tudósításról – valóban
több mindent megtudtam, leginkább apróbb fogásokat, illetve a tudósító elé gördülő
akadályokról. Ezen morzsák azonban nem pótolták annak hiányát, hogy elmaradt a
katartikus élmény, amit a nagy titok lelepleződése kellett volna, hogy okozzon.
Ez annak köszönhető, hogy nem találtam semmiféle nagy titkot. Talán az egyetemi
képzés miatt egy átlagolvasóhoz képest a témában „túlképzett” vagyok, mindenesetre
az biztos, hogy a Közel-Keletről alkotott képembe nem sok újdonságot hozott a
mű.
Legjobban a vége felé idézett néhány interjú tetszett,
melyek az író „Az arab utca” rovatában jelentek meg. Ezek jól mutatják egy
átlag egyiptomi világról alkotott képét. Ez tényleg tetszett. Azonban nagyon
hasonló interjúkat lehetne készíteni nyugati alanyokkal is, már az alanyok
tájékozottságát tekintve.
A másik, nagyon rövid részlet, ami megfogott: „A
professzorok szexre kényszerítik a diáklányokat a jó jegyekért...” Ez a mondat
csak annyiban lepett meg, hogy mint helyi probléma jelenik meg a műben. Pedig
ez a világ más tájain is jelen van, nálunk is, nem is csak az egyetemeken,
hanem középiskolákban is.
Csak néhány apró részletet ragadtam ki a műből, amelyek különösen
felkeltették a figyelmemet. Egyrészt azért ezeket az elemeket emeltem ki, mert ezekről
valamilyen formában személyes tapasztalatom van, másrészt a könyv címében álló „elkendőzött
valóságot” sajnos nem találtam a műben.
Fr.B.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése