2015. május 14., csütörtök

Az ukrajnai civilek védelmének margójára

A februárban aláírt tűzszünet óta jelentősen csökkent a fegyveres összetűzések száma Kelet-Ukrajnában, azonban a helyi civilek számára továbbra sem lett egyszerűbb a mindennapi élet a háborúval sújtott térségben.

Alexander KHUDOTEPLY/AFP/Getty Images

A kijevi kormány idén januárban vezetett be új, szigorú intézkedéseket a határátkelőkkel szemben a szeparatisták és a kormánycsapatok közötti határvonal mentén. Az aktuális korlátozások alapján csak azon állampolgárok léphetnek be a kijevi kormány által ellenőrzött területekre, akik rendelkeznek a megfelelő engedélyekkel erre vonatkozóan.

A kormány biztonsági óvintézkedése azonban mind az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői, mind a lakosság szemében komoly aggodalmakat vetnek fel. A civilek számára ugyanis létfontosságú lenne, hogy adott esetben minél gyorsabban és könnyebben elhagyhassák a háborúval sújtott területeket, ezzel szemben a bevezetett intézkedések jellemzően hosszú és nehézkes folyamatot generálnak. Emellett, a kijevi kormány által ellenőrzött területekről nem engedik vissza a lakosságot a keleti területekre sem, így a keleti részen élőket kvázi elvágják Ukrajna többi részétől.

A megfigyelők jelentése alapján a bevezetett korlátozások miatt a civilek sok esetben a frontvonalon próbálnak átjutni egyik zónából a másikba, emellett a szükséges engedélyek megszerzése beszámolók alapján akár 50 napot is igénybe vehet. Továbbá, több jelentés is érkezett arról, hogy az ellenőrző pontokon egyes katonák érvényes engedéllyel rendelkező civileknek sem adták meg az átkelést. Az EBESZ változást sürget a kérdésben, valamint javasolta a kijevi kormány számára, hogy alakítsa át a bevezetett rendelkezéseket annak érdekében, hogy a civilek biztonságosabban és könnyebben tudjanak átkelni a kijelölt határokon. Az ukrán tisztviselők azonban biztonságpolitikai érdekekre hivatkozva egyelőre ragaszkodnak a korlátozások megtartásához a felkelőkkel szomszédos régiókban.

Az ENSZ becslései alapján 6100 civil vesztette életét, valamint közel 1,5 millió embernek kellett elhagynia az otthonát a kelet-ukrajnai konfliktus következtében. Ennek némileg ellentmond Petro Porosenko, ukrán elnök múlt pénteken tartott beszéde az ukrán parlamentben, ugyanis az államfő közel hét ezer áldozatról beszélt. „Minden nap ünnep számomra, amikor senki sem veszti életét a konfliktusban.” – mondta beszédében Porosenko.

Az ukrán államfő emellett 1657 ukrán katonai áldozatról számolt be, illetve kiemelte, hogy az orosz agresszió hosszan elnyúló és komoly kihívást jelent mind Ukrajna, mind pedig Ukrajna és a NATO közös védelempolitikája számára.

A februárban megkötött tűzszünet ellenére bár kisebb mértékben, de folyamatosak maradtak a fegyveres összecsapások Kelet-Ukrajnában, illetve jelentések alapján mindkét fél nehézfegyvereket telepített a frontvonal közvetlen határába, amely lépés egyértelműen veszélyezteti a békés megoldás előmozdítását.

Források:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése