2015. május 14., csütörtök

Hírfigyelés - El País

03.30.
A két fő, Katalónia függetlenségéért küzdő párt ismertette azon tervét, miszerint, ha a szeptember 27-i választások során többséget szereznek a szuverenitáspárti erők, Katalóniát függetlennek fogják nyilvánítani.
Andreas Lubitz öngyilkossági hajlam miatt kapott kezelést még vezetői engedélye megszerzése előtt.
Az Irán és a hatok közötti nukleáris tárgyalások során váratlan, bár nem megoldhatatlan akadály merült fel, Irán ugyanis kijelentette, hogy nem hajlandó külföldre szállítani dúsított urán készletét.
03.31.
Mariano Rajoy, spanyol miniszter a jobb kommunikációt és a gazdasági helyzet javítását szorgalmazza, tekintve, hogy pártja nem szerepelt a vártnak megfelelően az andalúziai választásokon
Barack Obama szorgalmazza az Iránnal való megegyezést, és híve a szankciók megszüntetésének is.
Több Partido Popular - képviselő is beismerte, hogy szükséges változtatni a kormánypárt kommunkációs stratégiáján.
04.01.
Palesztina bekerült a Nemzetközi Büntetőbíróság tagjai közé.
A Lufthansa légitársaság elnöke részvétét fejezte ki az egy hete történt légikatasztrófa nyomán
Rajoy a PP legmagasabb szervét, az Igazgató Testület összehívását sürgeti, hogy elkerülje pártjának további gyenge szereplését a választásokon
04.02.
Teherán korlátozza nukleáris programját, cserében a nemzetközi közösség feloldja a szankciókat – a részletek kidolgozása június 30-ig várható
147 halottja – főleg diákok – van az Al-Shabab által Kenyában, a Garissa Egyetemen végrehajtott támadásának
Andreas Lubitz a repülőgépszerencsétlenség előestéjén az öngyilkosság lehetséges módjait kutatta tabletjén
04.03.
Irán és a hatok között megkezdődhetnek a konkrét tárgyalások az iráni nukleáris leszerelésről és a szankciók megszüntetéséről
Rajoy szociálpolitikai változtatásokat tervez – egyenlőség a nők fizetésének területén, változtatások az általános forgalmi adóban.
Megtalálták a második fekete dobozát is a nemrég lezuhant repülőgépnek.
04.04.
Irán lelkesedéssel fogadta a megegyezést, melyet az elnök, Rouhani is megerősített, bár az USA Kongresszusának republikánus tagjai, az ultrakonzervatív irániak és Izrael nem támogatja.
A második fekete doboz szerint Lubitz szándékosan okozta a tragédiát: a robotpilótát ereszkedő üzemmódra állította, majd az utolsó pillanatokban gyorsított.
A dzsihádisták elválasztották a keresztényeket a muszlimoktól, majd kegyetlenkedtek velük
04.05.
Obama kampányt indított a Republikánus Párt körében az iráni szankciók eltörlésének támogatásáért
A Partido Popular-on belüli krízis már a párt egységét fenyegeti az andalúz vereség után.
Oroszország folytatja a Szovjetunió politikáját az Északi-sarkon – militarizál és iparosít a térségben, mely aggodalommal tölti el szomszédait.
04.06.
Spanyol milíciák is harcolnak az Iszlám Állam ellen.
Netanjahu bojkott-kampányt indított az USA – Irán között nemrég létrejött megegyezés ellen.
04.07.
Rajoy a PP egységének megőrzésére törekszik.
Kínában megtelnek hamarosan a temetők – a kormány ezért szubvencióval illeti azokat, akik a tengerbe szórják a hamvakat.
Obama az Iránnal való megegyezéssel és a Kuba felé való nyitással geopolitikai változások elindítója lehet.
04.08.
Tsipras a Moszkva elleni Európai Uniós szankciók eltörlését szorgalmazza.
A francia Nemzeti Front krízisben van – Jean-Marie Le Pen-t saját lánya akadályozza, hogy jelöltként induljon a regionális választásokon
Obama népszerűbb a kubaiak körében egy közvéleménykutatás szerint, mint a Castro-testvérek
04.09.
Ali Khamenei állítása szerint az Irán elleni szankciók fokozatos módon való eltávolítása elfogadhatatlan
Görögország az IMF-nek törlesztette adósságának első részletét, 460 millió eurót
Albert Rivera, a Ciudatans párt elnöke a párton belüli ellentétek feloldása mellett tör lándzsát
04.10.
Khamenei a végső aláírást a nukleáris tárgyalásokkal kapcsolatban a szankciók azonnali feloldásához kötötte – ezzel hűtve le a túlzottan sokat remélő várakozásokat.
Az Atlasz hegységben túlélt egyetlen barlangász jogi úton kívánja bepanaszolni a marokkói csendőrséget, miszerint a mentés ,,kontár munkának” bizonyult.
A Junta de Andalúcia exelnöke beismerte a Legfelsőbb Bíróság előtt, hogy

