Joris
Luyendiik, holland újságíró, Elkendőzött valóság, közelkép a Közel-Keletről
című regényének elolvasása után meglehetősen ambivalens érzelmek kavarogtak
bennem. A könyv sok ok miatt tetszhetett volna, hiszen őszinte, részletgazdag
leírást ad mind a közelmúlt közel-keleti eseményeiről, az érintett országok
társadalmairól, állami berendezkedéseiről, és a diktatúrák mindennapi emberi
oldaláról, mind a média hazug, felelőtlen, manipulatív és piac orientált
működéséről. Mégis, egészében tekintve, sajnos nem tett eleget azon
várakozásaimnak, melyeket az első oldalak után támasztottam az igényes,
részletgazdag beszámolóként induló mű iránt. Annak ellenére, hogy meglehetősen
negatív hangon írok olvasmány élményemről, szeretném leszögezni, hogy a mű véleményem
szerint nem rossz. És pont ez jelenti számomra a csalódást, hogy lehetett volna
sokkal jobb is, sokkal átütőbb. Benyomásaim alapján Luyendiik maga is ilyennek
szánta volna. Ezért a továbbiakban szeretném arra helyezni a hangsúlyt, hogy mi
miatt éreztem úgy, hogy a mű sajnos nem élt az ígéretes lehetőségeivel.
Fentebb
írtam már, hogy alapjában véve a mű olvasmányos, információban gazdag,
személyes hangvételű, őszinte beszámoló. Mégis az olvasás során hamar úgy
éreztem, hogy a leírás parttalanná válik, és az első négy-öt fejezet után már
ugyanazt ismételgeti, más más színekbe öltöztetve, hogy a média hazug, a
nyugati ember naiv, a közel-keleti ember is ember, a diktatúra milyen álságos,
a diktatúrában élő ember nem azonos a gonosz diktatúrával, és még sorolhatnám.
A könyv nem lepett meg sok új információval, habár ezt be lehet tudni korábbi
tanulmányaimnak, illetve a Külpolitikai újságírás kurzus és az MTI látogatás
során megszerzett előzetes ismereteimnek. A legnagyobb problémát azomban az
jelentette, hogy amint a mű lassan haladt előre, egyre inkább úgy tűnt
számomra, hogy Joris a saját csalódásait nem csak meg akarja ismertetni az
olvasóval, hanem le is akarná őket nyomni a torkán, mintha az olvasó valami
miatt nem lenne képes elsőre felfogni a könyv üzenetét. Ezt értem az alatt,
hogy egy idő után már nem találkozunk új üzenetekkel, pusztán ugyanazokat a
kezdetben megdöbbentő tapasztalatokat mutatja be Joris újra és újra, újabb és
újabb példákkal alátámasztva. Sajnos így véleményem szerint a tényfeltáró,
leleplező mű lassan egy naiv nyugati, elsősorban nyugatiaknak szóló
segélykiáltásává válik, hogy értsék már meg végre, hogy mi is folyik a
nagyvilágban valójában.
A másik
szál, amely szintén érdekessége és érthetősége ellenére a sokadszori ismétlés
miatt zavaróvá vált számomra, az Joris mentegetőzése volt, mely a személyes
igazságvágya és a munkáltatója elvárásainak kiszolgálása között feszülő érték
ellentétből eredt. A média elvárta tőle a hírek egyoldalú, fogyasztói piacra
szánt, sikerhajhászó bemutatását, holott Luyendiik látta, hogy ezzel ő is
részesévé válik annak a megtévesztő hadjáratnak, amelyet a nyugati média
folytat, hogy az általa közölt tartalmat még érdekesebbé tegye. Érdekes volt
azt olvasni, hogy a valóságformálás olyan mértékeket ölt, hogy paradox módon a
harctéri tudósítók nem azért viselnek rohamsisakot és golyóálló mellényt, hogy
a nézőket megtévesszék, hanem a felvétel után azért veszik le ezeket a
kellékeket, hogy saját pszichéjüket verjék át a veszély mértékét illetőleg.
Természetesen már a kezdetekkor érthetővé válik Joris megdöbbenése és vívódása
a hamis médiavilág kiszolgálása miatt, de pont ezért, mivel számomra ez
teljesen érthető volt, nem láttam be annak szükségességét, hogy a szerző a
teljes mű során mentegesse önmagát, hiszen pályakezdő tudósítóként belátható
módon nem volt sok választása. Mégis úgy éreztem, mintha naivitásából következő
megdöbbenései mellett, ez lenne a másik dolog, melyet folyamatosan, újra és újra ismételve le akarna nyomni az olvasó
torkán, hogy ő erről nem tehet, holott ez teljesen evidens, és szerintem
önmagán kívül nagyon kevés ember bírálná őt ezért.
Sokadszorra is ismételve
önmagamat, véleményem szerint a könyv nagyon jól indít, érdekes, érthető és megdöbbentő
adatokat sorol fel egy személyes és közvetlen szemszögből. Mégis a terjedelmét
egy idő után a témához mérten túlzónak éreztem, és a műben felvonultatott
események, tapasztalatok leírása lassan vontatottá vált. A végére sokkal inkább
éreztem egy naiv nyugati ugyancsak naiv nyugatiaknak szóló, sokkolónak, felrázónak
szánt beszámolójának a zord világról, valamint önigazoló mentegetőzésének, hogy
miért is nem viselkedett másképp, mint a körülötte működő hazug média, mint egy
olyan tényfeltáró vallomásnak, mely valóban új információval és a könyv hosszával
arányos mennyiségű új gondolattal tud meglepni.
