Az átláthatatlan valóság

Miután sokan dicsérték Az Elkendőzött valóság című könyvet, kíváncsian nyitottam ki, valóban olyan jó lesz-e, ahogy beharangozták az ismerőseim. Eleinte izgalmasnak ígérkezett. Végre egy olyan érdekes sztorikkal és személyes élményekkel, tapasztalatokkal tarkított könyv, amelyet a sok kötelező, száraz irodalom után felüdülés olvasni. Nagy pozitívuma a könyvnek, hogy Joris Luyendijk közvetlen stílusában betekinthetünk a média bugyraiba. Ám a könyv feléhez közeledve egyre inkább nehezemre esett az olvasás.

De miért is? Egyrészt Luyendijk visszaemlékezéseiből írta meg könyvét és hajlamos volt a csapongásra. Néha úgy éreztem, hogy annyi mindent el szeretne mondani, hogy már maga se tudja, melyik történetét ossza meg az olvasóval. Valamint időnként érződött, hogy nincs tisztában a történésekkel, s olykor a saját naivitásán is megütköztem. Másrészt már tisztában voltam a média befolyásoló képességével, nem hiába nevezik a negyedik hatalomnak. Sokszor néztem külföldi csatornák adásait, és azt tapasztaltam, hogy az itthoni csatornák egyáltalán nem olyan részletesen mutatják meg a külföldi eseményeket, illetve előfordult, hogy egyes híreket egy-két napos késéssel mutatták csak.                                                         

A könyvnek az igazi mondanivalója abban lakozik, hogy nyíltan beszél a média manipuláló hatásáról és maga Luyendijk is elismeri mennyire nehéz úgy fogalmazni, hogy mindenki számára „objektív” legyen a hír. Ez egyszerűen lehetetlen, hiszen mindenki valamilyen szinten máshogy értelmezi a különböző fogalmakat és emberi mivoltunkból eredően hajlamosak vagyunk a címkézésre. Nem lehet mindenki igényét kielégíteni a kulturális különbségek, a különböző politikai berendezkedések miatt. Ebből a szempontból az író jól rávilágított a demokratikus és diktatórikus államberendezkedések közötti különbségekre. A média nagy része is valamilyen politikai hatalmat szolgál ki. Egyáltalán nem pártatlanok és a mai szenzációhajhász világban mindent megtesznek a nagyobb nézettségégért, a jobb példányszámeladásért, és ha ehhez a valóság megspékelése kell, meg fogják tenni. Kijelenthetjük, a szóhasználat kulcsfontosságú, meghatározza, hogy az olvasó milyen képet fest az adott helyzetről. Amúgy is a mai világban annyi hírt közvetítenek szinte azonnal, hogy elég nehéz eligazodni a hírek tömkelegében és kiszűrni mi is az igazi "valóság". Másrészt lehetséges lenne, hogy nem elég érdekes a valóság vagy fájna látni, mi történik valójában a világban, és inkább elkendőzzük mindezt és egy burkot húzunk magunk fölé? Talán immunissá váltunk a naponta mutogatott háborús képek láttán?

Nem csoda, hogy felvetődött bennem a kérdés, egyáltalán minek alkalmaznak kiküldött tudósítókat, ha végül nem is használják fel tudósításaikat? Mintha csak arra lennének, hogy leforgassanak vagy megírjanak előre megtervezett riportokat és cikkeket. Szomorú, hogy nem igazán érvényesülhetnek a tudósítók, mivel a média birodalom alján, nem dönthetik el, melyik cikk jelenjen meg holnap az újságban vagy a híradásban. Meglepő volt olvasni, hogy olykor még a tudósítót se engedik be az országba és ilyenkor kénytelen a hírügynökségekre támaszkodni. Mindenesetre érdekes volt betekinteni az újságírás rejtelmeibe, a munka során adódó akadályokra.                                      

A 2006-ban megjelenő könyv mára egy kissé elavult számomra. Ha, előbb olvasom a könyvet, faltam volna az oldalakat, de így kilenc év elmúltával ez nem történt meg.  Ennek ellenére ajánlanám mindenkinek, hogy minél többen rájöjjenek, hogyan is működik a média világa és ne legyenek annyira elfogultak és ne legyen annyi előítéletük, ha például a Közel-Keletről vagy Ázsiáról van szó. Inkább jobban meg kellene ismerni a világszemléletüket, a kultúrájukat, a szokásaikat, hiszen ne feledjük, Európa középkorban kezdődő felívelése nagyban az arabok kereskedelmének köszönhető.