Mi lesz veled, liberális világrend?

A 2019. február 22-én tartott kerekasztalbeszélgetés a Corvinus Egyetemen a „Beszélgetések a jövőről” vitasorozatának Szép új világ? A történelem mégsem ért véget! címmel került megrendezésre. A vita közben felvetődött kérdések az USA hanyatló hegemóniájától kezdődően és az ebből adódó liberális világrend hanyatlásán keresztül a lehetséges következő hegemónig tartó ívet járták körül. A kerekasztalbeszélgetés résztvevőiként jelen voltak: Győrffy Dóra, Szelényi Zsuzsa, Rácz András, Jeszenszky Géza, valamint Káncz Csaba.

Az USA az épülő világrend ellen

Az Egysült Államok, mint a jelenlegi világrend hegemónja, a 2008-as világgazdasági válság óta maga is válságba került. A szabadversenyes kapitalizmusba vetett hit világszerte megrendült és ezzel utat nyitott a populizmusnak és az újonnan felerősödő nacionalizmusnak. Trump megválasztása is egy tulajdonképpeni szimptóma, mondta Szent-Iványi István a vita felvezetésében, hiszen ha a világrend fenntartásának kötelezettsége megszűnik, akkor maga a világrend is. Ezen probléma ad utat tehát napjainkban a revizionista Oroszországnak és az egyre erősebben hegemóniára törekedő Kínai Népköztársaságnak.

A feltörekvő Kína

A revizionista Oroszország a bipoláris világrend visszaállításában látja a világ jövőjét, mivel Putyin szerint a jaltai szerződés utáni felosztottság volt a leginkább működőképes, míg az Egyesült Államok a status quo fenntartásával igyekezne fennmaradni hegemónként. A probléma csak az, hogy a legfontosabb új kihívó szerepében megjelent a Kínai Népköztársaság is, aki alapvetően hosszútávra tervez. Xi Jinping ezt a 2050-re kitűzött tervében fogalmazta meg, miszerint addigra Kína a világ vezető országa lesz. Ezen hatalmi törekvésekben természetesen jelen van a hard power, mint például a katonaság és kiber-hadviselés fejlesztése, azonban talán még ennél is kiemeltebb szerepet játszik az ország politikájában a soft power által nyert befolyásszerzés, mint például az Egy Övezet Egy Út kezdeményezés, mely keretein belül a selyemút mentén lévő országoknak adott kölcsönökből megvalósuló beruházásokat kínai pénzből valósítják meg kínai cégek.  

Az 1990-es éveknél is nagyobb instabilitás

Kérdés tehát a sok konfliktusforrásból adódóan a nagy változások közepette, hogy a mostani világrend instabilabb lenne mint a világháborúk vagy a ’90-es évek után?

Káncz Csaba 5 pontba szedve válaszolta meg a kérdést. Elsőként a hírek terjedési sebességének felgyorsulásával mutatott rá, hogy mennyivel rövidebb döntési idővel rendelkeznek az országok első emberei, amiből kifolyólag sokkal könnyebben előfordulhatnak akár a felindultságból következő hibák. Másodszor a világháborúk utáni párhuzamot kiemelve, egy veszélyesebb világ képét festette le, miszerint a hidegháború két stabil blokkja csak akkor jutott volna el a háborúhoz, ha a rendszer felborul, míg most több ország nem fogadja el e jelenlegi status quot, ami nagyobb instabilitáshoz vezet. Harmadszor felhívta a figyelmet a hegemón hatalom változásakor történő instabilitásra, amelyet azzal indokolt, hogy jelenleg egy átmenetben vagyunk, nemcsak a világpolitikában, hanem a társadalomban is. Negyedjére kiemelte, hogy az eddig a fosszilis energiák körül forgó világ ezen nyersanyagforrása nagyrészben felhasználásra került, ami ahhoz vezet, hogy belátható időn belül az véglegesen elfogy és egy új energiaforrásnak kell majd helyet adjon, ezzel szintén nagy instabilitást okozva az ezen alapuló gazdaságokban és országokban. Végül párhuzamot vont az 1930-as évek végi világgal, amiből kiemelte az instabilitás okozóiként az akkori elitek adósságait, amely végül összeomláshoz vezetett, és azt összevetette az országok mostani adósságaival, amely sokkal nagyobb, mint valaha volt. A fedezetlen adósságok mellett azonban kiemelten problémás az ökológia sérülékenysége és folyamatos pusztulása, mondta Káncz Csaba, amivel elnyerte a kerekasztalbeszélgetésben jelenlévő összes ember egyetértését.

A kérdésekre válaszolva folytatásként a résztvevők fontosnak tartották továbbá a hidegháborúból forróháborúba fordulás veszélyével kapcsolatos aggályaikat is. Adott volt a kérdés: hogyan lehet megakadályozni az új világégést? Elsősorban fontos a párhuzamok szétválasztása, mondta Jeszenszky Géza. A szövetségi rendszerek felbomlottak, a hidegháborús vezető ideológia nélküli Oroszország mára „gyengébb”, illetve a hadviselés maga is megváltozott. Az elmúlt 50 év szerinte nem jó vezérfonal, hiszen az akkori atomháborút megúszva az emberek még mindig féltek a pusztulástól. A kibertér fejlesztése és az űr-hadviselés szerepének folyamatos növekedése nagy valószínűséggel kevésbé érintik majd a civileket, így a globális veszély nem akkora, mint a nukleáris fenyegetés alatt, mondta a volt külügyminiszter.

Magyarország, mint a nyugat bástyája?

Az Európai Unió szerepe nem elhanyagolható, még abban a hárompólusú világrendben sem, ahol Kína, az USA és Oroszország néz szemtől szembe egymással. Önálló pontként, bár katonailag gyenge lábakon áll, és egy egységes európai szuverenitás nélkül, gazdaságilag mégis nagy befolyással bír a világ minden részén, amellyel komoly érdekérvényesítési joghoz jut. Fontos azonban, hogy a külpolitikai döntésekhez az EU-n belül teljes egyetértésre van szükség, ami a belső széthúzás miatt néha sikertelenségbe fullad.

