Weapons of Mind Destruction

Olvasónapló Joris Luyendijk Elkendőzött valóság című könyvéről

Szófordulatokkal élve, az angol Middle-East elnevezés a földrajzi elhelyezkedés mellett a figyelem középpontjában betöltött szerepre is utalhatna. A médiaháború során a „fegyverek” széles spektrumának bevetésével az egyes országok és hírügynökségek elérik, hogy a média minden formája telítve van a területről érkező riportokkal, tudósításokkal, elemzésekkel, Joris Luyendijk könyvéhez hasonló, leleplező és tényfeltáró munkából mégis már-már feltűnően kevés születik. Ezek a módszerek döbbenetesen hatásosak, a médiaháború „fegyvereit” az elmére gyakorolt pusztító hatásai olyan veszélyessé teszik, akár egy WMD, ami jelen esetben Weapons of Mind Destruction lehetne. Az átlagembert könnyedén megtévesztik és mindenkiben olyan kép alakul ki, amilyet az adott hírportál, újság, televízióadás megrajzol neki.

Ezzel csak az a probléma, hogy a gondolkodást meglehetősen leegyszerűsíti. Ha mindenhonnan ugyanazokat látjuk és halljuk, akkor hajlamosak vagyunk azokat elhinni, tényként kezelni. Ahogy maga az író is korábban, én is viszonylag naiv szemmel követtem és elhittem a média által elém vetített képeket, azokat objektív tényként elfogadtam és sokszor ezek alapján alkottam véleményt. Joris Luyendijk élményeinek olvasása után az első következtetés, amit levontam, az, hogy kritikusabbnak kell lenni, és ha az ember a tényleges valóságra kíváncsi, venni kell a fáradtságot, hogy több véleményt is figyelembe véve és az agyunkat használva megalkossuk a saját híradónkat. Ez manapság meglehetősen komoly feladat, mikor mindenki pártatlannak igyekszik magát mutatni, de a valóságban senki sem az. A könyv szerzője útmutatást ad a kihívás leküzdéséhez, segít abban, hogy egyfajta amatőr tudósítóként a saját elménknek közvetítsünk egy megfelelő tisztaságú képet és megmutatja az általa már kitaposott utat, hogy megértsük mi is folyik valójában a Közel-Keleten.

A lapozgatással úgy éreztem, ugyanazt, vagy legalábbis nagyon hasonló fejlődési útvonalat járok be, mint a szerző. Ahogy egy pályakezdő tudósító számára, számomra is egyre több szakkifejezés vált tisztázottá, „tuti idézet”, „donor darling”, „talking head”, miközben megismerkedtem a minden definíciótól merőben eltérő diktatúra valódi jelentésével.

Hogy mennyiben sikerült a szerzőnek megváltoztatni az előttem lebegő, a Nap forróságától vibráló képet a Közel-Keletről? – azt hiszem a korábbi, a szóban forgó területeket is érintő tanulmányaim hasznosságát is bizonyítva, jelentős mértékben, de komolyabb változásokat mégsem eredményezve.

Mennyiben sikerült a szerzőnek megváltoztatni az újságírásról és a médiáról alkotott képemet? – úgy vélem óriási, döntő mértékben és mindenképpen pozitív irányban.

Egyetemi hallgatóként sokszor már a tantárgyak teljesítéséhez elengedhetetlen, olykor töménytelen mennyiségű irodalom elolvasása is komoly kihívás. Nem csoda, hogy egy-egy nehezebb vizsgaidőszak után úgy gondolom, az elmémet olyan mennyiségű karakterszámmal terheltem, hogy az év további időszakában szeretném inkább mellőzni a szórakozás célú olvasgatást és más módokat keresek a kikapcsolódásra. Ezt a könyvet azonban minden tisztán látni vágyó embernek ajánlom és saját tapasztalataim szerint egyelőre nincs az a dioptria, ami hasonló éles képet produkál az adott témában.