Az elkendőzött valóság

Nagy várakozással ültem le elolvasni a könyvet, annak reményében, hogy még egy újabb szempontból betekintést nyerhessek a közel-kelet misztikus világába. Eddigi tanulmányaim során számos nézőpontból vizsgáltuk már a témát, de egy újságíró szemszögéből semmiképp sem. Kíváncsian vártam, vajon az én tudásom mennyire elkendőzött.

Sok megerősítést kaptam egyrészt, hogy eddig tanultak és olvasottak a valóságot tükrözték. Se többet, se kevesebbet. A Pázmányon nincs lepel. Másrészt jó volt egy teljesen más szemszögből olvasni a témáról, mint az egyiptomi, mint az Izrael-palesztín konfliktusról. Az egész az eddigi információkat személyessé tették, így a közel-keleti probléma számomra most érett be egy valóságos és létező problémává. Sajnos rá kellett eszmélnem, attól hogy nem veszek tudomást a problémáról, az még igenis létező. Sőt, talán pont ezért súlyosabb azoknál a dolgoknál, ami miatt nem csukjuk be a szemünket.

Azonban az igazat megvallva, csalódott vagyok. Mielőtt leültem olvasni a könyvet, úgy gondoltam, hogy most valami egészen nagy, hiperszuper leleplezésben lesz részem. Most fogom megismerni az arab világ Sherlock Holmes-át vagy a 007-sét, mialatt kapkodva lapozom a könyvet és közben tövig rágom a körmeimet… De a manikűröm, ezt a könyvet is túlélte.

A történeti résznél jobban megerősítette és valamilyen szempontból meggyengítette az eddigi világnézetemet a médiáról. Felmerült olvasás közben többször bennem az a gondolat, hogy itt inkább a sajtó a lényeges, mint az hogy mit csinálnak az arabok meg a zsidók fényévekre innen. A könyvben lévő történetek pedig tökéletes példája ennek. Megerősített abban, hogy a hírekben a valóság töredékét láthatjuk az esetek többségében. A félreértések elkerülése végett, eddig se úgy ültem le a tv elé, hogy húúú most megtudom a tutit. De nem is olyan gyanakvással, mint az elmúlt napokban, hogy hééé az ott most tényleg egy hulla vagy valaki ketchuposan kifeküdt az úttestre. A kendő metaforát meglovagolva, erről inkább lehúzza a leplet, míg a közel- keleten inkább csak meglebegteti.

Végezetül egy harmadik fontos dologra figyeltem fel a média és a közel-keleti problémák mellett, mégpedig azt, hogy az arab világ elkorcsosulásában mekkora szerepet tölt be Amerika és a nyugat. Mekkora szerepet vállaltak és viselkedésükkel milyen mértékben mélyítették el és vettették meg a konfliktusok gyökereit.  Elgondolkodtató, hogy vajon Amerikát jogosan illeti meg a „demokráciák királya” cím és ha nem, a médiának mennyit köszönhet, hogy ez a kép alakult ki róla az évtizedek során?!

Összegezve tehát, szerintem a leplet csak a tavaszi szél fújogatta, mert ha Joris Luyendijk leírta volna a teljes valósságot, a könyv nem lenne a kezünkben, mert éppen ezzel gyújtanák be a hamvasztót a Szentföldön regényünk főhősének foszló teste alatt.