Így válnak tehát fontossá az egyes országok a közös európai színtéren, mint Németország a gazdasága miatt, vagy Franciaország az atomnagyhatalmi léte miatt. Azonban a nagy országok mellett az ilyen döntésekben pontosan ugyanannyira fontosak a kisebb országok is, mint Magyarország.

Magyarország hintapolitikája a legveszélyesebb saját magára nézve. A Trump utáni feltehetőleg rendeződő atlanticizmus és jelenlegi polarizáció eltűnése valószínűleg a beharangozott repedező liberális világrend újra felértékelődése felé billenti majd a mérleg nyelvét. A nyugat fenntartása érdek, mivel érték, fogalmazta meg Rácz András. Mi európaiak egy szabad világban akarunk élni, amit ehhez építeni kell és nem belülről bontani, azonban keletről ezt a szabadságot nem kaphatjuk meg.
Érdekességként vetette fel a jelenlegi kormánypárt 2010 előtti külpolitikáját, amikoris az orosz előnyomulásnak leghangosabb ellenzője volt Magyarország, mivel nem akart a keleti hatalomtól függeni, amire 4 évre Paks 2-t egy titkos szerződés értelmében kezdték meg építeni. Az ország tulajdonképpeni átzsilipelése keletre, egy a Balkán felé meginduló politikát mutat.

Utoljára végül kérdésként merült fel Magyarország potenciális fő szövetségeseinek kiléte. A kerekasztalbeszélgetésben részt vevők egyet értettek abban, hogy a nyugat nem fog összeomlani, ezért is azt javasolják fő alternatívaként, hogy arrafelé orientálódjon az ország. Az ország jövőbeli partnerei valószínűleg a jelenlegi partnerek lesznek, akik viszont a nem egyértelmű elköteleződés láttán nem feltétlenül táplálnak majd bizalmat Magyarország felé.

Utolsó gondolatként Káncz hozzátette: Magyarország nyugati beállítottsága egy ezeréves törekvés, amihez nekünk is tartanunk kell magunkat, így is részt vállalva annak megőrzésében és fenntartásában.

A történelem nem ért véget – de hová tart?

Fukuyama jövendölésével ellentétben a történelem nem ért véget, világunk nem omlott össze, azonban az egyre kiéleződőbb nemzetközi helyzetben releváns kérdés, hogy hová tart? Több más kérdéssel együtt ezt is feszegették a Beszélgetések a jövőről – A történelem nem ért véget című kerekasztal beszélgetés keretein belül.

Bár a rendszerünk összeomlása még mindig csak egy távoli rémképnek tűnik, egyre nagyobb alátámasztást kapnak a disztópikus jövőképek: az unipoláris világrendünk élén álló Egyesült Államoknak több új kihívója is akadt Oroszország és Kína személyében. Putyin fenyegetésként tekint a NATO-ra valamint az Egyesül Államokra, míg Kína multipoláris világrendet akar kialakítani. Talán mégis közeledik a világok harca? 

A Nyugat hanyatlása? Külső és belső csapások 

Egyre népszerűbb az elmélet, miszerint a Nyugat által képviselt politikai modell, az alkotmányos demokrácia, valamint a gazdasági modell, a szabadkereskedelem hanyatlóban van. A 2000-es években megrendítő csapások érték, nem csak kívülről, hanem belülről is. A revizionista nagyhatalmak, Oroszország és Kína folyamatosan kritizálják a nyugati modellt és próbálják a saját elképzelésük szerint alakítani világrendet. Az elmúlt évtizedekben mindkét állam feszegette a határait és alakította az érdekszféráját: tökéletes példa erre 2008-as grúz háború, a 2014 óta folyamatosan tartó kelet-ukrajnai konfliktus, valamint a 2015-ös szíriai beavatkozás is. Bár a másik revizionista nagyhatalom, Kína „barátságos nagyhatalomként” hirdeti magát, azonban a dél-kínai tengeri összetűzések nem erre utalnak. 

A 2008-os válságnak gazdasági hatásai mellett számos társadalmi és lélektani hatása is volt. Az emberek kiábrándultak a rendszerből, az elitekből, amely utat nyitott a populizmus és a nacionalizmus számára. 

A Nyugat kihívói 

Mint már említettük, Oroszország és Kína sem elégedett a jelenlegi unipoláris világrenddel, azonban, hogy alakítanák át a rendszert a saját elképzeléseik szerint? 

Oroszország ellenségként tekint a NATO-ra és legfőképpen az Egyesült Államokra, célja a régi orosz dicsőség és a bipoláris rendszer visszaállítása. Oroszország követeli magának a nagyhatalmaknak járó privilégiumokat. Putyin szerint a nem is olyan távoli jövőben a hatalom azé lesz, akié a mesterséges intelligencia, a jövő háborúi pedig hibrid háborúk lesznek. Ezért is fordítanak egyre nagyobb erőforrásokat a mesterséges intelligencia fejlesztésére

Oroszországgal ellentétben Kína ragaszkodik a soft power alkalmazásához, hosszútávon ez kifizetődőbb számára, mivel gyors konfliktusok veszélyeztetik kereskedelmi pozícióit. Ennek ellenére az érdekszférájából nem hajlandó engedni, amit láthattunk Tibet megszállása és a már említett dél-kínai tengeri konfliktus során is. 

A 21. század hidegháborúja? 

Az orosz-amerikai feszültséget gyakran hasonlítják a 20. század hidegháborújához. Vajon tényleg egy újabb hidegháború előcsarnokában vagyunk? Bár a közmédia szívesen alkalmazza ezt a hasonlatot, azonban fontos megemlítenünk a különbségeket a jelenlegi és a Szovjetunió összeomlása előtti helyzet között. 

Oroszország jelenlegi demográfiai, gazdasági, területi mutatói csupán töredékei a Szovjetunióénak. Valamint, míg a szovjet rendszer mögött állt egy ideológia is, amellyel legitimálni tudták tetteiket és élvezhették az emberek támogatottságát, addig a mai Oroszországban ez nem figyelhető meg. 

