Elkendőzött valóság – (benyomás)

Joris Luyendijk holland újságíró könyve  betekintést enged a sajtó működésébe. Közelkép a Közel-Keletről alcímet viseli, amit nagyon találónak gondoltam, mivel a saját élményein keresztül mutatja be a hírek megjelenésének folyamatát.

Ez nagyban befolyásolja a mű hangulatát, egyszerűen olvastatja magát a könyv. Úgy érezheti magát az ember, mintha maga is újságíró lenne és az íróval együtt éli át a kalandokat. Ehhez hozzásegít a stílus amit Luyendijk használ. Tisztában van a korlátaival, nem gondolja magát a világ közepén élő, legtehetségesebb újságírónak. Ettől sokkal hihetőbbnek tűnik amit ír, nem gondolom elfogultnak és túlzónak.

A stíluson túl a könyvben sok hasznos információt kapunk a média működésével kapcsolatban. Olyan triviális dolgokra hívja fel a figyelmet, aminek nem kellene meglepetést okoznia, azonban az ember könnyen elsiklik felette. Képzeljük el mennyi újság van a világon, annak mennyi tudósítója. Nem lehet mindenki ott az adott eseményen, hogy leadja a drótot, mivel akkor több tízezer ember töltené meg a helyszínt csak a lapoktól. Továbbá az újságíró is hírekből dolgozik. Sokszor még akkor is ha nagyon közel van az eseményekhez. Úgy ír ahogy több ezer kilométerről is tudna. A lényeg az, hogy a cikk azzal a városnévvel indítson, ahol éppen zajlanak az események. Semmivel nem tud többet, mint a hazaiak, de rá lehet fogni és ez ami számít. Ugyan ez él fordítva is. Adott egy jó cikk, amire a kisfőnök csak annyit mondd: jó-jó, csak hát „nincs helyben.”
A kisfőnökök dolga amúgy sem egyszerű. Sokszor csak meglátják a többi lap híreit és annyit kérdez: mi miért nem hoztuk le? Így pedig egymástól kezdenek ollózni, nehogy lemaradjanak. Mindez pedig nem egyezik az idilli újságírásról alkotott képpel, ami a hírek gyors és megbízható forrásból való közlése, néhány kérdés mélyebb utánajárása. Ez kemény verseny a fennmaradásért, és ha marad egy kis idő, talán akkor gondolnak az idillre is.
Volt néhány hamis kép bennem az arabokról is. Tanulmányaimból és a hírekből kiindulva agresszív, barátságtalan embereknek gondolnám őket. Mindez a könyv után megingott, és csak egy közhelyt említsek: ők is csak emberek. Igen változatosak méghozzá. Annyira, hogy sokszor egymást sem értik, például az eltérő nyelvek miatt.
Kivételt képez a sorból a diktatúra megítélése. Ez nem okozott csalódást, hasonló elképzeléseim voltak, mint ahogy Luyendijk leírta. Nem lehet tudni milyen következménnyel jár, ha a barátodnak hitt embernek „kiadod” magad. Ez bizalmatlanságot szül és ravasznak kell lenni, hogy ne kerüljön az ember és szerettei veszélybe.

A sokakban élő torz világképet írhatjuk részben a sajtó számlájára. Ezt egy mondattal magyaráznám, amit abszolút igaznak gondolok: Hír az, ami nem hír. Ez azt jelenti, hogy aki olvassa a sajtót, tisztában lesz a kivétellel, az érdekes eseményekkel. Azonban nem lesz képben a mindennapos, hétköznapi élet dolgaival, mivel azt nem tartják érdekesnek, hogy írjanak róla. Ez valahol érthető. Egy tisztább világkép kialakításáért magunk kell tennünk és több forrásból, változatos könyvekből tájékozódni.