Elkendőzött valóság

Joris Luyendijk Közel-Keletről szóló könyve már a találó címe miatt is felkeltette az érdeklődésemet. Egyetemi hallgatóként örömömre szolgált, hogy végre egy olyan kötelező olvasmányt vehettem esténként a kezembe, ami merőben eltér a már jól megszokott tudományos jellegű publikációktól. Sőt mi több, szinte felüdülés volt a könyv többszöri fellapozása, miután minden egyes oldalon valamilyen új és izgalmas dologról hullt le az a bizonyos lepel. Tanulmányaim során számos kurzuson van szerencsém a közel-keleti térség politikai, gazdasági, kulturális és társadalmi helyzetének a megismerésére,  azonban a könyvben leírtak arra döbbentettek rá, hogy a valóság sokszor teljesen más képet mutat, mint az elméletben tanultak.

Az írónak már a munkája kezdetén megrendült a bizalma a pártatlan híradásban. Viszonylag hamar ráébredt arra, hogy az arab világban szó sem lehet hiteles újságírásra. Megbízásakor természetesnek vélte, hogy alaposan a dolgok után jár majd, ehhez képest azzal szembesült, hogy mint tudósítónak a „helyszínről” kellett közvetítenie a már kész híreket. Csalódásként tapasztalta, hogy a különböző külpolitikai szerkesztőségek - melyek mindegyike egyébként ugyanabból a forrásból szerezte meg az éppen aktuális híreket – hogyan látja és rangsorolja a világon történt eseményeket.  Tudósítása kezdetén azt hitte, hogy a hírek a világ legfontosabb történéseiről számolnak be, azonban a Közel-Keleten szerzett tapasztalatok rádöbbentették arra, hogy a hír az, ami leginkább eltér a mindennapi valóságtól. Belátta, hogy a hírcsatornák sajnos „kozmetikázottak”, „retusáltak”, és sajnálatos módon sokszor nem az kerül be az élőadásba, aminek valódi tartalma és relevanciája van.

Az íróhoz hasonlóan az én bizalmam is megrendült a tudósítói munka szakmaiságával és hitelességével kapcsolatban. A könyv elolvasása előtt ugyanis egyértelmű volt számomra, hogy a tudósítók mindig elsődleges kézből szerzik be a szükséges információkat méghozzá egy olyan terepről, ahonnan testközelből látják, hallják és tapasztalják az aktualitásokat. Habár szokás mondani manapság, hogy mindig résen kell lenni, ennek ellenére megdöbbentőnek tartom, hogy egy reggeli újságolvasás vagy akár esti tévénézés során az első, ami az ember fejében meg kell, hogy forduljon, az a kételkedés. Ahogy azt az író is említi, az emberek általában éppen azért néznek híradásokat és hallgatnak rádiót, hogy ez által is bővítsék a meglévő ismereteiket és szélesebb perspektívából tudják szemlélni a nagyvilágot. Ehhez képest azonban, azzal a szomorú ténnyel kell szembe néznünk, hogy a manipuláció és politikai érdekek megfosztanak minket a hiteles tájékoztatástól.

Úgy gondolom, hogy a könyv egy olyan „elkendőzött” problémára hívja fel a figyelmet, amibe az emberek többsége jóllehet eddig soha bele sem gondolt.  A könyv tanulságaként a fő dilemmát számomra az adja, hogy a szűrők, torzítások és manipulációk alapján konstruált hírek vajon milyen mértékben károsítják/károsíthatják a tudásunkat, intelligenciánkat? Másképp fogalmazva: A jövőben merjek-e kétségek nélkül hírekre hivatkozni vagy sem, attól tartva, hogy amit mondani szeretnék az nagy valószínűséggel csupán a fars valóságot adná vissza? A könyv a hírszolgáltatás „buktatói” mellett az arab országok diktatórikus működését is bemutatja, amelyből megtudhatjuk, hogy a Közel-Keleten miért mindennapos jelenség a korrupció, megfélemlítés, bizalmatlanság vagy akár az összetartás hiánya. Jóllehet, hogy ugyan kontinensünkön is sok a megoldatlan probléma, azonban az arab világ elnyomó légkörével és törekvéseivel szemben nekünk, európaiaknak, sokkal jobban kellene tisztelnünk és becsülnünk azt, amink van.