Egy évvel a „Panama-papírok” után – Piszkos pénzek nyomában

Egy évvel ezelőtt, 2016. április 3-án robbant ki a „Panama-papírok” néven elhíresült offshore-incidens. Az eset Amerikából indult ki, azonban számos más ország államfőjét, kormányzati tisztviselőjét, azok közeli kapcsolatait, üzletembereket, bűnözőket és sportolókat megemlítve hamar világméretű botránnyá nőtte ki magát. Az ügy nagy visszhangot kapott világszerte, és a részletek kikristályosodásával egyre szélesebb körökre terjedt ki az érintettek  listája.

A kiszivárogtatott adatok mintegy 11 millió bizalmas dokumentumot tartalmaztak, melyeket 2015-ben egy névtelen forrás először a német Süddeutsche Zeitung laphoz juttatott el, majd az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (International Consortium of Investigative Journalists, ICIJ) birtokába került. Az akták a panamai székhelyű Mossack Fonseca ügyvédi iroda ügyfelei, illetve az iroda közreműködésével vásárolt offshore vállalataik adatait tartalmazzák. A kb. 214 000 offshore cégről összegyűjtött anyag összesen 2,6 terrabájtnyi titkos információt jelent, melyet a kiszivárogtatás után több száz újságíró kezdett el feldolgozni, elemezni és közzétenni a nyilvánosság számára.

A botrány több mint 40 országbeli ügyfelet érintett, így például Izland, Szaúd-Arábia, Ukrajna, az Egyesült Arab Emírségek, Franciaország, Magyarország és Oroszország is szerepelt a dokumentumokban. Az emaileket, weboldalakat, pdf és képfájlokat, illetve pénzügyi kimutatásokat tartalmazó papírokban konkrét nevek is előkerültek mint az eltitkolt offshore cégekben érdekelt ügyfelek – többek között Petro Porosenko ukrán államfő, illetve Sigmundur David Gunnlaugsson izlandi miniszterelnök. A családtagjaik vagy közeli kapcsolataik által felmerültek olyan nagy nevek is mint Vlagyimir Putyin, akinek környezetéhez fűzhető offshore cégek jelentős pénzeket mozgatnak a napvilágra kerülő információk szerint.

 A Panama-akták Magyarországig is elérnek, mégpedig több ezer vállalkozást említenek meg a dokumentumok, melyek különböző adóparadicsomokhoz köthetők, vagy tulajdonosi hátterük tisztázatlan kapcsolatokat sejtetnek. Az ilyen cégek elsődleges célja a hatalmas vagyonok eltitkolása, ennek következtében az adóelkerülés, és az illegális üzletekből szerzett pénz tisztára mosása. Az iratanyagban ezenkívül Horváth Zsolt volt országgyűlési képviselő neve is előkerül, aki két Seychelle-szigeteki offshore cégben is érintett lehet.

A Panama-botrány rávilágított arra, hogy az offshore üzleteken keresztül milyen mély és sokrétű szálak szövik át az egész világot. A gazdasági és politikai elit összefonódása figyelhető meg, akik egységes és közös célja nem egyszer a felhalmozott vagyonuk elrejtése, a jogi kiskapuk kijátszása és ezáltal saját pozíciójuk megerősítése, biztosítása. Ezeket a problémákat felismerve a kiszivárogtatás után a magát ’John Doe’-nak nevező anonim forrás nyilvános kiáltványban szólította fel cselekvésre a nemzetközi közösséget. „Lehetetlen megoldani az adóelkerülés problémáját addig, amíg a választott tisztségviselők ahhoz az elithez fordulnak pénzért, amely a társadalom bármely más szegmenséhez viszonyítva a leginkább hajlamos az adóelkerülésre. Ezek a visszataszító politikai gyakorlatok mára zárt rendszerré álltak össze, amellyel nem élhetünk együtt.” - fogalmaz a közleményében.

Források:

panamapapers.sueddeutsche.de

lemonde.fr

euronews.com

theguardian.com

reuters.com

kitekinto.hu

Kémek harca – egy új hidegháború küszöbén?

Az elmúlt években egyre több minden derül ki a titokszolgák tevékenységéről az egyes országokban. Nemrégiben hazánkban volt egy meglepő interjú melyet ki-ki saját érdekének megfelelően értékelt. A nagyhatalmak mindenesetre itt vannak Európa közepén, hogy alakítsák világunkat. A „függöny” mögött készülődik valami?

Konfliktusokkal teli 21. századunkban a biztonság és ennek titkosszolgálati oldala az információs forradalom idején nagyon fontos tényezők. Ugyan akkor a lehallgatási botrányok igen csak negatív színben tüntetik fel a hétköznap embere számára az intézmény tevékenységeit. Egyesek egy új hidegháborúról beszélnek a Nyugat és Oroszország között, amit persze a NATO nem szeretne - derült ki a főtitkár egyik legutóbbi interjúja során. Jelen esetben Törökország és Oroszország tevékenységei kerülnek majd fókuszba, mert nem csak a CIA ügyek lehetnek felkavaróak.

Először viszont kis hazánk meglepő eseménye: pár héttel ezelőtt folyamán Magyarországon egy volt műveleti vezető nyilatkozott az orosz befolyás erősödéséről és a hatósági tehetetlenségről, amely igen csak megfontolandó. Nyílván más nagyhatalmak is aktívak Budapesten, de az egyre szorosabb magyar-orosz kapcsolatok miatt lehetett fontos kiemelni a moszkvai befolyást. Mindesetre ritka egy interjúról volt szó.

