Két világvallás szembeszáll Európa gazdasági nagyhatalmával

A kisfiúk körülmetéléséről szóló törvényjavaslattól hangosak Németországban a jogi, politikai és vallási fórumok. Egymást ősi ellenségként emlegetett zsidók és muszlimok is úgy érzik, meggyalázták vallásukat, ezért közösen fogtak össze „új ellenségük” ellen. 

A kölni tartományi bíróság június 26-án elítélt egy orvost, aki körülmetélést hajtott végre egy négyéves muszlim gyermeken, akit két nappal később erős vérzés miatt vissza kellett vinni a kórházba. A bíróság testi sértésnek nyilvánította a műtétet, annak ellenére, hogy az orvos a kisfiú szülei kérésére végezte el beavatkozást. A testület az egyéni önrendelkezésre hivatkozott, amely szerintük prioritást élvez a vallásszabadsággal és a szülői felügyeleti joggal szemben.

A Bundestag alsóháza felszólította a bíróságot, hogy ezen ügy kapcsán készítsen a kérdést szabályozó törvényjavaslatot. Eddig számos vélemény megfogalmazódott már vallási vezetők, politikusok és civil szerveztek részéről az ítéletről és a törvényjavaslatról, hiszen ezzel Németország a zsidóknál és a muszlimoknál is alapvető, több ezer éves vallási szokásba szólhat bele.

A két vallást eddig csak ősi ellenségekként aposztrofálták, de most a hívők összefogtak Németország, illetve a törvényhozás ellen, együtt tüntettek és szólaltak fel. Úgy tűnik, ha egy világi hatalom próbál beleszólni vallásgyakorlásukba –saját államhatárain belül-a „fegyver csöve” már nem egymásra, hanem az új ellenségre irányul. Ez az összefogás, a közös cél kitűzése lehet a vallási megbékélés egyik lépcsőfoka.  Valójában a tüntetésekkel, a szólásszabadság gyakorlásával nem érnek el túl sokat, hiszen egy demokratikus alapokon nyugvó országban, mint Németország az ilyen demonstrálások mindennaposak. Persze az Európában uralkodó politikai berendezkedéshez a vallásszabadság is szorosan kapcsolódik, a kérdés, hogy az éppen hatalmon levő párt mennyire gondolja vitathatónak vagy alapvető ténynek.

Németországnak nem érdeke, hogy egyedüli olyan állammá váljon, ahol általánosan tiltják a körülmetélést, hiszen ekkor valószínűleg tömegesen hagynák el az országot zsidó és muszlim értelmiségiek és visszatartó erő lenne zsidó és muszlim vendégmunkások, bevándorlók számára, akik egyébként nagyban hozzájárulnának a német gazdaság virágzásához.

A botrányt kavaró ügyből Németország akár még előnyt is kovácsolhatna, ha kompromisszumkészségüket előtérbe helyeznék és beszélgetésre invitálnák a vallási vezetőket, akik olyan keretek között mondhatnák el véleményüket, ahol valóban meghallgatják őket és nem csak az utcán demonstrálnak kézzel készített táblákkal.

Az már egy ebből következő kulcskérdés, hogy ha sor kerülne egy ilyen kommunikációs csatorna létrehozására, akkor kik lehetnek a tárgyaló vallási vezetők? Olyan emberekre lenne szükség, akikre a hívők felnéznek és nem szélsőséges álláspontot képviselnek. Ugyanakkor a politikusoknak hozzáértőnek kellene lenniük és külön-külön kellene figyelembe venniük mindkét vallás nézőpontját, amely nem olyan egyszerű, mert ugyan mindkettő esetében kulcsfontosságú hagyomány a körülmetélés, azonban ennek körülményei már korántsem ilyen hasonlóak.

Ez a kérdéskör jogi, politikai és vallási területet is érint, bonyodalmat okozott, ezért mielőbb döntést kell hoznia Németországnak, hogy ismételten beleszól-e a vallásos emberek életébe és a vallásszabadság gyakorlásába, és ha igen, akkor milyen mértékben teszi ezt.

GD