„A hírügynökségek önként teszik fel a szájkosarat”

Joris Luyendijk, Elkendőzött valóság. Közelkép a Közel-Keletről című művét mikor először a kezembe vettem, tudtam, hogy ez nem egy hétköznapi, sablonos eszmefuttatás lesz. Már az első oldalak után be is igazolódott ez a kijelentésem, nem lepődtem meg a mérhetetlen őszinteségen, viszont a szerző által kertelés nélkül leírt eseményeken, mondandón és tényeken annál inkább, ugyanakkor valahol ezt is vártam ettől az írástól. Azt, hogy végre valaki tényleg egy viszonylag objektívnek (már ha egyáltalán létezik ilyen) mondható szemüvegen keresztül bemutassa egy nyugati laikus számára, hogy a Közel-Kelet nem feltétlenül olyan a valóságban, mint amilyennek mi hisszük, mint amit a média közvetít felénk.

Az a helyzet, hogy egy sokkal-sokkal árnyaltabb dologról van szó, mint amit mi itthonról láthatunk. Azt kell mondjam, hogy tudat alatt rendelkeztem azon információk egy bizonyos részével, melyeket Luyendijk megosztott velünk, olvasókkal, de igen megdöbbentő, visszataszító volt olvasnom, hogy hogyan is manipulálják a médián keresztül a Közel-Kelettel tisztában nem levő emberek tudatát, ismereteit. Azért is fontos ez a momentum, hiszen ezeknek az embereknek ez az egyetlen kapaszkodó, összekötő kapocs a saját hétköznapjai és a Közel-Kelet, illetve a világ bármely tája között.  Fontos arra is gondolni, hogy ami nincs leírva, leadva, közvetítve, tulajdonképpen sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint azok a képek, hírek, melyeket készen tálalnak elénk.

Elmondható, hogy az emberekben él egy idealisztikus elképzelés arról, hogy a világ eseményeit a bizonyos médiumoknak hogyan is kellene elénk tárni. Az emberekben (ha mélyen is), de megvan az igény arra, hogy a felek álláspontját ismertessék velük, esetleg a médiumok a bemutatott térség szócsöveként is funkcionáljanak, hogy kicsit betekintést nyerjenek egy olyan világba, ahová lehet, hogy sohasem fognak eljutni.

Ehhez képest Luyendijk beismeri, hogy bizony ennek az elképzelésnek kevés köze van a valósághoz, hiszen a nézők, hallgatók csak azt tudják, amit és ahogyan nekik közvetítenek. A tény, hogy ezek a híreket sokszor taxikban ülve, konzulátusokon vízumra várva születnek, valahogy nincsenek összhangban azzal, amit mi, itthon ülve várunk. Ezekben az esetekben az újságíróknak hangoztatott „Ismerd meg a világot!” szlogen valahogy nem érvényesül.

Lehet, hogy ezt a mondatot a (fő)szerkesztőknek sem ártana szem előtt tartaniuk, kiábrándító volt olvasni, hogy miféle praktikákkal is rendelkeznek. Tény persze, hogy egy ember nem lehet 100%-ig tisztában a világban zajló összes eseménnyel, de a szövegek összeollózása más forrásokból, a ferdítések és a szenzációhajhászás, továbbá az információk hiánya valahogy nem egyeztethető számomra össze az ezzel a tevékenységgel szemben támasztott elvárásokkal.

Nyilván mi ez ellen nem kifejezetten tudunk fellépni, viszont annyit igenis tehetünk, hogy képbe kerülünk egy kicsit azokkal a trükkökkel, melyekkel a médiumok élnek. Ehhez első lépésként csak ajánlani tudom az Elkendőzött valóság című művet, megéri kézbe venni.