2015. február 24., kedd

Hazán belül, határon túl - Együttműködés a kárpátaljai magyar közösséggel az orosz-ukrán konfliktus tükrében

A 2014. február óta tartó ukrán-orosz konfliktus tovább eszkalálódik. Az európai közösség minden ország támogatására számít Oroszországgal szemben. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Kárpátalján 150 ezer fős magyar közösség él, amelynek védelme érdekében Magyarország törekszik a jó viszony megőrzésére mindkét féllel szemben. Ennek érdekében a kormány gazdasági, kulturális és politikai intézkedéseket foganatosít.

Tavaly májusban Orbán Viktor miniszterelnök a kárpátaljai magyarok autonómiájának fontosságát hangsúlyozta. Ezen álláspontot a miniszterelnök azzal magyarázta, hogy Magyarország stabil és demokratikus Ukrajnában érdekelt, ami akkor érhető el, ha Ukrajna megadja a területén élő kisebbségeknek, ami őket megilleti, vagyis a kettős állampolgárságot, a kollektív jogokat és az autonómiát. Orbán Viktor szerint most áll fel az új Ukrajna, most kell elmondani az elvárásokat. Ennek fényében a miniszterelnök kijelentette, hogy „a magyar állam teljes súlyával ott van a kárpátaljai magyarok autonómiája mögött.”  Azonban beszédében azt is leszögezte, hogy az „Ukrajna területi szuverenitását megsértő” orosz akció ügyében Magyarországnak Ukrajnát kell támogatnia.
2014 júliusában Wetzel Tamás, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Tiszaújlakon megrendezett Turul-ünnepségen elhangzott ünnepi beszédében megerősítette Orbán Viktor korábbi kijelentését, miszerint a magyar kormány és a magyar miniszterelnök a kárpátaljai magyarok mögött áll. Wetzel emellett elmondta, hogy a KMKSZ (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség) a magyar kormány stratégiai partnere. Az együttműködés egyik megnyilvánulása a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolának nyújtott komoly működtetési és fejlesztési támogatás.  Emellett Brenzovics László, a KMKSZ elnöke az évértékelő interjúban azt nyilatkozta, hogy bár Budapest helyzete nem egyszerű, hiszen az ukrán események mellett más tényezők is befolyásolják a külpolitikát, illetve ha álláspontja hangsúlyaiban némileg el is tér a Visegrádi országokétól, kétségtelen, hogy Magyarország az európai politikát támogatja ebben a válságban, és folyamatos támogatásáról biztosítja a kárpátaljai magyar közösséget.
A kárpátaljai magyarok ügyében tett további fontos intézkedés, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter január 23-án a KMKSZ székházában folytatott megbeszélést a szervezet elnökségével, amelynek középpontjában a kárpátaljai magyarok helyzete állt, különös tekintettel a tárgyalást megelőző napokban kezdődött újabb katonai mozgósításra, a tervezett ukrajnai területi-közigazgatási reformra és az anyanyelvű oktatás problémáira. A tárgyalást követően a Keleti Partnerségi Program keretében Kárpátaljának nyújtandó támogatást írt alá Ungváron a megyei tanács elnökével. A program összesen 200 millió Forinttal támogatja a kárpátaljai magyar oktatási, kulturális és egyházi intézmények felújítását és fejlesztését. A 23-i látogatás során Szijjártó ezen kívül hangsúlyozta, hogy „a magyar kormány szoros figyelemmel követi az Ukrajnában nemrég elrendelt katonai mozgósítás menetét Kárpátalján, és a helyi magyarság képviselővel közösen ügyel arra, hogy a magyarok összlakosságon belüli arányuknál nagyobb mértékű behívására ne kerülhessen sor”.
Az országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága február 3.-i zárt ülésén az ukrán konfliktusról, kiemelten a kárpátaljai magyarság helyzetéről tájékozódott. Szél Bernadett, a bizottság LMP-s tagja elmondta, hogy a rendészeti szervektől kapott tájékoztatás szerint egyelőre nem indult meg Magyarország felé a menekülthullám, de erre az eshetőségre is felkészültek.
Mirkóczki Ádám, a bizottság jobbikos tagja hangsúlyozta, hogy a Jobbik követeli a kormánytól, hogy egyetlen magyart se engedjen besorozni. Majd hozzátette: amennyiben szükséges, engedjék át őket a határon, biztosítsanak számukra megfelelő státuszt.
Ezzel szemben Molnár Zsolt azt emelte ki, hogy a legfőbb cél annak megakadályozása, hogy számarányuknál nagyobb mértékben kapjanak behívót, hiszen ők egyben ukrán állampolgárok is.

Barkaszi Boglárka

Források:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése