Elkendőzött valóság

Joris Luyendijk holland tudósító az Elkendőzött valóság című regényében a Közel-Keleten töltött 5 évének tapasztalatait osztja meg az olvasóval. Állítása szerint provokatív könyve lerántja a leplet a nyugati média valódi működéséről.

Korábban még nem találkoztam a könyvvel és a hátlapon olvasottak után ellentmondásos érzésekkel vettem a kezembe. Egyrészt kíváncsi voltam másrészt bizalmatlan. Bizalmatlan, mert az ilyesfajta szenzációk és nagy leleplezések, az olvasóban keltett kíváncsiság egy-egy hatásvadász címmel legtöbbször nem arra törekszenek, hogy átadjanak valami átütően újat az olvasónak, hanem sokkal inkább arra, hogy nagyobb eladást generáljanak. Azzal az illúzióval kecsegtetnek, hogy „na, majd most Te is megtudod az igazságot” miközben általában langyos, kiszínezett történeteket kapunk.

Én is így voltam ezzel. Az olvasottaktól elsősorban valami nagy rejtély felfedését vártam, valami igazán meglepőt. Szimpatikus volt, hogy az első pillanattól kezdve saját magáról is kendőzetlenül ír a szerző. Nem rejtette véka alá a saját szakmai, és mint 'hétköznapi embernek' a tudatlanságát sem. Szintén tetszett, hogy a könyv legtöbb része életszagú. Nem éreztem elnagyoltnak vagy kiszínezettnek, és ami a leginkább megfogott, hogy betekintést enged az emberek életébe. Valóságos embereket szólaltat meg és bepillantást enged a mindennapokba. Talán ezek azok az apró mozzanatok, amik rásegítettek a leírtak hitelességéhez.

A nagy áttörés, a titok felfedésének katarzisa, ami végig ott feszül a háttérben azonban nem jött el. Nem állítom, hogy nem tudtam meg újat a média valódi működéséről, a tudósítómunka folyamatáról, az előre gyártott cikkek összeollózásáról. Érdekesnek találtam, a 'színjátékot', hogy a hírügynökségek összeállított anyagaiból tájékoztatják a tudósítókat és nem fordítva.

Ellenben a könyv kardinális üzenete, hogy egyáltalán nem vagyunk olyan tájékozottak, mint amilyennek gondoljuk magunkat, hogy torzítva van a kép és különböző érdekek mentén alakítva, egyáltalán nem volt meghökkentő számomra. Ehhez az információhoz azonban nem kell Kairóig menni.

Összességében elmondható, hogy a könyv élvezetes olvasmány, amely elgondolkodtatott a világról, amelyben élünk. Illetve arról a média által alakított világról, amelyet el akarnak hitetni velünk.

Misrepresenting the Middle East

Elkendőzött valóság - Közelkép a Közel-Keletről

 Joris Luyendijk könyve az Elkendőzött valóság betekintést enged a Közel-Keleti tudósítás világába. A szerző próbálja mindazt megmutatni, ami a képen és a  „képen kívül” van, amit a média  nem vagy egészen másként mutat. Teszi mindezt nagyon őszintén.

A tudósítói munkáról alkotott véleményemet több ponton is megcáfolta Luyendijk könyve. Naivan úgy gondoltam, a tudósítók elsődleges forrásokból dolgoznak és jól ismerik az adott terepet, amelyről írnak. Kiábrándító, hogy sokszor azonban csak egy ötcsillagos hotelben berendezett sajtközpontból az ingyen szendvics és kávé mellé kapott „tuti idézetes” hand-outok alapján készülnek a cikkek. A szerző is sokszor ehhez a módszerhez folyamodik a verseny és az időhiány miatt.

