Bevallom vegyes érzésekkel és várakozásokkal vettem kezembe
Joris Luyendijk könyvét, egyrészt kíváncsi voltam és érdekelt, mivel a
Közel-Kelet, annak politikai berendezkedése és hatalmi viszonyai mindig is
érdekeltek, ugyanakkor tartottam tőle, hogy ez is egy oknyomozó könyv lesz, ami
áligazságokat képvisel. Ahogy a várakozásaim kettősek voltak, így a kialakult
összkép is, azonban nem úgy, ahogy azt előtte gondoltam
.
Az író jól bemutatja a Közel-Kelet korrupt rendszerét, a
média hatalmát, az emberek beletörődését és azt, ahogy a nyugati média és
hírügynökségek ebben partnerek. Erre kitűnő példa az izraeli-palesztin viszony,
és hogy a két fél hogyan próbálja befolyásolni a külvilágot a médián keresztül,
valamint kitűnően bemutatja, hogy a nyugati média és a hírügynökségek partnerei
ezeknek a korrupt rendszereknek és ők sem működnek másként.
Kiemelendő pozitívumnak tartom, hogy Luyendijk eltér a
megszokott európai szemlélettől. Attól az európai és nyugati látásmódtól, mely
a saját egoizmusának és önteltségének mámorában úszva mást sem szajkóz, mint a
kulturális és erkölcsi felsőbbrendűségét a világ többi részével szemben. Az a neokon
politika, ami az Egyesült Államokat jellemezte az ifjabbik Bush alatt, és amit
az európai értékelvű iskola képvisel, közben pedig képmutatva kritizálja a
realista pragmatizmust közben pedig maga sem különb.
Az író célja nem az, hogy világmegváltó gondolatokkal éljen
és újra feltalálja a spanyolviaszt, így az oknyomozó riportok stílusától
szerencsére messze áll. Bepillantást enged az újságírásba és a folyamatba, mely
során az információból hír lesz, vagyis hogy az lesz hír, amit azzá akarnak
tenni. Ugyanakkor túlságosan könnyed, összeszedetlen és pongyola sok esetben,
ami érzésem szerint a hitelesség és komolyan vehetőség rovására ment.
Ami számomra negatívum, az a diktatórikus rendszer és a
média kapcsolatának túlzott középpontba helyezése, mivel ez a nyugati
demokráciákban is megjelenik, csak hangsúlybeli eltolódások vannak. Emellett
azon kijelentés, ami a könyv hátoldalán is szerepel, mely szerint a
közel-keleti országok mindegyikében diktátorok uralkodnak, véleményem szerint a
szerző ezzel egyrészt erősen általánosít, másrészt ezt negatívumként tünteti
fel, olyan társadalmakban, ahol a nyugati demokrácia értelmezhetetlen, és nem
hiszem, hogy az említett államokban lévő problémák ne fordulnának elő
demokráciákban.
Amit még fontosnak tartok kiemelni, az a percepció kérdése.
Ez a könyv a külpolitikát jól ismerő olvasó számára nem fog sok újat mondani,
ezért is érzem úgy, hogy érdekesnek érdekes a könyv, de nem mond semmi újat.
Ugyanakkor annak a laikus olvasónak, aki a köztévé híradásaiból informálódik
csupán, valamilyen szinten fel tudja nyitni a szemét, de nem hiszem, hogy ettől
jobban értené a folyamatokat.
Összegezvén, a könyv szerintem inkább a laikus közönségnek
íródott és nem a szakmabelieknek, így éppen ezért az előbbi rétegnek tudnám
ajánlani. A könyv stílusa számomra zavaró, de könnyedsége másnak lehet, hogy
inkább pozitívum lesz. Az a látásmód, amit az író képvisel, mégpedig a
diktatúrák mindent behálózó korrupciója, a média befolyása és a nyugat statisztálása,
véleményem szerint abszolút pozitívum, csak a tartalom, ami nekem kevés. A
valóságot ez a könyv sem fogja megmutatni, de a szemünket takaró kendő talán
lekerülhet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése