2015. május 13., szerda



Civil fórum az orosz-ukrán megbékélésért

 



Március elején egy békekonferenciának szánt, ám csupán civil fórumban kiteljesedett rendezvény zajlott le Kassa városában, amely az orosz-ukrán konfliktus békés megoldását tűzte ki célul. A résztvevők olyannyira eredményesnek találták az eseményt, hogy máris belefogtak a következő fórum megszervezésébe.


Február közepén az a hír kezdett keringeni, hogy Németország kormánya felkérte Szlovákiát egy nemzetközi békekonferencia megrendezésére az ukrán-orosz konfliktus kapcsán. Néhány nappal a bejelentés után azonban az állítólagos résztvevők még mindig nem értesültek ilyen eseményről. Végül a kérdés tisztázódott: kiderült, hogy nem konferenciáról, hanem egy civil fórumról van szó, amelyet egy szlovák civil szervezet kezdeményezett német-orosz és német-ukrán fórumokkal karöltve. A témája valóban az ukrán-orosz konfliktus, de inkább egyfajta eszmecseréről van szó, nem pedig hivatalos kormányrendezvényről.

Az eseményre március 6-7-én Kassa városában került sor, mely az "Utak a békéhez – Civil párbeszéd a Minszk II.tűzszünet vonatkozásában" nevet kapta. A konferencián, mely fő céljaként egyfajta támogatást próbáltak nyújtani az ukrán lakosságnak, ukrán, orosz, német és szlovák polgári aktivisták, tudósok és politikusok vettek részt. A szlovák ASA szervezet, amely a konferenciát kezdeményezte a hidegháború idejére utalt vissza, amikor még a hasonló béketörekvések eredményesek voltak, hiszen sikerült megakadályozni egy újabb világháborút. Vladimír Faič, a szervezet elnöke szerint most, hogy a helyzet kezd egyre veszélyesebbé válni, ideje, hogy a békéltetésből a civil fórumok is kivegyék a részüket.  Arra törekszenek, hogy állandósítsák a párbeszédet az érintett felek közt, létrehozzanak egy roadmap-et a jövőre nézve. Remélik, hogy ezzel a rendezvénnyel példát tudnak statuálni nemcsak a konfliktusban álló feleknek, hanem a többi EU-s tagország számára is és meg fog sokszorozódni a hasonló jellegű béketörekvések száma.
Bár Robert Fico szlovák miniszterelnök  betegség miatt nem volt jelen a konferencián, a záró sajtótájékoztatón már nemcsak ő jelent meg, hanem a német-orosz fórum képviseletében az SPD volt pártelnöke és Brandenburg tartomány volt kormányfője, Matthias Platzeck is. Rainer Lindner, a német-ukrán fórum elnöke kifejezte abbéli reményét, hogy a felek a továbbiakban kerülni fogják a fegyveres összecsapást, inkább politikai eszközökkel próbálják majd megtalálni a megoldást. A szervezők a következő rendezvényre, melyre terv szerint nyár végén kerül sor, már várják az önkéntes szervezeteket és az érdeklődőket is.





http://www.ta3.com/clanok/1057241/v-kosiciach-zacne-mierova-konferencia-o-ukrajine-pride-aj-fico.html
http://www.hlavnespravy.sk/medzinarodna-konferencia-v-kosiciach-ma-podporit-mier-na-ukrajine/571685
http://spravy.pravda.sk/domace/clanok/347948-prijatim-deklaracie-vyvrcholila-mierova-konferencia-v-kosiciach/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése