Kendőzetlen igazság?

A holland újságíró, Joris Luyendijk ráérzett egy betöltendő űrre a Közel-Kelettel kapcsolatos újságírás tekintetében, bár nem sikerült maradéktalanul kielégítő válasszal szolgálnia. Az Elkendőzött valóság érzésem szerint túl sokat szeretett volna egyszerre adni, mindenesetre az saját kezdeti naivitásomat a nemzetközi hírekkel kapcsolatban sikerült lerombolnia.

Azt gondoltam volna, hogy az egyének, az „utca emberének” megszólaltatása lehet a kulcs, hogy valóban megérthessük a lokális, vallási és nézetbeli problémákat, amik a Közel-Keleten uralkodnak. A könyv elolvasása után rá kellett jönnöm, hogy a fiát elvesztett palesztin apa aznap lehet a sokadik interjúját adta ki tudja milyen összegekért és talán a „legutolsó előadása” a legjobb, addigra ráérzett mit szeretnének a nyugati újságírók hallani. Engem leginkább az bizonytalanság bosszant, hogy sose tudhatom meg az olvasottak hitelességét, ezen sajnos a könyv elolvasása sem segített.

Ezen a ponton a könyv diktatúrákra való kitérése némileg érthetőbbé tette számomra, hogy ezen országokban nem tudhatod meg mi az igazság. A tájékoztatási minisztériumokban az előre megírt álláspontokról kaphatnak információt a tudósítók, az adott országban természetesen minden rendben. A nyugati médiában pedig a diktatúrák mikéntjének részletezése a háttéranyagok kategóriájába tartozik, hiszen azokban nem a bombáké a fő szerep.

Az olvasó minden oldalról alátámasztott érvelést hallhat, mindenki az igazát bizonygatja, bármelyik oldalt is nézzük. Az arab világban pedig kifejezetten jellemző, hogy egyszerre mindenkinek és senkinek sincs igaza. Ehhez még hozzáadódnak a fogalombeli különbségek és a címkézés; kész is a káosz. A könyv ezt résztelező fejezete újdonságként nem hatott, de mindenképp fontos különbség a nyugati és az arab világ közt.

A könyv második fele, melyben a Gázai-övezet kap hangsúlyosabb szerepet, kifejezetten élvezetes és érdekes volt, főleg az ismételt aktualitása miatt. Meglepő volt mekkora propaganda húzódik a mögött, hogy mindkét fél az igazát bizonyítsa a médiában. Természetesen Izrael sokkal inkább tudott belügyként szerepet kapni, mint Palesztina. Ettől a fejezettől volt egyértelműen érezhető Luyendijk csalódottsága és fásultsága. Mikor számára is mindennapossá válik egy bombarobbanás, valamint ahogy véleményem szerint egyre kevésbé hisz abban, hogy lehet bármin is változtatni a médiával kapcsolatban.

A könyv utolsó három fejezete során végül csak rezignáltan haladunk az események sodrásával. Én pedig végig hiányoltam a kiutat, hogy van esély a változásra, azonban nem lehet olyan cikket írni, amely minden olvasó számára kielégítő választ ad a kérdésről a megfelelő hossz mellett. Főleg úgy, hogy ki hatalmaz fel arra, hogy azt állítsa bárki, ő tudja az igazságot, teljes mértékben független az álláspontja és mindennel tisztában van egy diktatúrán belül.