A vágóolló törvényéről is itt olvastam először, ami a képek közvélemény formáló erejéről szól. Azt eddig is tudtam, hogy a képeknek nagyobb hatásuk van a nézőkre, mint a hangnak/szövegnek. Meghökkentett azonban az, hogy ezek a felvételek hogyan készülnek és valójában mennyire picike szeletét mutatják az egésznek. Az, hogy a riportalanyok „parancsszóra”  sírják el magukat, színészkednek, mindezt legtöbbször pénzért a stábok kérésére, hiteltelenné teszi a felvételeket. Persze ez is csak üzlet és jó terep a médiaháború folytatásának.

A második intifáda tárgyalásánál került elő a médiaháború, amiben az írott sajtó és a tévé is pódiumot biztosít a konfliktus megvívására. Ebben a háborúban nem számít mi történt, csak az hogyan tálalják és egyáltalán bekerül-e a hírekbe. Minden újabb hír olyan, mint egy hadművelet. Mire idáig jutottam a könyv olvasásában, már meg sem lepődtem...

Az mégis megdöbbentő volt számomra, hogy gyakorlatilag minden hír manipulál(t) és több „szűrőn” is átmegy mire hozzánk elér. Hogy alakíthatnánk ki a saját véleményünket bármiről is, ha a hírekkel már eleve kész nézőpontot is kapunk?! 

A könyv megerősítette az álláspontomat abban, hogy nem véletlenül nevezik a médiát a negyedik hatalmi ágnak. Mi nézők vagy olvasók csak azt látjuk, amit látni engednek, és ahogy a szerző is írja, néha a lényeg marad ki a képből.  Hogyan is tudhatnánk így mi történik a Közel-Keleten, amikor a hírekben hatalmas Nyugat-ellen tüntetésekről olvasunk, ahol valójában csak százhúsz hivatalnok vesz részt. Az sem volt új, hogy az adott újságnak, csatornának is az első és legfontosabb célja a néző-, illetve olvasószám növelése, megtartása nem pedig a tájékoztatás. „If it bleeds, it leads.”

A szerző azonban rávilágít arra, hogy egy dolgot milyen sokféle szemszögből lehet közvetíteni és ezt eleve mennyire meghatározza a szóhasználat. Nem mindegy, hogy a „muszlim, arab betelepült, szabadságharcos, vagy terrorista” megnevezést használjuk ugyanarra a csoportra. A kifejezéseknek egész ezidáig nem is tulajdonítottam ekkora jelentőséget.

A holland szerző egy rendkívül értékes könyvet ad olvasója kezébe és nem hagy illúziókat a média működésével kapcsolatban. Mindent egybe vetve nekem nagyon tetszett, bár több kérdést hagyott mint amennyit megválaszolt.

Nagy-Britannia és Irán újraépíti diplomáciai kapcsolatait

2 év után Nagy- Britannia és Irán bejelentette, hogy újraépítik diplomáciai kapcsolataikat, de a jelentős változáshoz további előrelépésre lenne szükség - hangsúlyozta William Hague brit külügyminiszter.

2011 novemberében tüntetők feldúlták a teheráni brit képviseletet, amellyel megsértették a diplomáciai képviseletek védelmét előíró bécsi egyezményt. A tüntetők indítéka a brit kormány Iránnal szembeni pénzügyi szankciójára adott válasz volt. London azzal védekezett, hogy a szankciók azért léptek életbe, mert a NAÜ (Nemzetközi Atomenergia-ügynökség) jelentése alapján megkérdőjelezhető volt a teheráni atomprogram békés jellege.

A történtek miatt Nagy Britannia kiutasította az iráni diplomatákat az országból és bezáratta az Irán londoni nagykövetséget. Ezáltal a brit-iráni diplomáciai kapcsolatok a legalacsonyabb szintre csökkentek.

A két ország közti legmagasabb szintű diplomáciai kapcsolat a követségek bezárása óta 2012 júniusában történt Hague és Szálehi között, ahol egy konferencia alkalmából egyeztettek. A két fél 2011 óta most először tett lépéseket a diplomáciai kapcsolataik előremozdítása érdekében.

