Elkendőzött valóság

Ami most már nem is olyan elkendőzött, köszönhetően Luyendijknak.

Teljesen negatív. Túlzás lenne, ha azt mondanám, hogy száz százalékig elvette a kedvem az újságírástól és az egész médiából kiábrándultam. Nem vagyok happy-end függő, nem is vártam ilyesmit. De… a könyv letétele után üresség a könyv utolsó 50 oldalánál pedig unalom töltött el. Minden egy nagy „kamu”. Minek is írsz, tudósítasz, eszel, iszol, alszol, élsz?

Azt hiszem, hogy a probléma a térség volt számomra. Ha Amerikáról vagy mondjuk Spanyolországról írt volna egy könyvet Luyendijk egy egészen más könyv született volna, ha születik. Lehetett volna pesszimista, de nem reménytelen, hiszen mégis csak demokráciákról van szó.

Amikor egy dokumentumfilmet vagy egy riportot néztem a tévében sosem értettem, hogyan tud egy riporter 1-2 hét alatt olyan sok információt összegyűjteni, megfejteni, leadni és éppen valami fontosat elcsípni, amihez persze hozzá tették mi vagyunk az első televíziós csoport, akinek ezt mondta, ezt látta stb.. Nem kellett sokat lapoznom, hogy megtudjam, vannak talking headek, fixerek, localok, donorok és egyéb emberek, akik az újságírók listáján csücsülnek és várják, hogy hívják őket. Pár dollárért vagy a nevük, cégük, alapítványuk cikkbeli megemlítésével kiválthatók, mintha csak bemennék egy boltba. Chips le, kosárba be és fizetés. Semmi terepmunka, utánajárás… semmi új. Futószalag az egész. Persze hasznos, mert gyors, de hol a varázs? Az összeollózás mások cikkeiből már csak a hab a tortán volt. Ha realistán nézzük, nem lehetsz mindig az első és a hír pedig ugyanaz.

Mindig is világos volt számomra, hogy az arab világot teljesen máshogy látják az emberek, mint amilyen és ez nagyrészt a médiának köszönhető, az író ezt nagyon jól körbeírja és példákat is hoz rá, ami nagyon tetszett. ,,If it bleeds its leads” tartja az újságírói közmondás, a halottak számát el kell osztani a kilométerek számával vagy Jews are news, ezeket a „jótudni rovatomba” raktam bele. Ami nagyon érdekes volt számomra a közvélemény kutatásokról írt dolgok, ami igazából az író folyamatos problémája volt az egész Közel-Keleti kalandja alatt. Nincsenek adatok, amik alátámasztanák a mondandót és az „utca emberéről” sem lehet mindig írni, ha persze mer beszélni vagy tudja-e, hogy mi folyik körülötte…

Összességében egy merész könyvnek mondanám, ami lepróbálja rántani a kendőt a valótlanságról. De megéri? Igen, megérte. A könyv megjelenése óta úgy is jött az Arab tavasz és a remény visszatér(het).