Tehát, Moszkvának nincsenek meg a megfelelő eszközei, hogy kiépítse azt bipoláris világrendet, amely megfelelne az elképzeléseinek, azonban nagyon destruktív és minden lehetőséget megragad, hogy aláássa a nyugati modellt. 

Multipolaritás: stabilitás vagy orwelli disztópia?

Jogos kérdés, hogy miért is lenne olyan szörnyű, ha az Amerikai Egyesült Államok unipoláris világrendjét felváltaná a multipolaritás. A klasszikus realizmus több neves képviselője, mint Morgenthau és Carr is azt vallotta, hogy a multipoláris világrend a legstabilabb rendszer. Ezt a nézetet sokan cáfolják és egy orwelli disztópia beteljesülését látják a multipolaritásban. 

Nehéz válaszolni arra, hogy melyik is a megfelelő világrend, azonban fontos figyelembe vennünk, hogy ebbe nem csak a nagyhatalmaknak van beleszólása. A kis- és középméretű államok hozzájárulási képessége a békéhez arányos a gazdasági és katonai képességeivel, azonban a destruktív képességei sokkal nagyobbak. A világrend nagyon törékeny, és Európának érdeke, hogy fennmaradjon ez a rendszer. Ebből kifolyólag Magyarország érdeke is az, hogy ne fűrészelje azt az ágat, amin ül és ne váljon azon erők eszközévé, amik fel akarják bontani a világrendünket. 

Új szereplők a világrendben - Oroszország és Kína

Új szereplők a világrendben - Oroszország és Kína

A február 22-én tartott "Beszélgetések a jövőről" kezdeményezés "Geopolitikai kihívások" előadásán a meghívott szakértők a jelenlegi világrendi és politikai változásokról tartottak vitaindító panelbeszélgetést. A szakértők abban mindannyian egyetértettek, hogy napjainkban egy átmeneti korszakot élünk, amelyben a hegemón hatalom instabilitása az egyik következmény. Ezek a változások magukban foglalják új külső szereplők megjelenését a világpolitikában, felváltva az eddigi Egyesült Államok vezette unipoláris világrendet. A panelbeszélgetés szakértői Oroszországot és Kínát tartották a jelenlegi globális rendszer  legfőbb kihívóinak.

A hidegháború vége óta az USA töltötte be a hegemón szerepet kiemelkedő katonai és gazdasági erejével, a liberális alkotmányos monarchiát és szabad versenyt képviselve a világban. A 2008-as gazdasági válságnak azonban jelentős politikai és társadalmi hatása volt és egy fajta kiábránduláshoz vezetett az unipoláris világrendben. A  bizalom megszűnt az eddig fennálló világpolitikai rendszerben és  teret kapott a populizmus és a nacionalizmus, ennek jelei például a Brexit  és a Trump elnöksége. Ez a folyamat elsősorban Oroszországnak és Kínának kedvez, hiszen lehetőség kínálkozik egy új fajta világrend létrejöttéhez több szereplővel.

Oroszország a 2000-től hatalmon levő Putyinnal többször is kétségbe vonta az unipoláris világrend „szabályait”. Az első jelentősebb provokáció az öt napos grúziai háború volt 2008-ban, amikor is a nemzetközi jog szabályait felrúgva támadást intézett egy másik szuverén állam ellen, amit számtalan hasonló eset követett.  Ilyen volt amikor Ukrajnával szemben a Krím félszigetet de facto az Oroszországi Föderációhoz csatolta,  illetve a szíriai polgárháborúban való részvétel is.  A szakértők szerint  fegyveres konfliktusaival Oroszország destruktív erőt képvisel, emellett támogatja a szeparatista mozgalmakat is, mint a katalán népszavazás vagy Florida kiválási törekvései, melyekkel igyekszik bomlasztani az államok egységét. A 2015-ös ENSZ Közgyűlésen Putyin elnök a jaltai rendszer előnyeiről beszélt, ahogyan fogalmazott „ez a rend segített az emberiségnek átvészelni az elmúlt hetven évet, és megóvta a világot a nagyobb tragédiáktól”. Egyesek szerint Putyin egy új jaltai rendszer létrehozásán dolgozik, vagyis egy bipoláris világrenden, ahol az Egyesült Államok mellett a hidegháború korához hasonlóan Oroszországé lenne a másik főszerep a globális rendben.

Kína egy más stratégia mentén alakítja a világpolitikai szerepét, hosszú távú tervekben gondolkozva. 2017-ben a Kínai Kommunista Párt 19. pártkongresszusán Hszi Csin-ping három órás beszédében kihangsúlyozta, hogy a Kínai Köztársaság 2050-re hegemón hatalom lesz a haderő és a mesterséges intelligencia fejlesztésével. Oroszországtól eltérően azonban Kína mindezt konfliktusok nélkül a soft power eszközeivel tervezi megvalósítani, melynek magyarázata exportorientált gazdaságában rejlik. Kína jelenleg elsősorban multipoláris világrendben gondolkodik és az évszázad közepére hegemón nagyhatalmi státuszba szeretné felküzdeni magát.

A szakértők szerint a mai világban angolszász-nyugati és eurázsiai tengelyről beszélhetünk, ez utóbbi a Moszkva-Peking katonai tengely. A panelbeszélgetés szakértői fontos tényezőként említették meg a két eurázsiai nagyhatalom viszonyát, azonban nem értettek egyet a köztük lévő politikai kapcsolat minőségi meghatározásában. Egyesek szerint az Oroszországi Föderáció és a Kínai Köztársaság leginkább szövetségesként tekint egymásra, amit alátámasztanak a közös hadgyakorlatok. Másfelől az eltérő nemzetközi politika ellent mond ennek az állításnak, - hangsúlyozták néhányan a szakértők közül - és a két nagyhatalom között sokkal inkább vetélkedés áll fenn. Ezt az állítást leginkább a közép-ázsiai kínai befolyás növekedés folyamata példázza, hiszen az utóbbi két évtized során fokozatosan kiszorul a térségből a hagyományosan szoros gazdasági, politikai, kulturális és katonai kapcsolatot ápoló Oroszország és a helyét Kína veszi át. Másik érdekes pont a növekvő kínai bevándorlás Szibériába, a szakértők szerint körülbelül 1 millió kínai bevándorló érkezett Oroszország legkeletibb tartományába csak az elmúlt pár évben. Egyesek szerint ez a jelenség a jövőben konfliktushoz vezethet a két nagyhatalom között.

Az előadás sok érdekes kérdést vetett fel és válaszolt meg a jövővel kapcsolatban. Ami biztos, hogy új szereplők és helyzetek vannak kilátásban a világpolitikai rendben, ahol Oroszország és Kína jelentős szerepet fog játszani. A nagy kérdés már csak az, a többi geopolitikai szereplő miként fog reagálni a Moszkva-Peking tengely világpolitikai térnyerésére és ambícióaira.

Konferencia tudósítás

Civilizációk összecsapása – Egy új világrend küszöbén?

A „Beszélgetések a jövőről” vitasorozat keretében tartottak kerekasztal beszélgetést a jelenkori geopolitikai kihívásokról a Budapesti Corvinus Egyetemen 2019. február 22-én Szép új világ? A történelem mégsem ért véget! címmel. A rendezvényen olyan szakmájukban elismert vendégek fejtették ki álláspontjukat a témában, mint Győrffy Dóra, Rácz András, Jeszenszky Géza, Káncz Csaba, valamint Szelényi Zsuzsa. 

Fukuyama vs. Huntington

Francis Fukuyama optimista jóslata - miszerint a történelem véget ért 1990-ben a liberális demokrácia és a szabadkereskedelmen alapuló piacgazdaság győzelmével, megszűntetve a nukleáris háború veszélyét és a civilizációs törésvonalakat, elhozva ezáltal az örök béke és stabilitás ígéretét - nagymértékben vitatható. 

Ezzel szemben sokkal reálisabb forgatókönyvnek tűnik Samuel P. Huntington érvelése, aki szerint az ideológiáknak ugyan eljöhetett az alkonyuk, de a konfliktusoknak korántsem. A globalizáció korában az eltérő kultúrák egyre közelebb kerülnek egymáshoz, ami nemzetközi ellentétekhez vezethet, végső soron pedig a nyugati civilizáció dominanciájának a hanyatlásához, amelynek számos nehézséggel kell szembenéznie napjainkban, úgymint az elöregedő társadalom, ökológiai katasztrófa, környezet - és vízbiztonság, illetve a migrációs krízis kérdése.

Válsághangulat Nyugaton              

Jelenleg az unipoláris világrend átalakulásának lehetünk szemtanúi, melynek hegemón fenntartója az Egyesült Államok a kimerülés jeleit mutatja már a 2008-as gazdasági világválság óta, ami olyan jelentős lélektani következményekkel járt, mint a modern kapitalizmus mindenhatóságába, továbbá a gazdasági és politikai elitbe vetett hit megrendülése. A nyugat identitásválságba került, elvesztette önbizalmát, aminek egyik kórtünete lehet a Brexit (európai integráció megkérdőjelezése, politikai paralízis), emellett Donald Trump amerikai elnök megválasztása, nem beszélve a világrendet bíráló, kritikus hangok (populisták, antiglobalisták, nacionalisták, szeparatisták, euroszkeptikusok és vallásos fundamentalisták) egyre erősödő jelenlétéről. 

Felemelkedő rivális civilizációk

Vajon meddig tart az amerikai elkötelezettség a világ rendjének fenntartásában? Ki veheti át az USA helyét vagy emelkedhet fel mellé, ily módon megteremtve egy új világrendet? A fennálló rendszernek máris akadtak régi és új vetélytársai, nevezetesen Oroszország és a Kínai Népköztársaság. Ezen revizionista hatalmak követelik a világ újraelosztását, bár érdekeik és módszereik nem feltétlenül egyeznek minden esetben. 

Vlagyimir Putyin orosz elnök a korábbi bipoláris világrend helyreállítását preferálja a jaltai rendszer mintájára és az általa igényelt befolyási övezetekért cserébe békét ajánl. Ennek ellenére komoly szerepe lehet az EU leépítésében és a NATO bomlasztásában a hibrid hadviselésen, kibertámadásokon, kémtevékenységen keresztül. Hszi Csin-ping kínai államelnök a lassabb, hosszabb távú terjeszkedés stratégiáját alkalmazza gazdasági okokból (jó példa erre az Egy övezet, egy út kezdeményezés) és a soft power politikára helyezi a hangsúlyt. Peking célja nem más, mint a kínai nemzet nagy újjászületése, nagyhatalmi státuszának restaurálása. 2017-ben nyíltan vállalta hegemón törekvését, melynek értelmében 2050-re a világ vezető hatalmává szeretne válni. Kína esetében nem evidens, hogy melyik pólus mellett teszi le a voksát, egyfajta szelektív multipolarizmus jellemzi, tehát globális szinten egy többpólusú világ létrejöttét támogatja, melynek legfőbb aktorai USA, Oroszország, EU és India mellett Kína lenne, mialatt regionális szinten unipolárisan viselkedik ázsiai szomszédaival szemben. A kínai retorikában a békés fejlődés doktrínáját hirdetik, de a reálpolitikában („oszd meg és uralkodj”) ez számos ponton ellentmondásba ütközik. Elég csak Kína Közép-Ázsiában való térhódításra gondolni (ahol érdekütközésbe kerül az oroszokkal), vagy az Afrikában zajló újfajta gyarmatosítására az olcsó munkaerő és nyersanyagkészletek miatt, de megjelent Közép/Kelet-Európában is, adósságdiplomáciát folytat Délkelet-Ázsiában és a harmadik világ vezetőjének a szerepében tetszeleg. 