04.11.
Raúl Castro és Barack Obama találkozója a VII. Amerikai Államok Csúcson a két ország közti megbékélés jele, fél évszázados ellenségeskedés után
Venezuela is hajlik az USA-val való megbékélésre – jelentette ki Nicolás Maduro, venezuelai elnök.
04.12.
Hillary Clinton újraindul a 2016-os elnökválasztáson

A V4-nek nem kell több menekült



Az Európai Unió kvótarendszert vezetne be a menekült helyzet megoldására. A problémát a menekültek Európában való egyenlőtlen eloszlása okozza, amely ellen az EU közös szabályozással akar fellépni.
            
           Az elmúlt egy évben több mint fél millió menekült érkezett az Európai Unió tagállamaiba, ami több mint kétszerese, mint az azt megelőző évben. A menekültek hatalmas nyomást gyakorolnak a célországokra, mint például Németország, de a tranzit országok is érzékelik a megnövekedett számarányt. Korábban az az ország foglalkozott a menekült kérelmek elbírálásával és az ahhoz kapcsolódó teendőkkel, amelyik határán a menekült belépett az Európai Unióba. Ezt változtatná meg most a Junker Bizottság annak érdekében, hogy a menekültekkel együtt járó kötelezettségek egységesebben oszoljanak el a tagállamok között. Az új kvóta rendszer a befogadó állam GDP-je, és a munkanélküliek aránya szerint lenne meghatározva.
 Elsőként Nagy-Britannia fejezte ki tiltakozását az új rendszer ellen, de nem sokkal később a Visegrádi Csoport tagjai, Szlovákia, Csehország és Magyarország is kijelentette nemtetszését. Robert Fico szerint az Európai Uniós részvételnek önkéntes, az egyes államok egyéni döntésén kellene alapulnia. Bohuslav Sobotka is úgy véli, hogy a kvóta rendszer el fogja mélyíteni a menekültügyi vitát az Európai Unión belül. Csehország kormánya több mint 70 szíriai menekültet fogadott már be, és az Ukrajnából érkezőknek is segítséget nyújt.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke az egész ötletet őrültségnek nevezte, és hozzátette, hogy Magyarország nem szeretne multikulturális országgá válni. Ez világosan látszik a számadatokból is, hiszen Magyarországon fogadták a legkevesebb menedékjogi kérelmet, 5445-ből, mindössze 410-et. Ezzel szemben Bulgáriában a kérelmeknek mindössze 6%-át utasították el.
Szijjártó tűkön ül, hogy lezáródjon az ukrán konfliktus

A magyar külgazdasági és külügyminiszter a NATO-tagállamok külügyminisztereinek törökországi találkozóján egyetértett kollégáival abban, hogy az ukrán konfliktusra mielőbbi megoldásnak kell születnie.

Antalyában a NATO főtitkár tegnap kijelentette, hogy Oroszország egyre nagyobb mértékben szegi meg a minszki megállapodásban lefektetett tűzszünetet. Andrij Liszenko katonai szóvivő, a keddi kijevi sajtótájékoztatóján mondottakkal ezt alátámasztja, továbbá a kijevi hadműveleti parancsnokság közleményében szintén az olvasható, hogy az oroszbarát szakadárok nehézfegyverekkel lőnek lakott településeket.

















A megoldás halogatása
Az ukrán miniszterelnök, Arszenyij Jacenyuk azzal vádolja az Európai Uniót, hogy Ukrajnát „golyóálló mellényként használja a nyakig felfegyverzett nukleáris hatalom ellen”. A minszki megállapodást pedig szükséges rossznak tartja, ami jelenleg az egyetlen létező javaslat a válságkezelésre.

Megosztott tábor
Az amerikaiak álláspontját, miszerint a katonai megoldás felé kell menni, Nagy-Britannia, a balti és a skandináv államok, Lengyelország és részben Románia is támogatja. Számos más ország azonban, beleértve Ausztriát, Csehországot, Szlovákiát és Magyarországot, a német-francia politikai kezdeményezés mellett áll.

A magyar külügyminiszter kizárólag a konfliktus békés megoldását támogatja, ami a minszki tűzszüneti megállapodáson kell, hogy nyugodjon, ezért kedvező előjelnek tekinti az Egyesült Államok és Oroszország közötti tárgyalások újrakezdését.

Forrás:



Vajon az ukrán válság milyen történelmet ír majd?


Angela Merkel múlt héten vasárnap Moszkvában járt, ahová elsősorban a második világháború áldozatainak a megemlékezése miatt érkezett. Programjában ugyanakkor fontos szerepet kapott a jelenlegi ukrajnai helyzet megvitatása is az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal. A kancellár már a válság kitörése óta szüntelenül azon fáradozik, hogy tárgyalásos úton sikerüljön a konfliktust végérvényesen megoldani. A jövőben kérdés azonban, hogy az egymásnak ellentmondó német erőfeszítések és Moszkva Ukrajna-politikája hogyan befolyásolja mind a világtörténelmet és a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat.

A koszorúzást követően egy közös sajtótájékoztatóra is sor került a felek között, amelyből ismét kiderült, hogy a két állami vezető mennyire eltérő módon értelmezi a Kelet-Ukrajnában történő mindennapos atrocitásokat, és a persze a válság alapjául szolgáló okokat. A kancellár élesen bírálta a február végén aláírt minszki megállapodás feltételeihez való hozzáállást, miután az oroszbarát szakadárok és az ukrán kormányerők között mai napig véres harc folyik. Merkel ez alkalommal is kifejtette, hogy a Krím-félsziget önkényes elcsatolása teljes mértékben ellentmond a nemzetközi jog releváns szabályainak, mint ahogy a Putyin által továbbra is képviselt agresszor politikát is meglehetősen nehezményezte. A tárgyalás során kitértek a meggyengülni látszó német-orosz gazdasági kapcsolatokra is, amelyek hátterében - a felek közös egyetértése szerint - az ukrajnai helyzetet megillető eltérő megközelítés következményei állnak. Ennek ellenére Putyin elismerte és méltatta a Németországgal már hosszú idők óta fenntartott stratégiai partneri viszonyt, míg Merkel inkább a súlyos visszaesésre hívta fel a figyelmet.

A kancellár mostani moszkvai látogatása során is felszólította az orosz vezetést arra, hogy ne nehezítsék a kelet-ukrajnai válságot, ám valójában továbbra is a jövő titka marad, hogy a németek által megoldásnak vélt diplomáciai út mennyire lesz kielégítő a konfliktus hatékony kezelését és a hanyatlásnak indult gazdasági együttműködés megerősítését illetően. Oroszország Ukrajna-politikájában már csak azért is azonnali szemléletváltásra van szükség, hogy a jövőben ne a háborúkról és azok áldozatairól szóljanak a történelemkönyvek.

Források:

K. A. 

Amerika stratégiát vált az ukrán konfliktusok kiéleződését követően

A közelmúlt történései arról árulkodnak, hogy az Egyesült Államok stratégiát vált, és a gazdasági szankciók folytatása mellett közvetlenebb, egyértelműbb és remélhetőleg hatékonyabb eszközökhöz nyúl az ismét élénkülő ukrajnai konfliktus visszafogására. Az eddigi megoldási kísérletek nem bizonyultak működőképesnek, vajon az Ukrajnába érkező amerikai kiképzők és a grúz-amerikai hadgyakorlat növelheti John Kerry esélyeit egy valóban sikeres tárgyalásra Putyinnal?
Az elmúlt hetek eseményei bizonyítják, hogy a korábbi remények ellenére a Minszk II. egyezmény csak az ukrán válsággal kapcsolatos tárgyalássorozatok egy újabb kudarca. A vezetők által aláírt fegyverszünet valójában soha nem lépett életbe, folyamatosan érkeznek hírek az ukrán hadsereg veszteségeiről, az oroszbarát szakadárok újra alkalmazni kezdték a nehézfegyvereket, lakott települések ellen is. Kijev folyamatosan igyekszik felhívni a nemzetközi figyelmet, hogy az ország számára továbbra komoly veszélyt jelentő, továbbra is jelentős erőt képviselő szakadár fegyveresek mellett Ukrajna határainál jelenleg körülbelül 50 ezer orosz katona is állomásozik. Az egységek számának növelésén túl az orosz hadsereg a légvédelmi képességeket is elkezdte erősíteni a térségben. Ha igazak a baljós jelentések, akkor az orosz csapatmozgósítás újabb, nagyszabású harci cselekmények előszele is lehet.
A konfliktusok kiéleződésével kapcsolatosan több vezető tisztségviselő is nyilatkozott a napokban, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és John Kerry amerikai külügyminiszter is felszólította mind a szakadárokat, mind Oroszországot a minszki megállapodás betartására. A helyzet megoldásának érdekében az elmúlt időszakban az Európai Uniót felváltva az Egyesült Államok bizonyult a legaktívabbnak.
A Kreml heves ellenkezése és figyelmeztetései ellenére az amerikai hadsereg még áprilisban, bilaterális alapon 300 ejtőernyős katonáját küldte Ukrajnába, akik jelenleg is kiképzési feladatokat látnak el. A közvetlen támogatás mellett ugyancsak jelzésértékű lehet a nemrégiben lezajlott “Nemes Partner” elnevezésű grúz-amerikai közös hadgyakorlat is.
A katonai jellegű megmozdulásokat követően, május 12-én, John Kerry az oroszországi szocsiba érkezett, hogy tárgyalóasztalhoz üljön Vlagyimir Putyinnal, valamint később Sergei Lavrov orosz külügyminiszterrel. Ezek egyben az eddigi a legmagasabb szintű orosz-amerikai találkozók az ukrán válság kitörése óta. A felmerülő témák között volt az iráni atomprogram, valamint a két ország együttműködésének kérdése a szíriai és a szóban forgó ukrán konfliktus megoldásával kapcsolatosan.
A tárgyalások eredményeit még nem hozták nyilvánosságra, annyi azonban kiderült, hogy mindkét fél támogatja a minszki tűzszünet betartását a továbbiakban, Kerry pedig ismét világossá tette Putyin számára, hogy amennyiben ez nem történik meg, az EU-val kiegészített szankciós politika mellett az Egyesült Államok akár katonai lépésekre is kész.
Források:

Az ukrajnai civilek védelmének margójára

A februárban aláírt tűzszünet óta jelentősen csökkent a fegyveres összetűzések száma Kelet-Ukrajnában, azonban a helyi civilek számára továbbra sem lett egyszerűbb a mindennapi élet a háborúval sújtott térségben.

Alexander KHUDOTEPLY/AFP/Getty Images

A kijevi kormány idén januárban vezetett be új, szigorú intézkedéseket a határátkelőkkel szemben a szeparatisták és a kormánycsapatok közötti határvonal mentén. Az aktuális korlátozások alapján csak azon állampolgárok léphetnek be a kijevi kormány által ellenőrzött területekre, akik rendelkeznek a megfelelő engedélyekkel erre vonatkozóan.

A kormány biztonsági óvintézkedése azonban mind az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői, mind a lakosság szemében komoly aggodalmakat vetnek fel. A civilek számára ugyanis létfontosságú lenne, hogy adott esetben minél gyorsabban és könnyebben elhagyhassák a háborúval sújtott területeket, ezzel szemben a bevezetett intézkedések jellemzően hosszú és nehézkes folyamatot generálnak. Emellett, a kijevi kormány által ellenőrzött területekről nem engedik vissza a lakosságot a keleti területekre sem, így a keleti részen élőket kvázi elvágják Ukrajna többi részétől.

A megfigyelők jelentése alapján a bevezetett korlátozások miatt a civilek sok esetben a frontvonalon próbálnak átjutni egyik zónából a másikba, emellett a szükséges engedélyek megszerzése beszámolók alapján akár 50 napot is igénybe vehet. Továbbá, több jelentés is érkezett arról, hogy az ellenőrző pontokon egyes katonák érvényes engedéllyel rendelkező civileknek sem adták meg az átkelést. Az EBESZ változást sürget a kérdésben, valamint javasolta a kijevi kormány számára, hogy alakítsa át a bevezetett rendelkezéseket annak érdekében, hogy a civilek biztonságosabban és könnyebben tudjanak átkelni a kijelölt határokon. Az ukrán tisztviselők azonban biztonságpolitikai érdekekre hivatkozva egyelőre ragaszkodnak a korlátozások megtartásához a felkelőkkel szomszédos régiókban.

Az ENSZ becslései alapján 6100 civil vesztette életét, valamint közel 1,5 millió embernek kellett elhagynia az otthonát a kelet-ukrajnai konfliktus következtében. Ennek némileg ellentmond Petro Porosenko, ukrán elnök múlt pénteken tartott beszéde az ukrán parlamentben, ugyanis az államfő közel hét ezer áldozatról beszélt. „Minden nap ünnep számomra, amikor senki sem veszti életét a konfliktusban.” – mondta beszédében Porosenko.

Az ukrán államfő emellett 1657 ukrán katonai áldozatról számolt be, illetve kiemelte, hogy az orosz agresszió hosszan elnyúló és komoly kihívást jelent mind Ukrajna, mind pedig Ukrajna és a NATO közös védelempolitikája számára.

A februárban megkötött tűzszünet ellenére bár kisebb mértékben, de folyamatosak maradtak a fegyveres összecsapások Kelet-Ukrajnában, illetve jelentések alapján mindkét fél nehézfegyvereket telepített a frontvonal közvetlen határába, amely lépés egyértelműen veszélyezteti a békés megoldás előmozdítását.

Források:

Nincs visszaút – ukrán menekültek Lengyelországban

Lengyelországban évek óta napirenden van a kivándorlás kérdése annak minden következményével együtt. Arra azonban valószínűleg senki nem számított, hogy hamarosan a bevándorlás válik az égetőbb problémává. Az ukrajnai események hatására éppen ez következett be.

Lengyelország az ukrán konfliktus során mindvégig határozott fellépést szorgalmazott Oroszország ellen, és az európai országok közül elsőként januárban hivatalos mentőakciót indított a legalább egy lengyel felmenővel rendelkező lakosok kimenekítésére donyecki és luhanszki térségből.

Tatiana Sokolova egyike annak a közel 200 embernek, akik a lengyel hatóságoknak köszönhetően új életet kezdhetnek Lengyelországban. A válság előtt az ukrán állami televíziónál dolgozó nő férjével és két kisgyermekével jelenleg a Katolikus Caritas által fenntartott központban lakik, ahol hat hónapig maradhatnak. A gyerekek addig is iskolába, a felnőttek pedig intenzív lengyel nyelvtanfolyamra járnak, ezen kívül segítséget kapnak az állás- és lakáskereséshez. Tatiana és férje hosszú mérlegelés után döntöttek úgy, hogy egész eddigi életüket – munkájukat, családjukat és barátaikat – hátrahagyva, főként gyermekeik jövője érdekében a szomszédos Lengyelország nyújtotta biztonságot választják.

Mivel a menekültek mindössze egy-egy bőröndnyi holmival érkeztek, így szinte a semmiből kell újra talpra állniuk. Ezért az első feladatuk munkát találni az új hazában. A mentőprogram koordinátora, Wlodzimerz Wieczorek biztosította őket arról, hogy az Ukrajnában megszerzett képesítéseiket Lengyelországban is törvényesen elismerjék, így elősegítve, hogy előbb-utóbb a végzettségüknek megfelelően tudjanak elhelyezkedni. A lengyel belügyminisztérium pedig rendelkezésükre bocsátott egy 100 állásajánlatot tartalmazó listát, amelyek közül néhányhoz lakhatás is jár. Az újonnan érkezők elsősorban azokra a munkakörökre pályázhatnak jó eséllyel, amelyek a lengyelek nyugati országokba történő kivándorlásának következtében megüresedtek.


Tatianáék a menekültek többségéhez hasonlóan nem tervezik a visszatérést Ukrajnába. Ha a konfliktus idővel rendeződik is, az elpusztított infrastruktúra és a gazdaság helyreállítása még hosszú éveket vehet igénybe, gyermekeiket pedig nem szeretnék ilyen bizonytalan körülmények között felnevelni. Marta Jaroszewicz lengyel migrációs szakértő szerint az ukrán bevándorlók száma már a 400 ezer főt is elérheti Lengyelországban (ez nagyjából kétszerese a hivatalos adatoknak), így a közeljövőben a lengyel társadalmat és a vezetést új feladatok elé állítja a befogadottak integrációja.


Források:

Adam Easton: Ukrainian refugees find new future in Poland. BBC.com, 2015. március 19. Elérhető: http://www.bbc.com/news/world-europe-31903681

Andrew MacDowell: Ukraine's refugees find solace in Poland, Europe's most homogenous society. The Guardian, 2015. május 13. Elérhető: http://www.theguardian.com/world/2015/may/13/ukraines-refugees-find-solace-in-poland-europes-most-homogenous-society

Natalija Ojewska: Ukrainian refugees rebuild their lives after Poland flies them to safety. Thomson Reuters Foundation, 2015. február 25. Elérhető: http://www.trust.org/item/20150225094729-qghia/?source=leadCarousel

2015. május 13., szerda

Ukrán válság: Vajon Antalyában is folytatódik az ujjal mutogatás?

A minszki megállapodással kapcsolatban abban mindenki egyetért, hogy a tűzszünetet rendre megsértik, ám mindkét oldal a másikat okolja ezért. Ahelyett pedig, hogy a konfliktus megoldása érdekében ragaszkodnának a fokozott kapcsolattartáshoz a NATO és a Kreml között, inkább leépítik azt. Amerika pedig sakkozik. A május 13-14-én Antalyában tartott NATO külügyminiszteri- találkozó így érdekes fejleményeket is hozhat.


Az ukrán válság olyan, mint egy bozóttűz, amit nem a megfelelő szakértelemmel oltanak: egy-egy apró szikra mindig marad, ami belobbantja. A most kialakult helyzetben – úgy tűnik – ismét Oroszország a bűnös. Az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese Antony Blinken még a múlt héten azt mondta, hogy „a minszki megállapodást folyamatosan megszegve az erőszakos cselekményeket szinte kivétel nélkül a szeparatisták követik el hathatós orosz támogatással a hátuk mögött.”  Jens Stoltenberg NATO-főtitkár most hétfőn pedig azt nyilatkozta, hogy „Oroszországnak az ukrán helyzet megoldatlanságában különlegesen nagy a felelőssége, hiszen továbbra is támogatást nyújt a szeparatistáknak Kelet-Ukrajnában felszerelések, korszerű berendezések, légvédelmi rendszerek, tüzérségi eszközök, tankok és kiképzés formájában és továbbra sem vonja ki csapatait az ukrán területekről. Ez pedig egy rossz irányba tartó, aggasztó folyamat, amelynek nem lehet jó vége.” Szergej Lavrov orosz külügyminiszter válaszában kijelentette, hogy a legtöbb civil áldozat szeparatista, így a felelősség az ukrán kormányt terheli. Tehát az áldozatokat tudomásul vették, megmagyarázták, mégsem vállalt értük senki felelősséget, ahogyan ez korábban is sokszor megtörtént. Ehelyett és a helyzetet inkább elmérgesítve a NATO a megfigyelő státuszú tagjai körében általános jelleggel létszámleépítéssel kapcsolatos határozatot fogadott el. Ehhez fűződően a NATO-főtitkár azt mondta, hogy "az orosz delegációval közösen úgy döntöttünk, hogy felfüggesztünk valamennyi gyakorlati együttműködést kivéve a politikai és katonai párbeszédet. A harminc főben maximált küldöttség pedig bőven elég erre." A főtitkár természetesen azt is hozzátette, hogy a határozatnak nincs különösebb címzettje, inkább hatékonysági okai vannak, azonban a helyzet nem kicsit áthallásos, tekintve, hogy az orosz delegáció létszáma volt a legmagasabb a megfigyelő státuszú országok között. A döntést mi sem indokolja jobban, mint a május 9-i katonai parádé Moszkva főterén, amely mintegy erődemonstrációként hatott a Szövetségre és amelyről Stoltenberg is úgy beszélt, mint amely újabb biztonságpolitikai dilemma elé állítja egész Európát. Ehhez képest és Antony Blinken múlt heti csípős megjegyzése ellenére azonban Washington és Moszkva között újrakezdődtek a tárgyalások. Ily módon a jelenlegi, kissé ellentmondásos események tükrében nyilván érdekes lesz az eredménye a törökországi Antalyában tartott NATO-külügyminiszteri értekezletnek, ahol többek között a minszki fegyverszünet is a tárgyalások alapját képezi.

Források:

Fontos emberek szóltak: be kellene tartani a minszki megállapodást: http://hvg.hu/vilag/20150513_Fontos_emberek_szoltak_be_kellene_tartani
Nato kicks out Russian spies but revives Kremlin hotline amid Ukraine tensions: 
Elengedhetetlen több konfliktus lezárása: 


Civil fórum az orosz-ukrán megbékélésért

 



Március elején egy békekonferenciának szánt, ám csupán civil fórumban kiteljesedett rendezvény zajlott le Kassa városában, amely az orosz-ukrán konfliktus békés megoldását tűzte ki célul. A résztvevők olyannyira eredményesnek találták az eseményt, hogy máris belefogtak a következő fórum megszervezésébe.


Február közepén az a hír kezdett keringeni, hogy Németország kormánya felkérte Szlovákiát egy nemzetközi békekonferencia megrendezésére az ukrán-orosz konfliktus kapcsán. Néhány nappal a bejelentés után azonban az állítólagos résztvevők még mindig nem értesültek ilyen eseményről. Végül a kérdés tisztázódott: kiderült, hogy nem konferenciáról, hanem egy civil fórumról van szó, amelyet egy szlovák civil szervezet kezdeményezett német-orosz és német-ukrán fórumokkal karöltve. A témája valóban az ukrán-orosz konfliktus, de inkább egyfajta eszmecseréről van szó, nem pedig hivatalos kormányrendezvényről.

Az eseményre március 6-7-én Kassa városában került sor, mely az "Utak a békéhez – Civil párbeszéd a Minszk II.tűzszünet vonatkozásában" nevet kapta. A konferencián, mely fő céljaként egyfajta támogatást próbáltak nyújtani az ukrán lakosságnak, ukrán, orosz, német és szlovák polgári aktivisták, tudósok és politikusok vettek részt. A szlovák ASA szervezet, amely a konferenciát kezdeményezte a hidegháború idejére utalt vissza, amikor még a hasonló béketörekvések eredményesek voltak, hiszen sikerült megakadályozni egy újabb világháborút. Vladimír Faič, a szervezet elnöke szerint most, hogy a helyzet kezd egyre veszélyesebbé válni, ideje, hogy a békéltetésből a civil fórumok is kivegyék a részüket.  Arra törekszenek, hogy állandósítsák a párbeszédet az érintett felek közt, létrehozzanak egy roadmap-et a jövőre nézve. Remélik, hogy ezzel a rendezvénnyel példát tudnak statuálni nemcsak a konfliktusban álló feleknek, hanem a többi EU-s tagország számára is és meg fog sokszorozódni a hasonló jellegű béketörekvések száma.
Bár Robert Fico szlovák miniszterelnök  betegség miatt nem volt jelen a konferencián, a záró sajtótájékoztatón már nemcsak ő jelent meg, hanem a német-orosz fórum képviseletében az SPD volt pártelnöke és Brandenburg tartomány volt kormányfője, Matthias Platzeck is. Rainer Lindner, a német-ukrán fórum elnöke kifejezte abbéli reményét, hogy a felek a továbbiakban kerülni fogják a fegyveres összecsapást, inkább politikai eszközökkel próbálják majd megtalálni a megoldást. A szervezők a következő rendezvényre, melyre terv szerint nyár végén kerül sor, már várják az önkéntes szervezeteket és az érdeklődőket is.





http://www.ta3.com/clanok/1057241/v-kosiciach-zacne-mierova-konferencia-o-ukrajine-pride-aj-fico.html
http://www.hlavnespravy.sk/medzinarodna-konferencia-v-kosiciach-ma-podporit-mier-na-ukrajine/571685
http://spravy.pravda.sk/domace/clanok/347948-prijatim-deklaracie-vyvrcholila-mierova-konferencia-v-kosiciach/