Megszállás vagy terror?

Minden csak nézőpont kérdése. Ugyanazt az eseményt többféleképpen, egymásnak teljesen ellentmondva is be lehet mutatni, amihez nem kell más, csak a média. Talán ez az egyik legfontosabb állítás Joris Luyendiyk – öt éves közel-keleti tudósítását és a média torzítását összefoglaló – Elkendőzött valóság c. könyvében.

Megszállás vagy terror? Egy egyszerű szóhasználat sokat elárul beállítottságunkról, hogy miként vélekedünk egy témáról, legyen az akár az izraeli-palesztin konfliktus. Amit az egyik fél terrornak titulál, azt a másik megszállásnak, aztán jöhet a felismerés, hogy a megszállás lényege is a terror, tehát egyik sem jobb a másiknál. Csak a tálalásban van különbség, ami viszont hatalmas, melyet jogosan nevezhetünk médiaháborúnak. A könyv kendőzetlenül tárja elénk a kegyetlen igazságot a média hatalmáról, a közel-keleti helyzet valóságáról és a tudósítás nehézségeiről.

Európaiak vagyunk. Ez pedig determinálja gondolkodásmódunkat, a demokráciáról vagy diktatúráról képzelt fogalmainkat, más kultúrákról alkotott képünket, egyszóval mindent. A mi generációnk Nyugat imádatra lett nevelve, ezáltal amit a nyugati sajtó elénk tár rögtön elhisszük, átvesszük, és előszeretettel skandáljuk ugyanazokat a szólamokat. Ráadásul a Közel-Kelet nincs túl közel, egy átlag olvasótól nem is várhatjuk, hogy értse az arab-izraeli konfliktus vagy az iraki invázió mögött meghúzódó szálakat, főleg, ha csak a nyugati média szűrőjén keresztül teheti ezt meg. A könyv olvasása előtt sem gondoltam mást, mint hogy a média dróton rángatja az embereket, manipulál, mind ezt úgy, hogy az ember észre se veszi mennyire torzult a szemlélete, miközben jártasnak gondolja magát egy-egy témában. A szerző hiteles elbeszélései ebben megerősítettek és elgondolkoztattak, vajon lehet-e ez másképp? Sajnos már el se tudok képzelni egy olyan világot, ahol a háttérben nem a gazdasági érdekek mozgatják a szálakat nem törődve vagy feláldozhatónak tartva milliók életét.

Ahogy manapság mindent, a médiát is a pénz irányítja. A nézettségszám növelése mellett eltörpül minden más cél, csak az hír, amiben a vérfürdő legalább gyomorszájon rúgja a nézőt is. Külön kutatóközpontok vizsgálják, mi köti le a tévézőket, milyen szimbólumok tapasztanak milliókat a képernyő elé. De kérdem én, a média sulykolta belénk, hogy ezt szeressük vagy az embereket tényleg az ezredik merénylet vagy a szépen lobogó amerikai zászló tudja felvillanyozni?