További konfliktusok amelyek alakítják a napi külpolitikát is például az amerikaiak és a németek lehallgatási-kémekedési botrányai egymással. Ezzel vannak elfoglalva akkor, amikor a tényleges életbevágó konfliktusokat meg kellene oldani. Trump és az orosz szálak kivizsgálása is új fordulatot vett. Érdemes kivárni, vajon hogyan alakul az elnök sorsa.

Ami Európa és az Egyesült Államok számára is kínos ügy az a törökországi történések ilyen téren és ezek európai „meghosszabításai”. Legutóbb Ausztriában egy zöld párti parlamenti képviselő mutatott be egy dokumentumot, amely lényege, hogy a török állam kiterjedt kémhálózatokat működtet annak érdekében, hogy Erdogan elnök ellenzőit és Fetullah Gülen híveit megfigyelje, ebben akár vallási vezetők, szervezetek is részt vesznek.

Németországban az egyik legfőbb törökországi állami vallásügyi szervezet, a Díyanet esetében vizsgálódnak, miszerint a török szolgálatokkal együttműködve megfigyeltek imámokat és Gülenhez köthető személyeket. Az ellentétek nagyok a két ország között Erdogan nácizó kijelentései miatt és, hogy a német politikusokat is lehallgatják. Mindezt a Süddeutsche Zeitung, a WDR ÉS NDR csatornák hozták le.

Korábban talán nem beszéltük ennyire nyilvánosan titkos ügyletekről, de talán ez nevezhető a 21. század egyik vívmányának. A hírszerzési ügyek nem lennének újdonságok. Az, hogy Németország kémkedik Washingtonban vagy Ankara Berlinben, az amerikaiak pedig Frankfurt környékén nem különleges, főleg a belső körökben. A kémaktivitás a geopolitikai konfliktushelyzet fokozódását jelezheti. Vajon mely irányba fogjuk pozicionálni magunkat az események előrehaladtával Budapestről? Hisz az oroszok és a kínaiak is itt vannak aktívan – politikai és gazdasági érdekeik érvényesítésének céljából az eszközök készlete korlátlan. Magyarország újra szorítóba került...

Szerkesztette: Pál András, 2017.04.06.

FORRÁSOK:

http://index.hu/belfold/2017/03/21/hungarian_secret_agent_reveals_how_serious_the_russian_threat_is/

http://www.dw.com/de/geheimdienstexperte-t%C3%BCrkei-sch%C3%BCrt-ein-klima-der-angst/a-38158666

http://www.reuters.com/article/turkey-espionage-idUSL5N1H74PT

http://www.euronews.com/2017/03/31/turkey-accused-of-operating-vast-spy-network-across-four-continents

https://visegradpost.com/en/2017/03/09/turkish-spying-in-austria-the-austrian-government-orders-auditing-the-main-turkish-association-in-the-country/

http://www.independent.co.uk/news/world/europe/germany-turkey-unacceptable-spying-merkel-erdogan-fethullah-gulen-coup-plot-july-hizmet-movement-a7653471.html

http://www.dw.com/en/turkish-imam-spy-affair-in-germany-extends-across-europe/a-37590672

https://www.thelocal.at/20170215/austrian-politican-has-evidence-of-turkish-surveillance

http://www.foxnews.com/world/2017/02/14/austrian-politician-documents-turkish-surveillance-abroad.html

http://www.independent.co.uk/news/world/americas/us-politics/donald-trump-russia-links-house-intelligence-committee-joaquin-castro-a7667081.html

http://www.spiegel.de/international/topic/nsa_spying_scandal/

http://www.express.co.uk/news/world/761683/Nato-cold-war-fears-Vladimir-Putin-Donald-Trump-defence-alliance

Integratív medicinával fog gyógyulni a világ?

Júliusban életbe lép a jogszabály, a cél: kínai orvoslással hódítani meg a világot.

Már Mao Ce-tung sem hitt benne, a kínai és nyugati orvoslás komplett integrálását csupán belpolitikai szükségszerűségnek tartotta. Víziója azonban hetven év után sem merült a feledés homályába, mi több, a kínai politika zászlóshajójává vált. Ennek bizonyítéka a hagyományos kínai orvoslás fejlesztését, egyúttal pedig az integratív medicina létrehozását megcélzó törvényjavaslat elfogadása.

Csakhogy Kína most egészen másra készül, mint a kommunista nagyvezér idején. Hagyományos orvoslását a nyugati orvostudománnyal kívánja egyenjogúvá tenni, vagyis globális szinten akarja medicináját legitimálni. A mögöttes politikai szándék Huang Wei – az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottságának igazgatóhelyettese – által is nyíltan megfogalmazott:

„Az új törvény növelni fogja a hagyományos kínai orvoslás globális befolyását és erősíteni az ország erejét.”

Egy jövedelmező világtrend

Komoly érdek áll abban, hogy a kormány a hagyományos orvoslás jegyében folytat "go global" politikát. Kulturális tradíció, ideológiai verseny ide vagy oda, a gazdasági érdek jelenti a fő motivációt. A kínai orvoslás mára 121 milliárd dolláros iparággá nőtte ki magát, harmincszorosan múlva felül a húsz évvel ezelőtti értéket. A szektor rohamos növekedése potenciális gazdasági tényezőt jelent Kína számára egy olyan világban, melynek gyógyszerkiadása évről évre 200 milliárd dollárt nő. Három millió tonna feletti éves terméseredményével az iparág 220 000 tonnával múlja felül a kémiai úton előállított gyógyszerek mennyiségét, így a belőle származó profit is jóval a nemzeti gyógyszeripar átlaga felett valószínűsíthető. Ebből a mennyiségből exportra is bőven jut, közel 4 milliárd dolláros nyereséget kaszálva Kína adja a globális gyógynövénypiac 65%-t, de 80%-os részesedéssel Európában például monopolhelyzetben van.

Ahogy Afrika országaiban is, csak ott a kínai orvoslás terjedése nem pusztán a piaci keresletnek köszönhető. Kína hamar ráismert arra, hogy az egészségügy nem csak jó ürügy a kontinensen való jelenlétre, de kifizetődő vállalkozás is lehet, így orvosi csoportok fogadására vonatkozó lázas egyezménykötésbe kezdett. Afrika majdnem összes országából húz hasznot ily módon, mivel a szerződések értelmében a fogadó államokat terheli az érkező szakemberek számára biztosított lakások létrehozása. Csakhogy az alacsony költségvetésű államoknak nincs fedezetük ekkora kiadásokra, így a szükséges pénzt a kínai kormány biztosítja hitel formájában. Peking pedig szívesen „adakozik” még az akár 20 millió dollárt felemésztő kórházak létesítéséhez is, amiknek kivitelezését a szükséges infrastrukturális beruházásokkal együtt rendszerint kínai vállalatok végzik. Ezek a befektetések már önmagukban is jókora szeletet vágnak az afrikai tortából, nem beszélve azokról a megállapodásokról, amik a kínai gyógyszervállalatok kiváltságos helyzetét biztosítva szintén a gazdasági érdekeket szolgálják. A malária kezelésére szolgáló gyógyszer kizárólagos forgalmazásának joga csak egy példa arra, hogyan uralja Kína az afrikai gyógyszerpiacot. Az orvoslás támogatásában rejlő haszon tehát nyilvánvaló, és annak fényében, hogy a világ társadalmának érdeklődése folyamatosan bővül, tovább gyarapítható. 

Integratív medicina, a kínai politika új fellegvára

Az integratív medicina létrehozását megcélzó politika viszont már magyarázatra szorul. A két orvoslás egyenjogúsításáról szóló diskurzus biztos, hogy elsősorban nem a kínai gyógyászat államon belüli helyzetét hivatott legitimálni, mivel azt az alkotmány már teljes körűen garantálja. Marad hát a globális befolyás kiterjesztésének logikája, jobban mondva az útjában álló akadály felszámolása. A probléma pedig nyugati orvostudomány, és annak elvei alapján szerveződő jogszabályok árnyéka, amik a kínai medicina áltudományosságát hirdetik. Érvelésük alapja a bizonyíthatóság, mondván, hogy csak az a terápia nevezhető igazi gyógymódnak, amely biokémiai úton, egzakt módon kimutatható gyógyhatással rendelkezik. Ha egy alternatív medicina esetében sor kerül ennek bizonyítására, akkor a modern orvostudomány integrálja eszköztárába. Onnantól pedig nem sorolhatnánk az alternatív gyógymódok kategóriájába. Ebből vezetik le, hogy az alternatív gyógymódok – így a kínai orvoslás is – vagy bizonyítottan hatástalanok, vagy pozitív hatásuk tudományos eszközökkel nem igazolható.

Kínának tehát kezdenie kellett valamit az elnevezéssel ahhoz, hogy orvoslása exportképes legyen. A propagandagépezet nagyobb fokozatra kapcsolt, és megalkotta a megtévesztés mintapéldáját, az integratív medicina fogalmát. Bár az új jogszabály által tudatosan használt kifejezés ugyanazokat a bizonyítottan hatástalan termékeket és eljárásokat rejti magában, mint korábban, tökéletes a kínai orvoslás egyenjogúságának hangsúlyozására. Kína jól tudja, hogy a mindenre kiterjedő fejlesztési terv a modern orvostudomány által állított elvi korlátokat feloldani nem fogja, de a két orvoslás összekapcsolásával a gyakorlati problémákat még megoldhatja. Legyen szó a szakemberek képzésének modernizálásáról, a szolgáltatások minőségének fejlesztéséről, a termékek standardizálásáról vagy a környezetvédelmi előírások kikényszerítéséről, a szabályozás számos ponton a nyugati kritériumoknak való megfelelés irányába hat.

Ha a feltételek teljesítése révén sikerül a kínai egyetemeken szerzett diplomákat honosítania, és a termékek forgalomba hozásához szükséges regisztráció útjában álló akadályokat felszámolnia, Peking az egészségügyi diplomácián keresztül globális expanzióra tehet szert. Mi pedig nyöghetjük terhét az ősi kuruzslásnak, ami ha hatni nem is tud, veszélyes még bőven lehet.

Források:

http://english.gov.cn

http://www.economist.com

www.ibisworld.com

http://www.stats.gov.cn/

http://china.org.cn

www.researchgate.net

https://chinaperspectives.revues.org

Szétszakíthat-e a brit népszavazás két uniót is?

A Brexit Európa és az Európai Unió aktuális, az elmúlt egy évben sokat vitatott és elemzett kérdése. Azonban kevesebb szó esik arról, hogy napjainkban nem csupán az Európai Unió, hanem az Egyesült Királyság törékeny egysége is komoly próbák kiállása előtt áll.

A brit miniszterelnök, Theresa May március 28-án este aláírta a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválását bejelentő levelet. Ezzel hivatalosan is megkezdődött az Egyesült Királyság európai uniós tagságának megszűnéséhez vezető – várhatóan két évig tartó – folyamat. Ennek sikeres véghezviteléhez, valamint az Egyesült Királyság nemzetközi szerepének újradefiniálásához a kormányfő szerint a brit unió stabilitására van szükség. A Brexit kérdésében Nagy-Britannia azonban továbbra is erősen megosztott, így felmerülhet a kérdés: milyen irányban mozdulhat el az Egyesült Királyság egysége a Brexit után?

A kérdésben leginkább érintett országrész Skócia, ahol a skót identitás melletti elkötelezettség, valamint a nacionalista erők támogatottsága és befolyása ez utóbbi évtizedekben jelentősen megnövekedett. Fontos tényező továbbá, hogy az országrész kevésbé euroszkeptikus, mint az Egyesült Királyság egésze. Skóciában a 2016. június 23-ai brit uniós népszavazáson a 32 választókörzet mindegyikében a bennmaradás hívei kerültek többségbe, így összesen a szavazók csaknem kétharmada, 62 százaléka voksolt a bennmaradás mellett. Nicola Sturgeon skót első miniszter, a függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője szerint ez elegendő indok arra, hogy egy újabb népszavazás alkalmával a skótok önállóan dönthessenek az Egyesült Királyságon és az európai integráción kívül vagy belül elképzelt jövőjükről. Skócia függetlenné válásának kérdése tehát a 2014-es függetlenségi referendum után – amikor a szavazók 55.3 százaléka szavazott az Egyesült Királyságban maradás mellett – ismét napirendre került.

Nicola Sturgeon éppen március 28-án – a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválását bejelentő levél aláírásának napján – indítványozta az újabb skóciai függetlenségi népszavazás előkészületeinek megkezdését, melyet a skót parlament 69:59 arányban meg is szavazott. A skót első miniszter ezzel felhatalmazást kapott arra, hogy hivatalosan is engedélyt kérjen a brit kormánytól a referendum meghirdetésére. Theresa May azonban még a skót parlamenti szavazás előtt kijelentette: „nem ez a megfelelő időpont” az újabb skóciai függetlenségi népszavazás megtartására, hiszen jelenleg az Egyesült Királyság egészét érintő, az Európai Unióval folytatandó tárgyalássorozatot kell a figyelem középpontjába helyezni. A brit miniszterelnök továbbá nem tarja tisztességesnek, hogy a skótoknak egy ilyen meghatározó kérdésben kellene szavazniuk anélkül, hogy pontos információik lennének a végleges kilépés feltételeiről és következményeiről. A kormányfő álláspontját a brit kormány is megerősítette a skót parlamenti szavazás után, kijelentve, hogy a második skóciai függetlenségi népszavazás ügyében a kilépés előtt nem folytat tárgyalásokat a skót kormánnyal.

Skócia függetlenné válása azonban Westminster ellenállásán túl más akadályokba is ütközik. Egyrészt, a Skót Nemzeti Párt Skóciát független országként, és az Európai Unió tagállamaként látja a jövőben, az azonban közel sem biztos, hogy az önállóvá váló Skócia automatikusan megkapná a teljes jogú uniós tagságot. Csatlakozási kérelmének benyújtása esetén az országrésznek immár önállóan kell majd megfelelnie a követelményeknek, mely többek között számos gazdasági kérdést is felvet. A londoni székhelyű pénzügyi elemzőközpont, a Capital Economics nemrég megjelent tanulmánya szerint a skót államháztartás hiánya miatt a skót kormánynak szigorú megszorító intézkedések megtételével kell számolnia az unióba való csatlakozási folyamat során. Továbbá fontos megjegyezni, hogy a skót gazdasági növekedés messze elmarad az Egyesült Királyságéhoz képest, az olajárak csökkenésével pedig még bizonytalanabb lenne az önálló állam életképessége.

Másrészt, a NetCan társadalomkutatási szervezet március 30-án közzétett felmérése kimutatta, hogy a skótok a hasonló eredményeket várnak a Brexittől, mint a szigetország más részein élők. A brit válaszadók 88 százalékával egyetértésben a skótok 93 százaléka az Európai Unióval való szabad kereskedelem fenntartása mellett áll. A bevándorlás kérdésében is egyeznek az álláspontok: az Egyesült Királyság egészében a válaszadók 68 százaléka gondolja úgy, hogy az uniós és a nem uniós állampolgárok ugyanolyan vizsgálatot megelőzően léphessenek az országba, míg ez az arány Skóciában 64 százalék volt. A felmérés vezetője, John Curtice politológus az eredmények alapján kijelentette: a skótok erősebb elkötelezettsége az Európai Unió iránt nem feleltethető meg az Egyesült Királyságtól való elszakadás iránti vággyal. Szerinte amennyiben a brit kormányzat sikeresen véghezviszi a kilépést – elsősorban a szabad kereskedelem és a bevándorlás kérdését tekintve –, akkor a skót függetlenség gondolata háttérbe szorulhat.

Végül érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy a skót nép erős nemzeti identitása ellenére a függetlenség kérdésében sokkal kevésbé tűnik egységesnek, sőt a függetlenségnek továbbra sincs meg a többségi támogatottsága az országrészben. A Panelbase online közvélemény-kutató panel által 2017. március 13-17. között végzett felmérés szerint – 5 százalékos tartózkodás mellett – a skótok 42 százaléka támogatja, míg 56 százaléka elutasítja Skócia függetlenné válásának gondolatát. Ez alapján jogosan merülhet fel a kérdés: vajon elégnek bizonyul-e a Brexit ahhoz, hogy megváltoztassa a skótok véleményét a független Skóciával kapcsolatban?

Források:

http://uk.businessinsider.com/theresa-may-signs-the-article-50-letter-brexit-picture-2017-3

https://www.theguardian.com/politics/2017/mar/28/theresa-may-to-call-on-britons-to-unite-as-she-triggers-article-50

http://www.bbc.com/news/politics/eu_referendum/results

https://www.gov.uk/government/topical-events/scottish-independence-referendum/about

http://uk.businessinsider.com/scottish-parliament-vote-holding-a-second-independence-referendum-2017-3

https://www.theguardian.com/politics/2017/feb/10/independent-scotland-would-have-to-apply-for-eu-membership

https://www.capitaleconomics.com/publications/uk-economics/uk-economics-update/what-to-make-of-the-renewed-bid-for-scottish-independence/

http://www.reuters.com/article/us-britain-eu-scotland-idUSKBN1711AE?il=0

http://www.panelbase.com/media/polls/W7181w10tablesforpublication170317.pdf

Korea: A megold(hat)atlan geopolitikai sakkrejtvény

Mindössze egy nappal Donald Trump amerikai-, és Hszi Csin-ping kínai elnök április 6-i floridai találkozója előtt Észak-Korea ismét sikeres atomrobbantást hajtott végre a Japán-tenger területén. Phenjan e legújabb erőfitogtatási akciójával sokadszorra is megüzente a világnak: a koreai félsziget sorsának végleges rendezése 1953 óta egyre türelmetlenebbül várat magára, és minél később hívják a „nagyok” a koreai kérdést tárgyaló asztalhoz Kim Dzsong Unt, mint egyenrangú partnert, utóbbi annál elrettentőbb eszközökhöz fog nyúlni a meghívás és a megoldás kikényszerítése végett. De vajon létezik-e egyáltalán megoldás erre a közel 70 éves ázsiai geopolitikai sakkjátékra?

Észak-Korea helyzete és álláspontja egyértelmű: mivel az 1953. július 27-én megkötött tűzszüneti egyezményt Észak-Korea és –Dél-Korea és az ENSZ szövetségesek nevében- az USA írta alá, a végleges megoldás kidolgozása is Észak-Korea és az USA feladata. Minden egyes atomrobbantás egyértelmű üzenet az Egyesült Államok felé, miszerint Phenjan ereje teljében lévő szereplő a nemzetközi színtéren, aki-, és akinek beleegyezése nélkül nem lehet a félsziget sorsáról rendelkezni. Márpedig Phenjan számára az egyetlen elfogadható opció az északi vezetéssel újraegyesülő Korea, ezt azonban sem az Amerika vezette nyugati világ, sem pedig maga Dél-Korea nem fogadja el.

Az Egyesült Államok már az Obama kormányzás idején is komoly gazdasági szankciókkal sújtotta Észak-Koreát nukleáris programja miatt, valamint jelentős nyomásgyakorlással igyekezett Kínát is rábírni az Észak-Koreával való kereskedelem korlátozására. Ezen felül 2016 júliusában az amerikai vezetésnek sikerült meggyőznie Dél-Koreát az amerikai rakétavédelmi rendszer elemét képező THAAD rendszer egy ütegének betelepítéséről, mely az észak-koreai nukleáris veszélyt hivatott elhárítani- amellett persze, hogy az amerikai katonai befolyást is növeli a térségben, Kína, Oroszország, és Észak-Korea legnagyobb bosszúságára. Az immáron Trump vezette USA az elnök elmondása alapján „egyedül is elbánik Észak-Koreával”, a tervek szerint még keményebb gazdasági szankciókkal kívánja teljesen elvágni a globális pénzügyi rendszertől Phenjant, valamint tovább fokozná az amerikai katonai jelenlétet Dél-Koreában és Japánban.

A jelenlegi USA álláspont a valóságban azonban sajnos nem ilyen kristálytiszta. Az elnök melletti külügyi szakértők és tanácsadók megoszlanak az észak-koreai kérdés kezelésében: az egyik csoport szerint rendkívül kockázatos akár gazdasági szankciókkal, akár megelőző katonai csapásokkal tovább hergelni a Kim-rezsimet, és a megbékítésre kellene koncentrálni, míg a másik csoport szerint a korábbiaknál erőteljesebb retorikával és lépésekkel rá kell bírni Észak-Koreát arra, hogy a számára 2 legfontosabb tényező egyikéről mondjon le: vagy a Kim-rezsimről, vagy az atomprogramról. Donald Trump kijelentését, miszerint Amerika egyedül is megbirkózik Phenjannal, maga az amerikai stratégiai erők parancsnoksága is vitatja, szerintük nem létezik olyan reális forgatókönyv, amiben a kelet-ázsiai térség legmeghatározóbb hatalma, azaz Kína nélkül rendezni lehet a koreai félsziget kérdését.  

Kínát komoly gazdasági érdekek fűzik a Koreai-félsziget egészéhez. Az észak-koreai kereskedelem 90%-ának Kína a lebonyolítója- a gazdasági szankciók ellenére-, ő Phenjan legnagyobb olaj-, és fegyverbeszállítója, valamint a déli állammal is szoros kereskedelmi kapcsolatot ápol. Geopolitikai szempontból számára mindig is a megosztott Korea koncepciója volt a legelőnyösebb, ezért nem kötelezte, és nem is fogja elkötelezni magát egyik oldal mellett sem. Ha ugyanis az északi rezsim a gazdasági megfojtás vagy akár az amerikai katonai megelőző lépések hatására összeomlik, a helyére pedig egy, az USA-val jobb kapcsolatokat ápoló rezsim kerül, vagy a két Korea déli, Amerika-barát vezetéssel újraegyesül, akkor két nemzetbiztonsági problémával „gazdagodna” Peking.  Az egyik az észak-koreai menekültek számának ugrásszerű emelkedése Kínában, a másik Dél-Korea befolyásának növekedése, amely végső soron az amerikai befolyás további növekedését jelentené Kelet-Ázsiában.

A THAAD betelepítése miatt, amely felborította a korábbi, Kína számára előnyös stratégiai egyensúlyt, már feszültté vált a kapcsolat Dél-Korea és Kína között, melynek jeleként Peking meghirdette a legnagyobb dél-koreai családi óriásvállalkozás, a Lotte Group, majd számos dél-koreai termék bojkottját 2017 márciusában, a feszültség pedig azóta sem csökkent. Márpedig Dél-Koreának és Japánnak (akinek kizárólagos gazdasági övezetét a keleti-tengeren már sokadszorra sérti meg Észak-Korea az atomfegyver kísérletekkel) is saját biztonsága érdekében két lehetősége van Észak-Koreával szemben, és mindkettő sérti a kínai érdekeket: az egyik az amerikai katonai jelenlétre való támaszkodás, és ennek további erősítése, a másik a saját atomprogram beindítása, mellyel a realista nemzetközi kapcsolati elméletből ismert biztonsági dilemma kockázatai csak még tovább nőnének.

Amint az jól látható, a Korea kérdés egy olyan összetett hatalmi játék, ahol komolyan egymásnak feszülnek az amerikai, a kínai, a japán, a dél-koreai, és az észak-koreai geopolitikai, biztonsági és gazdasági érdekek, ezek összeegyeztetése pedig korunk legnagyobb diplomáciai feladata lesz, ha és amennyiben a szereplők egyáltalán el tudnak jutni a tárgyalóasztalig. Ennek a hosszú útnak az egyik első lépése lehet az április 6-i floridai amerikai-kínai találkozó. 

Források:

https://www.foreignaffairs.com/articles/2017-02-13/trump-and-north-korea

https://www.bloomberg.com/news/articles/2017-04-04/north-korea-fires-unidentified-projectile-into-east-sea

https://www.bloomberg.com/politics/articles/2017-03-14/trump-s-options-to-deal-with-north-korean-threat-quicktake-q-a

https://www.brookings.edu/research/dealing-with-a-nuclear-armed-north-korea/

Törökország – paranoid vagy biztosra megy?

A napokban fény derült rá, hogy a török hírszerzés Németországban élő a Gülen-mozgalomhoz köthető törököket figyelt meg. Az adatbázisban több száz személy, illetve szervezet adatai szerepelnek, melyek Fetullah Gülen imámhoz kapcsolhatók. A török fél belátása szerint a feltehető kapcsolat miatt a személyek terroristának tekintendők.

Mit sem javult Törökországban a (vélt) gülenisták és ellenzékiek helyzete. A boszorkányüldözés és a letartóztatások tovább folytatódnak. A tavalyi puccskísérlet óta mintegy 41.000. ember előállítására került sor. Legtöbbjüket azzal gyanúsították, hogy az USA-ban élő Fetullah Gülen- féle mozgalom követői. Törökország Gülent pedig a nyári puccskísérlet megszervezésével vádolja. Az ellenzéki polgárok üldözése már a török határokon is átgyűrűzött, már-már túlzott méreteket ölt.

Németországban mintegy 300 gülenista él, illetve 200 szervezet, többek között iskolák is, melyek szerepeltek a MIT (Török Nemzeti Titkosszolgálat) listáján. A jelentés olyan személyek fényképét is tartalmazza, akik – a török fél szerint- a FETÖ, azaz a güleinsta terrorszervezet tagjai, melyet a tavalyi puccskísérlet kirobbantásával vádolnak. Az imám kiadatása már hosszú ideje húzódó procedúra a két ország között. A török vezetés úgy tartja, hogy az Egyesült Államok csupán azért nem adatta ki még mindig Gülent, mert az különböző bűnügyi ügyletekben szövetségesük. Egyes török politikusok pedig egyenesen az USA-t látják a puccskísérlet kirobbantójának, aki ehhez nem mást, mint Gülent, illetve a FETÖ-t használta fel. Úgy tartják, amíg a közös ügyletük nem fejeződött be, addig a védelmük alatt tartják és nem adatják ki Törökországnak. 

A megfigyelést a német fél felháborítónak tartotta. Számukra elfogadhatatlan, hogy a Németországban élő polgárok után a törökök kémkednek csupán azért, mert valami miatt nem tetszenek a török vezetésnek. Miután a német szervek kezére jutott a török lista, továbbították a Szövetségi Bűnügyi Hivatal és az LKA irányába, ők pedig igyekeztek figyelmeztetni és elővigyázatosságra inteni a MIT által megfigyelt személyeket.  Az LKA egyik szóvivője – aki nem vállalta identitását –azt nyilatkozta, hogy a MIT által megfigyelt személyeket azért figyelmeztették, mert esetleges nehézségeket tapasztalhatnak török területen és azon kívül is…

A Német Szövetségi Titkosszolgálat vezetője azt nyilatkozta, hogy Törökország már több ízben, több szinten is próbálta meggyőzni őket, hogy a nyári puccskísérlet mögött egyértelműen a gülenisták állnak. Hans- Georg Maasen , a német kémfőnök azt nyilatkozta a Süddeutsche Zeitungnak, hogy Törökországon kívül nem gondolja, hogy lenne bárki is, aki úgy gondolja, hogy Gülen és a Gülen-mozgalom áll a puccskísérlet mögött.   ’Nem ismerek senkit, akit a török kormánynak sikerült volna erről meggyőznie.’ Alsó – Szászország minisztere még árnyaltabban látja a képet: ’ Azt kell mondjam, nagyon világosan, hogy ez az egész magában foglalja az összeesküvéstől való félelmet, ami már-már paranoidként osztályozható.’ A német politikusok többsége egyhangúan a török politika radikális túlkapásának tartja az esetet.

 Nem szabad elfelejteni azonban, hogy az április 16.-i alkotmánymódosításról szóló népszavazás már vészesen közeledik. A külhoni állampolgárok pedig már a voksolást is megkezdhették. A diaszpórában élő törökök közül mintegy 3 millióan jogosultak szavazásra, akik a szavazó polgárok 5%-át adják. Ennek pedig közel fele, 1, 4 millió fő él csak Németországban, ami egy esetlegesen kialakuló helyzetben elegendő lehet, hogy eldöntse a mérleg nyelvét valamilyen irányba.

Hogy ez Erdoğan egyéni paradoid lépése volt, vagy csak a szavazóbázist kívánta megerősíteni, azt nehéz megválaszolni. Mindenesetre április 16-án sok mindenre fény derülhet.

Felhasznált cikkek:

http://www.bbc.com/news/world-europe-39416954

http://www.hurriyetdailynews.com/is-gulen-very-close-to-cia-.aspx?pageID=449&nID=111136&NewsCatID=581

http://www.hurriyetdailynews.com/turkeys-intel-agency-sent-files-on-gulenists-living-in-germany-to-bnd-german-media-reports.aspx?pageID=238&nID=111318&NewsCatID=509

http://www.sueddeutsche.de/politik/aufruf-deutsche-politiker-appellieren-an-tuerken-1.3447469

http://kitekinto.hu/2017/03/27/europan-kivul/a-kulfoldon-elo-torokokon-mulhat-a-nepszavazas-sikere/ 

Skandimánia, avagy a skandináv utópia

Európai viszonylatban a skandináv országok kiemelkedőek több szempontból is. Ha szegénység- és a jövedelem egyenlőtlenségének mértékében vizsgáljuk az északi országokat, messzemenően a legkiemelkedőbbek. Hiszen a szegénységi index a skandináv országokban a legkisebb. Illetve ha azt nézzük, hogy ezek az országok mennyire képesek a jövedelmi egyenlőtlenségeket újraelosztással javítani, elmondható, hogy ebben is ezek az országok a legeredményesebbek. Az adóterhek tekintetében is vezető szerepet tölt be, hiszen kiemelkedően magas az adó, mind Dániában, Svédországban, Norvégiában és Finnországban. Ugyanakkor a magas adók hatására a jólét is magas szinten van, láthatóak az eredmények, és átlátható az, hogy az állam mire költi a befolyt összegeket. A szociális juttatások, a munkáltatók védelme is ezekben az országokban a legmagasabbak. A munkavállalókat védő jogszabályok vannak életben, amelyek jobb munkakörülményeket is teremtenek a dolgozóknak.

Az oly régóta emlegetett Skandináv szocializmus egy viszonylag modern fejlemény. Az 50-es évek elejéig Svédország a világ egyik legpiacpártibb gazdaságpolitikáját folytatta: a GDP arányos állami kiadások alacsonyabban voltak még az akkori amerikai szintnél is. Talán nem is véletlen, hogy az ezt megelőző 80 évben a svédek a világtörténelem egyik legnagyobb gazdasági növekedését valósították meg, amivel az egyik leggazdagabbak országa lettek. Ez egyébként nem csak Svédországra igaz: ebben az időszakban Dánia, Norvégia és Finnország adói is alacsonyabbak voltak Amerikánál. Ez után (az 50-es években) indult meg a szocialista fordulat, megnőtt az állam szerepe, az államigazgatásban dolgozók száma, a privát szektorban foglalkoztatottak száma meg nagyjából stagnált. Ezzel vége is lett a világverő GDP növekedésnek, sőt az egy főre jutó nemzeti össztermék szép lassan az átlag alá csúszott. A skandináv modellnek az is egy kiindulópontja volt, hogy felismerték mindazt, hogy a legszélesebb réteget képviselő munkásosztály, addig nem tud a gazdaság mozgatórugója lenni, amíg nincs meg a megfelelő tőke a kezükben. Arra kell átállni, hogy az egyéni érdek, közösségi érdek is legyen és fordítva, tehát szükséges az, hogy a demokrácia bázisát alkotó osztályokat megerősítsék, mert ennek hiányában könnyen megsemmisülhet.

Részben a fenti szocialista fordulat túlzásba vitelét felismerve, később sokat igazítottak az arányokon. Tény, hogy az egyéni jövedelmeket terhelő adók elég magasak, viszont Dánia, Finnország, Izland, Norvégia és Svédország is alacsonyabb vállalati nyereségadót vet ki, mint a nagy cégek kiszolgálójának tartott USA. Vállalkozni egyébként nem rossz Skandináviában, ezek az országok rendszeresen jól szerepelnek az ezzel kapcsolatos összehasonlításokban (kevés bürokrácia, szabályozás). Nem csak ilyen módon csökkentették az állam gazdasági szerepvállalását az utóbbi években, hanem folyamatosan privatizálták a nagy állami cégeket, a közlekedéstől (vonat, komp, repülő) kezdve a postán át a pénzügy és telekommunikációs szektoron keresztül egészen a kórházakig, iskolákig. Ugyanakkor Magyarországról nézve a skandináv országok sokszor ijesztően neoliberális példaként vannak felhozva.