 Nagy-Britannia és Irán bejelentette, hogy a két ország megállapodott és fokozatosan erőfeszítéseket tesz a diplomácia kapcsolataik újraélesztéséhez. William Hague brit külügyminiszter és Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter közösen elindítottak egy folyamatot, amely elvezethet a nagykövetségek újranyitásához, de azt is hangsúlyozta, hogy ehhez a bizalom kiépítésére és együttműködésre lesz szükség. A két külügyminiszter a közelmúltban kétszer is találkozott New Yorkban és telefonon is egyeztettek. Hague azt nyilatkozta, hogy a találkozók légköre más és az új iráni elnök -Hassan Rouhani- pozitívabb képet sugall az országukról, mint korábban. Hague nyilatkozatával párhuzamosan az iráni külügyminisztérium bejelentette, hogy jóváhagyta a parlament az ügyvivők cseréjét, ami azt jelenti, hogy a tárgyalásokkal „nem rezidens” hanem külföldi ügyvivőket bíznak meg. A bejelentésben arról nem ejtettek szót, hogy az ügyvivők hol folytatják majd a tárgyalásokat, de feltehetőleg nem Teheránban. A különös megoldásból arra lehet következtetni, hogy Nagy-Britannia még mindig nem bízik eléggé Iránban ahhoz, hogy biztonságban küldhessen diplomatát Teheránba.

Összességében elmondható, hogy London és Teherán diplomáciai közeledésének első lépései bizakodóan indultak. Hague elmondta, hogy nyitott a közvetlenebb kapcsolat megteremtésében és támogatja a további bilaterális kapcsolatok fejlesztését. Azonban a brit külügyminiszter emlékeztette Zafart, hogy a szankciók érvényben maradnak, ha nem tapasztalnak politikailag változást illetve felhívta a figyelmet arra, hogy "Irán szembeszegül hat biztonsági tanácsi határozattal".

Ennek ellenére nyomatékosította, hogy meg kell próbálni bízni az iráni kormány őszinteségében és nyitottságában, amelyhez elengedhetetlen a kommunikációs csatornák megnyitása.

Források:

http://iran-times.com/iran-uk-to-resume-relations-oddly/

http://www.bbc.co.uk/news/uk-politics-24444390

Irán nem kér az izraeli támogatásból

Meglepő fordulat Benjamin Netanyahu, izraeli miniszterelnök beszéde után. Az iráni diplomácia hallgat az Izrael által felajánlott támogatással kapcsolatban. Ez valószínűleg a két ország partnerségének végét jelenti. Teherán az Usa-val kezdene tárgyalásokat, hogy így enyhítsen Izraeltől való gazdasági függőségén. Obama döntési kényszer előtt.

Az izraeli miniszterelnök üdvözölte az iráni atomprogram fejleményeit az ENSZ Közgyűléséhez intézett beszédében. A keddi ülés kezdetén felszólaló Benjamin Netanyahu elismeréssel méltatta a nemrég megválasztott iráni elnök, Hassan Rouhani elkötelezettségét a nukleáris energia békés felhasználása mellett. Beszédében kiemelte, hogy Izrael állam további pénzügyi és technikai segítségnyújtásra is hajlandó, amennyiben az urándúsító építése a tervezettnél lassabban haladna. A kormányfő kijelentette: „az iráni nemzet elidegeníthetetlen joga, hogy a nukleáris energia felhasználásával növelje erőforrásait.”

Az ülés befejeztével Hodadad Szejfi iráni diplomata reagált országa nevében Netanyahu szavaira, aki a nyugati diplomáciai kapcsolatok megerősítésének fontosságára hívta fel a figyelmet. Külön kiemelte a Washingtonnal való szorosabb együttműködés lehetőségét további nukleáris erőművek építése, valamint az internetes lefedettség bővítése céljából. Az izraeli miniszterelnök szavaira és felajánlására nem válaszolt érdemben, így a várakozásokkal ellentétben, a két ország közti kapcsolatok gyengülésére számítanak a külpolitikai elemzők.