Összességében mindkét állam a hadseregfejlesztésben, mesterséges intelligencia katonai alkalmazásában és a drónokkal vívott lokális háborúkban látja a felemelkedés lehetőségét, ebből adódóan biztonságpolitikai hatásuk nem lesz elhanyagolható a világ sorsát illetően.

Világrendek harca – melyik hozza el a békét?

Minden felelősségteljes állam érdekében áll az együttműködés, tartós nemzetközi béke, biztonság, jólét, stabilitás és szabadság megőrzése, de ellentétes elméleti viták folynak arról, hogy a két vagy többpólusú világrend hozná ezt el az emberiség számára. M. A. Kaplan amellett érvel, hogy a háború valószínűsége csökken a pólusok számának növekedésével, mivel az túl nagy kockázat lenne egy olyan világban, ahol a kölcsönös interdependencia értelmében mindenki függ mindenkitől. Itt a döntéshozók kockázat-elkerülőek, ami stabil rendszert eredményez. Azonban Kenneth N. Waltz ezt cáfolja és a bipoláris világ figyelemreméltó stabilitását hangsúlyozza, amelyben kevesebb a kockázat és az ellenfél, így kiszámíthatóbb, az egységet is könnyebb biztosítani. 

Bármelyiknek is legyen igaza, abban egyetértenek a szakértők, hogy egy új gazdasági modell kialakítására lenne szükség a fenntarthatóság jegyében, szoros összefogásra a keresztény értékrend megerősítéséért, továbbá a világ problémáiból fakadó igazságos és méltányos tehermegosztásra, illetve közös értékrend és szabályok kialakítására, azok megsértésének hatékony szankcionálásával.

A hintapolitika nem kifizetődő

A hintapolitika nem kifizetődő

A változó globális rendben Magyarországnak a Nyugat felé kell orientálódnia, Kelet felől ugyanis semmi jó nem várható – ebben egyetértettek a pénteken a Budapesti Corvinus Egyetemen megtartott „Beszélgetések a jövőről” című vitapanel résztvevői.

A repedező világrend

A liberális világrend jelenleg válságban van, belülről és kívülről is súlyos fenyegetésnek van kitéve – derült ki Szent-Iványi István nyitóbeszédéből. A külpolitikai szakértő szerint mindkét oldalon 2008-ra vezethetők vissza az első repedések. Belülről a gazdasági világválság súlyosan aláásta a szabad versenyes kapitalizmusba és az elitekbe vetett hitet, míg kívülről az ötnapos grúziai háborúval Oroszország az egész világ számára nyilvánvalóvá tette revizionista ambícióit. Oroszország azóta csak fokozódott nagyhatalmi szerepvállalása mellett Kínában szintén új kihívójára akadt a hidegháború utáni világrend.  Ezen szereplők által dominált törékeny, konfliktusos nemzetközi rendszerben hazánkhoz hasonló kis országok külső védelem nélkül hamar prédává válhatnak.  Szent-Iványi szerint igazságosabb, tehermegosztásos biztonsági rendszerre van szükség, hiszen nem várhatjuk el az Egyesült Államoktól, hogy egyedül biztosítsa Európa védelmét. Magyarországnak ebben a kontextusban tehát semmit nem hoz a jelenlegi világrend aláásása, sőt érdeke van annak fennmaradásában.

Az ezután megnyíló panelbeszélgetés az aktuális nemzetközi helyzet milyenségének elemzésével kezdett. Győrffy Dóra politológus-közgazdász szerint a hegemóniaváltás időszakában vagyunk, melyben a tradicionális társadalmi szerepek is átalakulóban vannak.  Szelényi Zsuzsa külpolitikai szakértő és volt országgyűlési képviselő a fosszilis üzemanyagok fogyására és az azokra épülő tömegtermelés fenntarthatatlanságára hívta fel a figyelmet. Káncz Csaba geopolitikai szakértő párhuzamot lát a mai nemzetközi helyzet és az első világháborút megelőző között: az amerikai-kínai rivalizálás megfeleltethető a huszadik század eleji német-angol konfliktusnak, ami végül az első világégéshez vezetett. A status quo-t fenntartani kívánók oldalán az USA és szövetségesei állnak, míg a revizionista oldalként a szerinte stabil Moszkva-Peking tengely szolgál. Győrffy és Rácz András geopolitikai szakértő az orosz-kínai együttműködés erősségét cáfolják. Győrffy elmondta: lényeges különbségek vannak a két ország között mind érdekeiket, mind stratégiájukat illetően. Rácz szerint Moszkva inkább fél a kínaiaktól, mint megbízik bennük. Jeszenszky Géza volt külügyminiszter óvatosságra int a történelmi párhuzamok használatát illetően, azonban megjegyezte: a mai kapacitások tekintetében sokkal veszélyesebb a helyzet, mint az I. világháború kirobbanását megelőzően. A szakértők közül többen felhívták a figyelmet a haditechnika legkorszerűbb eszközeire, mint például a mesterséges intelligenciára, és az ezek fejlesztéséért folyó fegyverkezési versenyre.

Európa és Magyarország a változások közepette

Szelényi Európa szerepéről elmondta, hogy habár katonailag gyenge és külpolitikailag megosztott, kereskedelmi szempontból komoly befolyással bír. Emellett ugyancsak jó példája a szofisztikált multilaterális kapcsolatok működésének, míg Győrffy szerint a liberális demokrácia erős ideológiai vonzerő. Rácz egyetért abban, hogy Európa jelenleg katonailag gyenge, de nem tartja potenciál nélkülinek. A saját közvetlen szomszédságában van példa hatékonyságára, pl. a Nyugat-Balkán esetében. Véleménye szerint hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy Németország és Franciaország mellett Olaszország és Spanyolország is ütőképes haderővel rendelkeznek.

A diskurzus ezután a globális változásokban a hazánk által játszott szerepre váltott. Habár Jeszenszky úgy véli, nem jött el a „Nyugat alkonya”, ahogyan azt egyesek állítják, a Nyugat alkonyával azonban Magyarország sem járna jól. Oroszország és Kína mindketten illiberális államok, melyek nézeteltéréseik ellenére a szabadság tagadásában egységesek. Ha ők nyernek, az oly nehezen kiharcolt szabadságunknak vége és ezért kötelességünk megvédeni a szabad világot. A hintapolitika szerinte nem kifizetődő: ahogy fogalmazott, aki a kerítésen üldögél, az előbb-utóbb megsebzi magát. Szövetségesnek ehhez egy Trump utáni USA-t, egy PiS utáni Lengyelországot, valamint a balti és a skandináv államokat és Németországot képzeli el. Káncz elmondása szerint Magyarország 2014-ben váltott külpolitikai kurzust egy sor egymás után hozott döntéssel, melyek között volt Paks2 és a Budapest-Belgrád vasútvonal megépítése.  Káncz megjegyezte: a miniszterelnök 28 éve nem esett át nemzetbiztonsági átvilágításon. Győrffy szerint Keletről semmi jó nem várható: az oroszok csak magánszemélyeknek nyújthatnak csak előnyöket, az országnak nem, a vasútvonal pedig 2400 év múlva térül csak meg. Rácz emlékeztetett, hogy Orbán Viktor 2010 előtt a térség egyik legkövetkezetesebben oroszellenes politikusa volt és az azóta bekövetkezett 180 fokos fordulata komoly kérdéseket vet fel. Elmondása szerint az oroszok egyéni döntéshozókon keresztül növelik a befolyásukat. Szelényi szintén a skandináv országokat tartja potenciális szövetségesnek, emellett újraértelmezné a V4 együttműködést. Káncz véleménye szerint pedig Magyarország nyugati beállítottsága egy ezeréves törekvés.

Változó világrend

Konferenciatudósítás

2019. február 22-én került megrendezésre a Szép új világ? A történelem mégsem ért véget! című konferencia a „Beszélgetések a jövőről” vitasorozat keretében a Gyakorlati Diplomácia Szakkollégiuma szervezésében. A rendezvénynek a Budapesti Corvinus Egyetem adott helyet. A konferencia moderátora Inotai Edit, a vita részvevői Győrffy Dóra (egyetemi tanár, politológus-közgazdász), Jeszenszky Géza (egyetemi tanár, volt külügyminiszter, nagykövet), Káncz Csaba (újságíró, geostratégiai szakértő), Szelényi Zsuzsa (külpolitikai szakértő, volt országgyűlési képviselő) és Rácz András (egyetemi tanár, Oroszország szakértő) voltak.

Változó világrend                                    

                   

A konferenciát Szent-Iványi István nyitotta meg, aki köszöntőjében nagyon fontos, a mai világrendet jelenleg alakító és befolyásoló eseményekre, tényezőkre hívta fel a figyelmet, ami későbbiekben a kerekasztal beszélgetés vitaindító témája lett. Pozitív szemléletével arról beszélt, hogyan kerülhető el, hogy a világ véget érjen. Erre több forgatókönyvet is felvázolt. Jelenleg egy unipoláris világban élünk, melyben a vezető szerep az Amerikai Egyesült Államoké. Ez egy liberális demokratikus világrend, ami azonban válságban van, kívülről és belülről is veszélynek van kitéve. Belülről a 2008-as pénzügyi válság okozta a legnagyobb problémát, kívülről pedig a revizionista hatalmak megjelenése, mint Kína és Oroszország. Míg a Vlagyimir Putyin vezette Oroszország szándékai nyilvánvalóak (láthattuk ezt Grúzia, Ukrajna és Szíria esetében), addig Kína más stratégiával játszik, nem siet, 2050-re akar a világ vezetője lenni, inkább soft, mint hard power alkalmazásával. A legnagyobb veszélyt az új típusú fegyverkezési verseny jelenti, amely már nem csak hagyományos fegyverekkel, hanem a mesterséges intelligencia és különböző űrprogramok kihasználásával zajlik. Szent-Iványi azonban nem biztos benne, hogy egy többpólusú világ békét hozna, legalábbis nem Putyin és Kína ambícióival, a regionális nagyhatalmak több békét ígérnek. De Trump szűk látóköre is veszélyes, az Egyesült Államok nem hagyhatja magára a világot, viszont egy igazságosabb tehermegosztásra volna szükség. Ezután beszélt Magyarország szerepéről, ami ugyan kicsi, mégis felelős a békéért, még ha ez egy aszimmetrikus világbéke is. A romboló hatások csábítóak, de Magyarország érdeke a mostani liberális demokratikus világrend fennmaradása, és ehhez hozzá kell járulnia, a Nyugat mellé kell állnia.

Problémák és lehetséges megoldások

Szent-Iványi István vitaindító beszéde után került sor a panelbeszélgetésre, ahol a szakértők több kérdést jártak körül: valóban egy instabilabb világban élünk-e ma? Új hidegháború közeledik-e, vagy inkább forró háború? Ha igen, ez mégis milyen lenne, hol lenne? A panel első felében a „bomlasztó” nagyhatalmakról volt szó, Oroszország és Kína ambícióiról. A vitázó felek kölcsönösen egyetértettek abban, hogy most nincs hidegháború, Rácz különösen kiemelte, hogy Oroszországnak nincs szövetségi rendszere, nincs ideológiája, kisebb a népessége, terület, egy szóval a képességei nem olyanok, mint a Szovjetuniónak volt. Győrffy nevezte Oroszországot bomlasztónak, Kína ezzel szemben más. Próbál terjeszkedni Közép-Ázsiában, mondhatni gyarmatosít Afrikában nyersanyagok és olcsó munkaerő reményében. Bár 2025-től Kína növekedése csökken, számára is fontos a jelenlegi nemzetközi rend fenntartása, elsősorban a kereskedelem és az export miatt. Szelényi szerint jelenleg változás van, háború nincs. Lokális háborúk vannak, de újfajta logikával. Sokan kihasználják a háború adta lehetőségeket, a cél gyakran nem is a béke, hanem a háború folytatása, amiben hatalmas pénzek mozognak. Ezen a logikán változtatni kellene, az élethordozók és életfenntartó rendszerek védelme lenne a legfontosabb, és ehhez az európai logika áll legközelebb. Éppen ezért beszélhetünk egyfajta ellentétről az angol-szász nyugati világ és az eurázsiai hatalmi tengely között. A szakértők ezt követően az Európai Unió illetve Magyarország helyzetéről beszéltek. Nagy az egyetértés abban, hogy Magyarországnak nem érdemes hintapolitikát folytatnia - még akkor sem, ha ennek történelmi vonatkozásai vannak - nem szabadna elárulnia nyugati szövetségeseit, ha egy szabad világban akar élni. A jövőben ezek a nyugati szövetségeseink lehetnek egy Trump-utáni Egyesült Államok, Németország, skandináv államok, balti államok valamint Lengyelország.

A panelbeszélgetés témája is mutatja a jelenlegi helyzet relevanciáját. Sok szempontból kiszámíthatatlan, merre halad a világ.  Az államok különböző súllyal ugyan, de mind alakítói a nemzetközi rendnek, éppen ezért mindegyiknek aktívan részt kell vennie a válságok megelőzésében.

Új világrend épül?

A „Szép új világ? A történelem mégsem ért véget” című kerekasztal beszélgetést a Gyakorlati Diplomácia Szakkollégium szervezésében, a „Beszélgetések a jövőről” vitasorozat keretein belül rendezték meg február 22-én, helyszínéül a Budapesti Corvinus Egyetem szolgált.  Mivel Francis Fukuyama jóslata nem vált be – így a kommunista rezsimek összeomlásával a történelem, mint ideológiák közötti harc nem ért véget – az emberiségnek egy sor új kihívással kell szembenéznie. Most az ezen kihívásokban rejlő veszélyekről, illetve a katasztrófa elkerülésének lehetőségeiről beszélgettünk.

A rendezvényt Szent-Iványi István nyitotta meg, aki felvázolta a legfenyegetőbb globális biztonsági kockázatokat, mint például egy nukleáris háború lehetősége, ökológiai katasztrófa bekövetkezte, vagy a mesterséges intelligencia túlzott térhódítása.  

Ezután következett a panelbeszélgetés Győrffy Dóra, Szelényi Zsuzsa, Jeszenszky Géza, Rácz András és Káncz Csaba részvételével. Szó esett többek között a 21. századi instabilitás okairól, az újtípusú hadviselésről, Kína és Oroszország revizionista politikájáról, illetve Magyarország szerepéről és helyéről a világpolitikában.

A kihívók

Mint tudjuk, a hidegháború lezárásával létrejött az úgynevezett egypólusú világrend, amelynek működése fölött az Egyesült Államok mint egyedüli hegemón „őrködik”. Azonban bőven akadnak olyan országok, melyek elégedetlenek a fennálló renddel és változást követelnek. Ezen országok közül Kína és Oroszország jelentik a fő kihívókat. Putyin elnök sosem rejtette véka alá, hogy nem elégedett országa jelenlegi világpolitikai helyzetével és az Egyesült Államok mellé emelkedve vissza kíván térni a bipoláris világrendhez. Területi igényeit továbbra is fenntartja, és a befolyási övezetek elosztásáért cserébe békét és stabilitást ajánl.

Kínának egészen más elképzelései vannak a globális rendszert illetően: külső kommunikációjában egy több pólusú világrend szükségességét hirdeti, azonban célja egyértelműen az, hogy a világ egyik legbefolyásosabb vezető országává váljon.

De milyen taktikát is alkalmaznak a kihívók Amerika „egyeduralmának” megdöntésére?

Oroszország az úgynevezett hibrid hadviselés gyakorlatát választotta. Kibertámadások révén intenzív kémtevékenységet, illetve propaganda háborút folytat: például álhíreket terjeszt, vagy szélsőséges pártokat és szeparatista törekvéseket támogat. Mindez bomlasztóan hat nem csak Amerikára, hanem az egész nyugati világra, amely sajnos még mindig hátrányban van az ilyen típusú támadások elleni védekezés terén. Így jelenleg ott tartunk, hogy az oroszok gazdasági jelentősége jóval csekélyebb, mint a Szovjetunió idején, viszont Oroszország destabilizáló képessége nagyobb, mint a világ bármely más államának.

A kínai potenciál egyértelműen a technológiai fejlesztésekben, azon belül is a mesterséges intelligencia kutatásában és felhasználásában rejlik. Habár Amerika egyelőre még mindig élen jár ezen a területen, előnye folyamatosan fogyatkozik Kínával szemben. Ennek jegyében az elmúlt időszakban több korlátozást is bevezettek az amerikai technológiai szektorban a kínai felvárlások akadályozása céljából, sőt, a kínai állampolgárok tanulási lehetőségeit is szigorítani kívánják az országban. Felmerülhet a kérdés, hogy miért pont most szánta el magát ilyen drasztikus lépések megtételére az amerikai vezetés? Azért, mert habár az eddig is egyértelmű volt, hogy a kínai gazdaság mérete 20 éven belül várhatóan beéri az amerikait, arra nem számítottak, hogy csúcstechnológiában is van erre esély. Pedig a kínai központosított hatalom rendelkezik néhány olyan előnnyel, amely szabaddá tette az utat a rohamos léptékű fejlesztések előtt: például nem jelent akadályt a személyiségi jogok védelme, ha adatok megszerzéséről, tárolásáról, illetve megosztásáról van szó. Amerika szempontjából még bosszantóbb lehet az a tény, hogy a két ország gazdasági összefonódásai miatt amerikai cégek meghatározó része szervezett ki gyártást Kínába, így technológiai transzfer révén akarva-akaratlanul is hozzájárultak a kínai fejlődéshez.

Az utóbbi időszakban tehát egyértelművé vált, hogy a kínai mesterséges intelligencia fejlődése jóval előbb fenyegetést jelenthet az amerikai hegemóniára, mint azt addig gondolták. Hiszen e technológia akár egy sor, ipari forradalom szintű változást is eredményezhet - mint például a fennálló status quo átformálása.

A liberális világrend alkonya?

Tudósítás konferenciáról

A Beszélgetések a jövőről – A történelem nem ért véget című kerekasztal beszélgetésen a résztvevők a jelenkori geopolitikai kihívásokról értekeztek. Nemzetközi kontextusból kiindulva tették fel a kérdést, hogy hol van Magyarország helye a mai világrendben, és értékelték az ország magatartását. Minden felszólaló egyértelműen és egyhangúan elítélte az ország hintapolitikáját és keletre orientálódását, azzal indokolva, hogy a keleti út semmi jót nem ígér Magyarország számára. Cikkemben én azonban nem erre, hanem a „kontextusra”, a nemzetközi rendszer jelenlegi helyzetére és kihívásaira szeretnék koncentrálni. A nemzetközi rendszer ugyanis alapvetően meghatározza és korlátozza egy állam külpolitikai mozgásterét. Különösen jelentős ez Magyarország esetében, mivel a nyugati és keleti civilizáció határán fekszik. A nyugat és kelet közti lavírozás problémája nem idegen a magyar gondolkodástól, mondhatni az egész történelmünket ez határozta meg. A köztük zajló hatalmi vetélkedés és annak kimenetele – a hidegháború lezárulta után is – alapvetően determinálja tehát Magyarország sorsát, ezért elkerülhetetlen foglalkozni vele.

A fennálló rendszer kihívói

A jelenlegi liberális világrend válságban van, egy új fegyverkezési verseny, egyesek szerint egyenesen egy új hidegháború van kibontakozóban. A bipoláris rend lezárulta után az Amerikai Egyesült Államok egyedüli hegemónként tartja fent a rendszert, melynek költségeit javarészt ő állja. A többi szereplő nem vállal súlyának megfelelő részt a terhekből, nincsen igazságos tehermegosztás, Amerika pedig egyre vonakodóbban finanszírozza a költségeket. Győrffy Dóra szerint a jelenleg megfigyelhető instabilitás tipikusan a hegemónváltás előtti időszakra jellemző és az új világrend kialakulása előtti átmenetnek köszönhető. Eszerint az amerikai hegemónia lecsengőben van, de ki veszi át a helyét? A rendszer fő kihívói Oroszország és Kína. Oroszország a jaltai rendszer bipolarizmusát tartja ideálisnak és visszaállítandónak, a közép- és kelet-európai érdekszférájának biztosításával. Ennél nagyobb ambíciói azonban nincsenek. Ezzel szemben Kínának nyíltan felvállalt hegemón törekvései vannak, 2050-re a világ vezető hatalmává kíván válni. Ezt támasztja alá a nagymértékű fegyverkezés, különösen a flottaépítés üteme és volumene, mely a globális fellépés igényére és potenciáljára enged következtetni. Az angolszász geopolitikai iskola szerint a hegemónná váláshoz elengedhetetlen a tengerek feletti uralom, ezzel megindokolható Kína flottaépítési tevékenysége. Mackinder Heartland elmélete szerint viszont a világuralom az eurázsiai térség fölötti uralom függvénye, ez egy orosz-kínai katonai szövetséggel biztosítható lenne. A szakértők között nem volt egyetértés abban, hogy egy ilyen Peking-Moszkva tengely létezik-e és mennyire erős. Győrffy Dóra szerint a két állam közti közeledés megfigyelhető, de jelentős érdekütközések vannak köztük, például a közép-ázsiai térségben. Káncz Csaba szerint stabil biztonságpolitikai tengely van köztük, ezzel szemben Rácz András szerint a kapcsolatuk egyáltalán nem stabil, és Oroszország egy Kína felől érkező támadás eshetőségére készül.

A nemzetközi rendszer jellege

Ha abból indulunk ki, hogy a hegemón által létrehozott nemzetközi rendszer jellege alapvetően a belpolitikai rendszerét tükrözi le, akkor következtetni tudunk, hogy milyen lenne egy Kína által létrehozott világrend. Az USA egy liberális demokrácia, az általa létrehozott rendszer is ilyen: az államok nemzetközi szervezetek keretein belül képviselik magukat, a legfőbb szereplő az ENSZ, melynek közgyűlésén minden állam részt vehet a döntéshozatalban. A nemzetközi kapcsolatok a nemzetközi jog normáin és szabályain, az államok egyenlőségén, az erőszak és agresszió tilalmának elvein nyugszanak. Ezzel szemben Kína egy autoriter rendszer, hiányoznak belőle azok a rendszerszintű fékek és ellensúlyok, melyek az egyszemélyi döntéshozatalt korlátoznák. A nemzetközi kapcsolatokhoz való hozzáállása is eltérő: a multilaterális együttműködés helyett a bilaterális tárgyalásokat preferálja, elérve így, hogy a gazdaságilag tőle függő államokkal egyenként tárgyalva azoknak ne is lehessen lehetőségük ellentmondani neki. Az általa kialakított rendszert a volt szovjet blokk dinamikájához hasonlóan tudom elképzelni: a tagállamok erőteljesen a központi hatalomtól függnek és a tagok egymás közti kapcsolatai elhanyagolhatóak. A nemzetközi intézmények meglévő struktúrája alapján Kína egy saját institucionális rendszer kiépítésén fáradozik, mely hosszú távon elképzelhető, hogy a jelenlegi együttműködési fórumok kiüresedéséhez vezet. Kína a nemzetközi jogot is sajátosan, a saját érdekei szerint értelmezi és nem kizárható, hogy a jövőben az agressziótól sem riad vissza.

A fennálló világrend megőrzése tehát a béke, stabilitás és szabadság megőrzését jelenti, mely minden liberális demokrácia mellett elkötelezett állam érdeke és mindannyiuk részvételével kellene történjen. Magyarországnak is a rendszer fenntartásán és nem a bomlasztásán kéne dolgoznia. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy habár Magyarország konstruktív hozzájárulása kicsi, a gazdasági teljesítménnyel egyenértékű, romboló képessége azonban sokkal nagyobb.