Elkendőzött-e valóságunk?

Joris Luyendijk könyve olyan témát boncolgat, amely egy valóban elrejtett szegmense napjainknak. A könyv atekintetben eleget tett az elvárásoknak, hogy bemutat egy olyan színfalak mögötti világot, ahol eddig nem volt lehetőségem ilyen nyíltan a függöny mögé tekinteni.  Mindenképpen izgalmas a szakmai szál, amit a könyvben kifejt, hogy milyen tortúra is valójában az újságírás és a tudósítás egy diktatórikus államban. Elsősorban az a meghökkentő, hogy a holland író élményeit ennyire kendőzetlenül írta le. Ez valóban ritka.

Azonban a történelmi szál nem volt meglepő. Két-három iszlám kurzus után az ember az átlag magyarnál jobban ismeri az iszlám világ rejtelmeit. Valójában éppen emiatt nem tudtam eldönteni, hogy mit szeretne nekem mondani ez a könyv. Ha arról informál, hogy a diktatúrák elnyomják a médiát, azt tudtam. Írtam egy szakdolgozatot Kubáról és tanultam magyar történelmet is.

Ha arról informál, hogy az iszlám civilizáció és kultúra eltér a nyugatitól, azt is tudtam. Épp ezért vélem úgy, hogy például egy közel-keleti muszlim állam híreit nem lehet Nyugat-Európában emészthetően tálalni. Hiszen a saját civilizációnk meghatározása is helyenként homályos, egy nyugat- európai sajtóorgánum, aki a fogyasztói igényeket igyekszik kielégíteni, nem tud komplex tudást biztosítani a befogadónak egy hír keretében.

A kettő kombinációja azonban sokkoló. A könyv végeztével, némi hatásszünet után azt szűrtem le magamnak, hogy egyik-egyik szál önmagában nem sokat mond. A kettő kombinációjának azonban súlyos következményei vannak. A nyugat-európai liberális, idealista világ teljesen félreinformált mindenről, ami nem itt történik. Az államrezon primátusa a mai napig megkérdőjelezhetetlen, amelyet ha az állam imázs építésével összekötünk, akkor a médiára levetítve nem kapunk mást, mint a félrevezetések, befolyásolások és manipulációk csodaszép láncolatát.