„A keddi ülés után egyértelművé vált, hogy Irán nem fogadja el a neki szánt második izraeli pénzügyi támogató csomagot és inkább az amerikai kapcsolatok felé fordul”- írja a New York Times tegnapi száma-” Az izraeli segítségnyújtás önzetlenségét illetően már korábban is felmerültek kétségek, de mindeddig hatékonyan működött Izrael befolyási övezetének növelése a régióban.”

A nem várt fordulat az Amerikai Egyesült Államok és Izrael viszonyát is átalakíthatja. A The Times of Israel című tel-avivi lap, diplomáciai forrásokra hivatkozva állítja, hogy Netanyahu személyes találkozón kívánja meggyőzni Barack Obamát az irániakkal való partnerség elutasításáról.

Kérdés, hogy Obama mennyire lesz képes meggyőzni igazáról pártját és az ország közvéleményét egy elutasító válasz esetén. Minden jel arra mutat, hogy növelné párton belüli támogatottságát, ha elfogadja a Teherán felől érkező nyitást és elérhetővé teszi Irán számára az internet-hálózat kiépítését. Amerikai prominens kormányzati személyek a hálózat kiépítésétől a liberális szabadságjogok szélessávú terjedését várják.

Források: http://www.timesofisrael.com/jerusalem-denies-israel-and-us-disagree-on-iran-bomb-timeline/

http://www.timesofisrael.com/jerusalem-denies-israel-and-us-disagree-on-iran-bomb-timeline/

Kommersant sajtófigyelés

Hétfő:

1) A moszkvai képviselők pénzügyi kompenzációja a korrupció melegágya.

2)Az Udmurt napilap szerkesztőjét lopással gyanúsítják

3) Benjamin Netanyahu felemelte szavát az Iráni atomprogrammal kapcsolatos „enyhülést” illetően.

Kedd:

1) 4 ember életét vesztette egy balesetben Omsk régióban.


2) További nyolcszázezer köztisztviselőt küldenek fizetés nélküli szabadságra, az USA kormány nélkül marad

3) Az izreli miniszterelnök az iráni nukleáris program teljes lebontását követeli

Szerda:

1)A Kremlin tisztviselői külföldi továbbképzésben részesülnek

2) Szenátorok bizalmatlansági indítványt nyújtottak be Enrico Letta kormányával szemben

3) Kolumbia oroszországi nagykövete Rafael Amador lemond megbízatásáról, mivel kiskorúakkal létesített szexuális kapcsolat létesítésével gyanúsítják

Csütörtök:

1)Putyin fogós kérdésekre is válasszal szolgált a társadalombiztosítást illetően a VTB fórumán.

2) Az Orosz Vészhelyzetek Minisztériumának gépével hozzák haza Líbiából az orosz diplomatákat és családjukat

3) A Külügyminiszérium bejelentette, hogy Michael Garcia, a Fifa vizsgálati osztályának elnöke nem léphet be Oroszországba

Péntek:

1) Felrobbantotta magát egy ember az orosz-ukrán határ Bachevsk nevű ellenőrző pontjánál, az incidensben két határőr súlyosan megsérült

2) A Rostelecom stratégiai változásokat tervez a termékfejlesztés és elosztás területein.

3) Moszkva négyszakaszos tervet javasol a szíriai vegyi fegyverek nemzetközi ellenőrzésének megvalósítására.

Szombat:

1) Az orosz kormány jóváhagyta az árvíz által sújtott területeken gazdálkodóknak nyújtott támogatást

2) A kongresszus választási eredménye megerősítette az Egységes Oroszország Párt vezetését véli Medvegyev.

3) Az ókori Olympia faluban gyújtották meg a Szocsiban megrendezendő XXII Téli Olimpiai Játékok lángját

Vasárnap :

1) Vladimir Klitschko egyhangú pontozással nyerte meg Povetkin ellen a Moszkvai címmérkőzést

2) Vettel zsinórban negyedik győzelmét szerezte meg Dél-Koreában, mögötte viszont nagy volt a küzdelem

3) Az Észak-Oszétiai Regionális Fejlesztési Bank (RDB) elnökét háziőrizet alatt tartják, mivel az elmúlt két hétben nem voltak képesek kifizetni az ügyfeleket.

Elkendőzött valótlanságok

Joris Luyendik az 'Elkendőzött valósággal' elérte a még kezdő újságíróként kitűzött célját. Ha nem is az újságok oldalain, hanem egy könyv formájában, de sikerült összetörnie a médiával, a Közel-keleti rezsimek működésével vagy az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatos beidegződéseket.

Elsőként az újságírói munkát illetően cáfolta meg korábbi, sokszor naiv és regényes elképzelésemet. Ahhoz képest, hogy a külpolitikai újságírót a könyv elolvasása előtt az olyan konfliktuszónákban, mint a Közel-kelet vagy Szudán egyfajta haditudósítóként képzeltem el, csalódnom kellett.

A frontvonal és katonák helyett egy kairói hotelszoba és a CNN hírolvasóinak hangja veszi körül a publicistát. Meglepett, hogy az újságíró mennyire alulinformált az állomáshelyén történő eseményeket illetően. A valóságban a hírekről nem ő tudósít a szerkesztőségnek, hanem pont fordítva, a szerkesztők informálják őt a hírügynökségek anyagából. A szerkesztőség ad hírértéket egy momentumnak és ha egy öntudatos riporter esetleg meg akarná magyarázni az összefüggéseket, felvilágosítana a politikai rendszer, a társadalmi és kulturális közeg különbözőségéről azt csak a hátsó oldal véleményrovatában teheti meg.

Mivel ezekről a különbözőségekről átlagos médiafogyasztóként nem kaptam tájékoztatást, így valósággal sokkolt, amikor a Közel-keleti országok bürokráciájának működésképtelenségéről és az ebből fakadó hétköznapi korrupcióról olvastam. Emellett megdöbbentő volt számomra, hogy bár az emberek nyíltan beszélnek Jorisnak egy általános társalgás közben, de rögtön megfagy a levegő ha a politikai rendszer kerül terítékre. De miért is döbbentem meg? Hiszen olvastam, tanultam az egyeduralmi rendszerek természetéről. A probléma az, hogy az újságcikkek olvasásakor nem tudatosan figyeltem a társadalmi vonatkozásokat. De van egy másik probléma is, amelyre Luyendijk hívja fel a figyelmet és amelynek megoldására törekszik, küldetéstudatából fakadóan. Azt akarja elérni, hogy az újságok adjanak lehetőséget a vonatkozások megismerésére és tájékoztatást a témák hátterét illetően.

Maximálisan egyetértek vele azzal kapcsolatban, hogy több felületet és figyelmet kellene szentelni az emberek 'mentális térképének' szélesítésére, de pesszimista vagyok a megvalósítási lehetőségekkel kapcsolatban. Az átlagolvasónak szánt napilap nem fog nagyobb terjedelmű cikkeket szentelni egy-egy külpolitikai téma hátterének bemutatására és továbbra is a nyugati demokráciák politikai szókincsét fogja alkalmazni törzsi háborúk esetén. A kép homályos marad.

Az izraeli- palesztin konfliktusról szóló résznél, felelevenedtek a korábban, a mainstream médiától függetlenebb portálokon olvasott cikkek. Az izraeli buldózerek, a telepesek agresszív terjeszkedése, az Izraelt és Gázát elválasztó fal. A könyvben felvázolt médiagépezet hatásosan működik. Ha valaki ma megkérdezne mit gondolok az ügyről, valószínűleg ködösítve, közhelyekkel válaszolnék az „eredendően konfliktusokkal teli térség”-től kezdve, a „mindkét félnek vannak igazságai”-val együtt. Az alternatív oldalak böngészésétől eltelt idő alatt fokozatosan átneveltem magam a „politikai korrekt” megnyilvánulásokra, mert beláttam, hogy az emberek nem kérnek a médiából megszokottól eltérő Izrael képből.

Az elkendőzött valóság olvasása közben leginkább a saját befolyásoltságom döbbentett meg és hogy milyen felületesen, nem elég tudatosan olvasom a híreket. Ezután keresni fogom a front mögött a hotelszobát.

  

Nyitás Nyugat felé?

Az Egyesült Államok és Irán közötti kapcsolat enyhülni látszik. Az USA azonban konkrét lépéseket vár Irántól a nukleáris program ügyében.

Barack Obama és az iráni elnök, Haszan Róháni egy hete telefon megbeszélést tartottak, ami több, mint harminc éve a legmagasabb szintű érintkezés volt a két ország között.

Róháni júniusi megválasztásakor már felmerült az a kérdés, hogy tárgyalások kezdődhetnek-e Teherán régóta vitatott atomprogramjáról. Az iráni elnök láthatóan békülékeny politikát folytat és az ENSZ Közgyűlésének ülésén kijelentette: Irán kész „bizonyos feltételek mellett, határidőhöz kötött és eredményorientált" tárgyalásokat kezdeni a nukleáris programról.

Az amerikai elnök bizakodását fejezte ki a „virágzó diplomáciával” kapcsolatban kormánya és az új iráni elnök között, de hozzátette: "USA nem fog rossz alkut kötni az iszlám köztársaság nukleáris programjáról".

Az Egyesült Államok, úgy véli Irán körülbelül egy év múlva képes lesz nukleáris fegyver előállítására, habár ezek a becslések elég „konzervatívak” – mondta az amerikai elnök, a telefonos megbeszélés utáni interjún, szombaton. Az izraeli hírszerzés szerint azonban, Irán már pár hónapon belül képes lehet atombomba előállítására. Mindkét ország szerint Irán atomprogramjának nukleáris fegyver előállítás a célja. Irán azonban azt állítja az urándúsítás csakis békés célokat szolgál és elutasítja a nukleáris és a más tömegpusztító fegyvereket.

Obama amerikai hivatalnokokat bízott meg egy esetleges amerikai-iráni megállapodás kidolgozásával, ami csillapíthatná a nemzetközi aggodalmat Irán nukleáris programjával kapcsolatban. Felhívta Irán figyelmét arra is, hogy a kapcsolatok rendezéséhez konkrét lépéseket is szükséges tennie, hogy bizonyítsa nem törekszik nukleáris katonai potenciál megszerzésére. De nem Róháni Irán egyetlen döntéshozója, még csak nem is ő a végső döntéshozó – mondta Obama.

Ali Hamenei ajatollah az ISNA hírügynökségnek tett közleményében értékelte az elnök múlt heti diplomáciai lépéseit. Irán legfőbb vallási és politikai vezetője támogatja a Róháni vezette kormány diplomáciai lépéseit és erőfeszítéseit, az amerikaiakkal kapcsolatban viszont pesszimista. Az ajatollah hozzátette azt is, hogy bizonyos lépések „nem voltak megfelelőek”, utalva ezzel az elnökök közötti telefonbeszélgetésre. Az amerikai kormányzatot megbízhatatlannak és önteltnek nevezte és nem nem tartja megbízható tárgyalófélnek.

Források:

http://www.reuters.com/article/2013/10/07/us-usa-iran-obama-idUSBRE99406Q20131007

http://www.aljazeera.com/news/middleeast/2013/10/iran-khamenei-cautious-contact-with-us-20131059533391858.html

http://bigstory.ap.org/article/obama-public-dont-give-health-sign-ups

http://www.theguardian.com/world/2013/sep/24/iran-president-hassan-rouhani-un-speech

A tudatlanság fátyla?

  Joris Luyendik megdöbbentő őszinteséggel rántja le a leplet a Közel-Keleti világról, és arról hogy az ott folyó harcokban mekkora szerep jut a médiának. A könyv olvasása során láthatjuk azt, milyen szerepekbe és élethelyzetekbe találja magát a szerző, miközben folyamatosan testközelből figyeli meg az arab világot. Számomra nem mindennapi módon mutatta be ezeket a szituációkat. Hiszen ha kellett, testi épségét kockáztatva, akár egy fegyveres konfliktus közvetlen közeléből is közvetített. Mindeközben magát amatőr színészként jellemzi, ennek ellenére nem esett ki az alakításából még robbantások és káosz közepette sem.  Azonban nem egyszer előfordult az is, hogy a lakosokkal való spontán, hétköznapi beszélgetésekből próbált anyagot gyűjteni írásaihoz.

Személyes tapasztalataim alapján, hogy ha az élet bármely területéről, vagy csupán egy élményemről akartam írásban mesélni, esetenként azt éreztem nem vagyok és nem is lehetek elég hiteles. Előfordult úgy tapasztaltam, nem tudom átadni azokat az érzéseket és élményeket, amik bennem vannak. Ezeken az alkalmakon jobbnál jobb gondolatok cikáztak a fejembe, mégis úgy gondoltam, és érzem mind a mai napig, hogy képtelen vagyok ezeket olyan rendszerbe foglalni, amely segítségével hitelesen közvetíthetek az olvasóimnak.

Éppen ezért Luyendijk könyvét olvasva örömmel töltöttek el azok a részek, amikor ezt éreztem az írón is. Itt persze szó sincs arról, hogy a szerzőhöz szeretném hasonlítani magam. Mindazonáltal ez a könyv világított rá véglegesen számomra arra, miszerint mikor is záródik be a befogadó számára az a bizonyos „vágóolló”, valamint ezeknek a képeknek igenis sokkal nagyobb közvélemény formáló szerepük van, mint ahogyan azt sokan állítanánk.

  Ezek szerint a tudás vajon tényleg hatalom? Azt gondolom, hogy erre a kérdésre a könyv remekül levezetett választ ad.

Ha egy diktatórikus rendszerbe helyezzük magunkat, akkor az azt jelenti, hogy a mindennapjainkat kontrollálni akarják. Ebből következik, hogy az efféle rendszerekben élőknek kevesebb rálátásuk van arra, mi minden történik más országokban, kontinenseken, így ezeknek az embereknek nincs is lehetőségük- pont az információ hiányból adódóan- arra, hogy változtassanak jelen állapotukon.  Az információ, és tudás a rendszer fenntartóinak - elsősorban a diktátor és apparátusa kezében- kizárólagos privilégiuma. Beindul a spirál, avagy a korrupciót, és a bűnözés magas röptű fejlődése. Hiszen a piramis-rendszer lényege, hogy az átlagnál „feljebb lévő ember” valamilyen tudás birtokában van, amelyet esetenként hajlandó megosztani bizonyos ellenszolgáltatás fejében.

Ellenben a demokratikus rendszerekbe fenn áll a szabad információáramlás lehetősége, így kapukat nyitva meg a befogadó közönség felé, növelve azok cselekvőképességének lehetőségét.

  A könyv elolvasása után azt gondoltam itt lenne az ideje, hogy mi, európai emberek kicsit másképpen tekintsünk a világra. Elvégre nekünk nem kell, a buszon ülve azon gondolkodnunk, hogy egy fundamentalista melyik percben robbantja fel azt, ellenben ez a Közel-Keleten mindennapos jelenség. Meg tudjuk mi mindazt becsülni, amink van, és hogy napjainkat nem járja át a terror, és az elnyomás?

K.N.

Iráni elnökválasztás

Mérséklődhet a kapcsolat Irán és a Nyugat között?

Bizakodásra adhat okot az iráni elnökválasztás eredménye, ugyanis már az első fordulóban nyert a nyugat felé békés nyitással kampányoló mérsékelt jelölt, Haszan Rohani, így megvan rá az esély, hogy létrejöjjön egy enyhülési folyamat az egyébként fagyos kapcsolatú Irán és a Nyugat (elsősorban az USA és Izrael) között.

Az iráni választópolgárok több, mint 50%-a támogatta a mérsékelt Haszan Rohanit, aki így már az első körben megnyerte az iráni elnökválasztást. Második helyen a jelenlegi teheráni polgármester, Mohammed Baqer Qualibaf végzett, míg a harmadik helyet a keményvonalas konzervatív Saeed Jalili szerezte meg.

Iránban a köztársasági elnöké a legmagasabb pozíció, amit közvetlenül a nép választ, felette áll a legfőbb vezető, aki voltaképpen a vallási és politikai hatalom legfőbb birtokosa és jóvá is kell hagynia az elnökválasztás eredményét, ami augusztusban meg is történt. „Ez a győzelem a bölcsesség, mértékletesség és érettség győzelme” – idézett a BBC az újdonsült elnök beiktatási beszédéből. A nyugattal való korlátozott együttműködés mellett Rohani hangsúlyozta, hogy ehhez a Nyugatnak tisztelnie kell Iránt és elismerni az iszlám állam jogait.

A Fehér Ház is üdvözölte az iráni elnökválasztás eredményét. „Értékeljük az iráni emberek választását és gratulálunk részvételükhöz ebben a politikai folyamatban” – idézi a Washington Post a Fehér Ház szóvivőjét, Jay Carney-t.

Ugyanakkor kérdéses, hogy hazájában hogyan fogadják az új elnök nyitási politikáját a keményebb vonalat képviselő katonai vezetők és a legfőbb vezető, Ali Hamenei. Korábban volt már rá példa, hogy a legfőbb vezető meghátrálásra és kevésbé reformer politikára kényszerítette köztársasági elnökét, legutóbb Mohammad Khatami elnöksége idején, aki egyébként Rohani egyik feltétlen híve egy másik ex-elnökkel, Akbar Hashemi Rafsanjanival együtt.

Rohaninak tehát óvatosan kell manővereznie a reformpolitikával, minél kevesebb támadófelületet kell hagynia a konzervatívoknak, akik várhatóan erősen fogják támadni a legkisebb reformok miatt is, ahogy annak idején Khatamit is. Rohani egyelőre élvezi a legfőbb vezető bizalmát, Ali Hamenei gratulált választási győzelméhez és támogatja diplomáciai lépéseiben, ugyanis a köztársasági elnök az előző héten New Yorkba látogatott az ENSZ gyűlésére és telefonon beszélt Barack Obama amerikai elnökkel is. „Támogatjuk a kormány diplomáciai lépéseit és fontosnak tartjuk azokat. Ahogy támogatjuk a látogatás során elhangzottakat is” – idézi a CNN Ali Hameneit.

Azonban a legfőbb vezető kritizálta köztársasági elnöke néhány lépését, „nem kívánatosnak” és „nem megfelelőnek” nevezve azokat – említi az iráni illetőségi, de angol nyelvű Press TV. Hamenei valószínűleg a Rohani és Obama közti telefonbeszélgetésre célzott, ilyenre egyébként utoljára 1979-ben volt példa, hogy az USA és Irán között ilyen személyes hangvételű párbeszéd alakult volna ki az ország vezetői között.

Ez azt vetíti előre, hogy Hamenei megpróbálja visszafogni és féken tartani reformer elnökét, hiszen az iráni forradalmat fenn kell tartani, de Rohani óvatosan egyensúlyozva bizonyos engedményeket és eredményeket kicsikarhat, ezáltal olvaszthatja egy kicsit Irán és a Nyugat közti fagyos kapcsolatokat.