2013. november 3., vasárnap

A koalíciós tárgyalások kilátásai Németországban



A koalíciós tárgyalások kilátásai Németországban
  

A német belpolitikai élet jelenlegi meghatározó eseménye, hogy elkezdődtek a várhatóan november végéig tartó koalíciós tárgyalások a CDU és SPD között. Így akár már karácsony előtt felállhat az új kormány. Kérdés azonban, hogy a létrejövő koalíciónak milyen hatása lesz Németország Európa-politikájára.

Az elemző szerint a tárgyalások egyik neuralgikus pontja, hogy a pénzügyminiszter személyét melyik koalíciós partner fogja adni. Ennek a kérdésnek a jelentőségét többek között az adja, hogy a pénzügyminiszter személye és politikai hovatartozása nagy jelentőséggel bír Németország Európa-politikájára is.

Kezdetben egyértelműnek tűnt, hogy az SPD részéről e poszt megszerzése a koalíciós partnerség egyik feltétele lehet. Az SPD programjában előkelő helyet foglal el az Európai Szociális Alap létrehozásához szükséges megfelelő mértékű pénzügyi tranzakciós adó, az Adósság Visszafizetési Alap és egy megbízható Banki Unió létrehozása. Ennek véghezviteléhez a pénzügyminiszteri poszt betöltése jó lehetőségeket biztosítana, ugyanakkor, ha az adóemeléseket nem sikerül elfogadtatni a koalíciós partnerrel, akkor a megvalósításhoz szükséges pénzügyi háttér nem fog rendelkezésre állni.

A poszt betöltésének külpolitikai jelentősége, hogy az azt betöltő személy képviseli Németországot az európai pénzügyminiszterek befolyásos körében, mely találkozók keretében többek között megalapozzák az Európai Tanács vonatkozó döntéseit is.

A fentiek alapján látható tehát, hogy a pénzügyminiszteri funkció lehet a legfontosabb eszköz az SDP kezében, melynek segítségével elképzeléseit rá tudja kényszeríteni az amúgy erőfölényben lévő koalíciós partnerére. Azonban a poszt kierőszakolt megszerzésének nagy veszélye lehet, hogy Angela Merkel európai uniós megnyilvánulásai során a koalíciós partnerének véleményét figyelmen kívül hagyja.

Egyre valószínűbb, hogy az SPD ezeket a kockázatokat nem akarja bevállalni, mert úgy tűnik, hogy ezen funkció megszerzése már nem elsődleges prioritás számára. A posztról való lemondás viszont azzal jár együtt, hogy felhagynak azon törekvésükkel, hogy Németország Európa-politikáját baloldali irányba tolják el. Ez meglepő mivel a német szociáldemokraták korábban sokat beszéltek arról, hogy az új koalíciós kormány Európa-politikájában nem folytathatja eddigi metódusát.

A jelenlegi információk szerint az SPD egyéb fő belpolitikai pozíciókért cserébe lemondana és átengedné Merkel Kereszténydemokrata pártjának a pénzügyminiszteri poszt betöltésének lehetőségét. Az SPD szívesen irányítana egy úgynevezett szuperminisztériumot, ami egyesítené a Gazdasági-, Környezetvédelmi- és a Közlekedési Minisztériumok funkcióit és erejét. Ezzel azonban sokak szerint csak „a csatlósai lesznek a konzervatívoknak egy érdekházasságban”.    

Mindezek alapján jelenleg még nagyon kérdéses, hogy a németországi választások eredményének lesz-e egyáltalán hatása Németország európai uniós politikájára.




Forrás: 
http://www.spiegel.de/international/germany/commentary-social-democrats-should-fight-to-control-finance-ministry-a-930796.html

http://www.spiegel.de/international/germany/spd-may-drop-demand-for-finance-ministry-in-coalition-talks-a-930474.html


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése