2015. május 14., csütörtök

A V4-nek nem kell több menekült



Az Európai Unió kvótarendszert vezetne be a menekült helyzet megoldására. A problémát a menekültek Európában való egyenlőtlen eloszlása okozza, amely ellen az EU közös szabályozással akar fellépni.
            
           Az elmúlt egy évben több mint fél millió menekült érkezett az Európai Unió tagállamaiba, ami több mint kétszerese, mint az azt megelőző évben. A menekültek hatalmas nyomást gyakorolnak a célországokra, mint például Németország, de a tranzit országok is érzékelik a megnövekedett számarányt. Korábban az az ország foglalkozott a menekült kérelmek elbírálásával és az ahhoz kapcsolódó teendőkkel, amelyik határán a menekült belépett az Európai Unióba. Ezt változtatná meg most a Junker Bizottság annak érdekében, hogy a menekültekkel együtt járó kötelezettségek egységesebben oszoljanak el a tagállamok között. Az új kvóta rendszer a befogadó állam GDP-je, és a munkanélküliek aránya szerint lenne meghatározva.
 Elsőként Nagy-Britannia fejezte ki tiltakozását az új rendszer ellen, de nem sokkal később a Visegrádi Csoport tagjai, Szlovákia, Csehország és Magyarország is kijelentette nemtetszését. Robert Fico szerint az Európai Uniós részvételnek önkéntes, az egyes államok egyéni döntésén kellene alapulnia. Bohuslav Sobotka is úgy véli, hogy a kvóta rendszer el fogja mélyíteni a menekültügyi vitát az Európai Unión belül. Csehország kormánya több mint 70 szíriai menekültet fogadott már be, és az Ukrajnából érkezőknek is segítséget nyújt.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke az egész ötletet őrültségnek nevezte, és hozzátette, hogy Magyarország nem szeretne multikulturális országgá válni. Ez világosan látszik a számadatokból is, hiszen Magyarországon fogadták a legkevesebb menedékjogi kérelmet, 5445-ből, mindössze 410-et. Ezzel szemben Bulgáriában a kérelmeknek mindössze 6%-át utasították el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése