Konferencia tudósítás

Civilizációk összecsapása – Egy új világrend küszöbén?

A „Beszélgetések a jövőről” vitasorozat keretében tartottak kerekasztal beszélgetést a jelenkori geopolitikai kihívásokról a Budapesti Corvinus Egyetemen 2019. február 22-én Szép új világ? A történelem mégsem ért véget! címmel. A rendezvényen olyan szakmájukban elismert vendégek fejtették ki álláspontjukat a témában, mint Győrffy Dóra, Rácz András, Jeszenszky Géza, Káncz Csaba, valamint Szelényi Zsuzsa. 

Fukuyama vs. Huntington

Francis Fukuyama optimista jóslata - miszerint a történelem véget ért 1990-ben a liberális demokrácia és a szabadkereskedelmen alapuló piacgazdaság győzelmével, megszűntetve a nukleáris háború veszélyét és a civilizációs törésvonalakat, elhozva ezáltal az örök béke és stabilitás ígéretét - nagymértékben vitatható. 

Ezzel szemben sokkal reálisabb forgatókönyvnek tűnik Samuel P. Huntington érvelése, aki szerint az ideológiáknak ugyan eljöhetett az alkonyuk, de a konfliktusoknak korántsem. A globalizáció korában az eltérő kultúrák egyre közelebb kerülnek egymáshoz, ami nemzetközi ellentétekhez vezethet, végső soron pedig a nyugati civilizáció dominanciájának a hanyatlásához, amelynek számos nehézséggel kell szembenéznie napjainkban, úgymint az elöregedő társadalom, ökológiai katasztrófa, környezet - és vízbiztonság, illetve a migrációs krízis kérdése.

Válsághangulat Nyugaton              

Jelenleg az unipoláris világrend átalakulásának lehetünk szemtanúi, melynek hegemón fenntartója az Egyesült Államok a kimerülés jeleit mutatja már a 2008-as gazdasági világválság óta, ami olyan jelentős lélektani következményekkel járt, mint a modern kapitalizmus mindenhatóságába, továbbá a gazdasági és politikai elitbe vetett hit megrendülése. A nyugat identitásválságba került, elvesztette önbizalmát, aminek egyik kórtünete lehet a Brexit (európai integráció megkérdőjelezése, politikai paralízis), emellett Donald Trump amerikai elnök megválasztása, nem beszélve a világrendet bíráló, kritikus hangok (populisták, antiglobalisták, nacionalisták, szeparatisták, euroszkeptikusok és vallásos fundamentalisták) egyre erősödő jelenlétéről. 

Felemelkedő rivális civilizációk

Vajon meddig tart az amerikai elkötelezettség a világ rendjének fenntartásában? Ki veheti át az USA helyét vagy emelkedhet fel mellé, ily módon megteremtve egy új világrendet? A fennálló rendszernek máris akadtak régi és új vetélytársai, nevezetesen Oroszország és a Kínai Népköztársaság. Ezen revizionista hatalmak követelik a világ újraelosztását, bár érdekeik és módszereik nem feltétlenül egyeznek minden esetben. 

Vlagyimir Putyin orosz elnök a korábbi bipoláris világrend helyreállítását preferálja a jaltai rendszer mintájára és az általa igényelt befolyási övezetekért cserébe békét ajánl. Ennek ellenére komoly szerepe lehet az EU leépítésében és a NATO bomlasztásában a hibrid hadviselésen, kibertámadásokon, kémtevékenységen keresztül. Hszi Csin-ping kínai államelnök a lassabb, hosszabb távú terjeszkedés stratégiáját alkalmazza gazdasági okokból (jó példa erre az Egy övezet, egy út kezdeményezés) és a soft power politikára helyezi a hangsúlyt. Peking célja nem más, mint a kínai nemzet nagy újjászületése, nagyhatalmi státuszának restaurálása. 2017-ben nyíltan vállalta hegemón törekvését, melynek értelmében 2050-re a világ vezető hatalmává szeretne válni. Kína esetében nem evidens, hogy melyik pólus mellett teszi le a voksát, egyfajta szelektív multipolarizmus jellemzi, tehát globális szinten egy többpólusú világ létrejöttét támogatja, melynek legfőbb aktorai USA, Oroszország, EU és India mellett Kína lenne, mialatt regionális szinten unipolárisan viselkedik ázsiai szomszédaival szemben. A kínai retorikában a békés fejlődés doktrínáját hirdetik, de a reálpolitikában („oszd meg és uralkodj”) ez számos ponton ellentmondásba ütközik. Elég csak Kína Közép-Ázsiában való térhódításra gondolni (ahol érdekütközésbe kerül az oroszokkal), vagy az Afrikában zajló újfajta gyarmatosítására az olcsó munkaerő és nyersanyagkészletek miatt, de megjelent Közép/Kelet-Európában is, adósságdiplomáciát folytat Délkelet-Ázsiában és a harmadik világ vezetőjének a szerepében tetszeleg. 

Összességében mindkét állam a hadseregfejlesztésben, mesterséges intelligencia katonai alkalmazásában és a drónokkal vívott lokális háborúkban látja a felemelkedés lehetőségét, ebből adódóan biztonságpolitikai hatásuk nem lesz elhanyagolható a világ sorsát illetően.

Világrendek harca – melyik hozza el a békét?

Minden felelősségteljes állam érdekében áll az együttműködés, tartós nemzetközi béke, biztonság, jólét, stabilitás és szabadság megőrzése, de ellentétes elméleti viták folynak arról, hogy a két vagy többpólusú világrend hozná ezt el az emberiség számára. M. A. Kaplan amellett érvel, hogy a háború valószínűsége csökken a pólusok számának növekedésével, mivel az túl nagy kockázat lenne egy olyan világban, ahol a kölcsönös interdependencia értelmében mindenki függ mindenkitől. Itt a döntéshozók kockázat-elkerülőek, ami stabil rendszert eredményez. Azonban Kenneth N. Waltz ezt cáfolja és a bipoláris világ figyelemreméltó stabilitását hangsúlyozza, amelyben kevesebb a kockázat és az ellenfél, így kiszámíthatóbb, az egységet is könnyebb biztosítani. 

Bármelyiknek is legyen igaza, abban egyetértenek a szakértők, hogy egy új gazdasági modell kialakítására lenne szükség a fenntarthatóság jegyében, szoros összefogásra a keresztény értékrend megerősítéséért, továbbá a világ problémáiból fakadó igazságos és méltányos tehermegosztásra, illetve közös értékrend és szabályok kialakítására, azok megsértésének hatékony szankcionálásával.