Szintén gyakori mértéke a progresszivitásnak a környezetvédelem, azon belül is a fosszilis energiahordozók használata. Norvégia esetben kiemelkedő, hogy hiába van tele (adókedvezménnyel támogatott) Teslákkal a város, az ország exportjának nagyjából felét olaj és gáz teszik ki, azt viszont talán már kevesebben tudják, hogy Dánia a negyedik legmagasabb ökológiai lábnyommal rendelkező ország a világon, (a „híres” arab olajországok után közvetlenül) ami nem is csoda, hiszen még néhány éve is az áramuk felét szénerőművekből nyerték. Ezen kívül jelentős pont a fegyverek kérdése is: Finnország büszkélkedhet a világon a harmadik legmagasabb fegyvertartási aránnyal, Svédország inkább a fegyverkereskedelemben jeleskedik – ők ugyanis a világ tízedik legnagyobb fegyverexportőrjei.

  

A svédeknél és a finneknél is 8-9%-os munkanélküliséget mutatnak Amerika 5%-ával szemben, európai viszonylatban pedig az egyik legnagyobb a fiatalok munkanélküliségi rátája. Persze a munkanélküliség nem minden, a különbség a fogyasztásban is megmutatkozik: ha összehasonlítjuk az amerikai és skandináv háztartásokat, azt látjuk, hogy az utóbbi az előbbinek nagyjából a fele (a norvégoknál kicsit több mint a fele, a többieknél bőven kevesebb, mint a fele). Ez nem is csoda, a válság ugyanis negatívan érintette a megrendíthetetlen skandináv gazdaságokat is, ami visszavehetett a kiadások mértékéből.

Források:

https://fee.org/articles/the-myth-of-scandinavian-socialism/

https://www.washingtonpost.com/opinions/stop-the-scandimania-nordic-nations-arent-the-utopias-theyre-made-out-to-be/2015/01/16/8f818408-9aa0-11e4-a7ee-526210d665b4_story.html?utm_term=.0e95333ced79

http://iea.org.uk/sites/default/files/publications/files/Sanandajinima-interactive.pdf

Újra a nemzetközi figyelem középpontjában az izraeli-palesztin konfliktus?

Az elmúlt pár év történéseit figyelembe véve – globálisan vagy a Közel-Keleten egyaránt – az izraeli-palesztin viszony finoman szólva sem jelentette a legfontosabb kérdést sem a nemzetközi közvélemény, sem a nemzetközi közösség számára. Ez jelenleg mégis megváltozni látszik, legalábbis az Arab Liga éves csúcstalálkozója és Donald Trump formálódó (?) közel-keleti politikája alapján. Vajon a látóhatáron belülre került egy lehetséges megbékélés?

Március 29-én vette kezdetét az éves Arab Liga-csúcs Jordániában, ahol a napirenden olyan ügyek mellett szerepelt a palesztin kérdés kiemelt fontossággal, mint a szíriai vagy a jemeni konfliktus, illetve Líbia, Irak és Irán regionális szerepe.

Az arab országok vezetői újra megerősítették a 2002-ben Szaúd-Arábia által kidolgozott és az Arab Liga által elfogadott arab békekezdeményezést (Arab Peace Initiative, API) mint a jövőbeni tárgyalások kiindulópontját Izraellel. A csúcsot megelőző feltételezésekkel szemben a Palesztin Hatóság nem készült új tervvel vagy módosítással, és a többi állam sem kívánta módosítani a korábban elfogadott dokumentumot. Az eredeti kezdeményezés értelmében az arab országok továbbra is fenntartják a lehetőségét az Izraellel történő megbékélésre azzal a feltétellel, hogy Izrael az 1967-es hatnapos háború előtti határok mögé vonul vissza, és nem áll a független, Kelet-Jeruzsálem fővárossal létrejövő palesztin állam létrehozásának útjába.

Az API megerősítése akár jelzésként is értelmezhető, amivel az arab államok kifejezik megbékélési szándékukat afelé az Egyesült Államok felé, ami Donald Trump elnöksége alatt szintén megerősítette szándékát a konfliktus megoldása iránt. A Trump-adminisztráció a nyáron egy olyan csúcstalálkozó megszervezését tervezi, amin az Öböl menti arab országok vezetőinek, a Palesztin Hatóság elnökének és Izrael miniszterelnökének egyidejű részvételére számít. Trump személyes találkozói és az ezeken megvitatott kérdések is a konfliktus iránti érdeklődésről árulkodnak: februárban Benjamin Netanjahu, április 3-án Sisi egyiptomi elnök látogatott a Fehér Házba, illetve Mahmud Abbász is kapott meghívást az amerikai elnöktől, akinek látogatása szintén áprilisra várható.

Az eddigi találkozókon és beszélgetéseken elhangzottak alapján az amerikai álláspont első ránézésre ellentmondásosnak hat. Február közepén a közös nyilatkozat alkalmával Netanjahu miniszterelnökkel Trump felkavarta az állóvizet azzal a kijelentésével, hogy a kétállami megoldás nem az egyetlen mód a konfliktus rendezésére, és kész támogatni az egyállami megoldás lehetőségét is. Ennek politikai realizálódása nyílt szakítást jelentene a korábbi amerikai állásponttal és a nemzetközi közösség állásfoglalásával egyaránt, ami a kétállami megoldás elérését tartotta kívánatosnak az oslói békefolyamat elindítása óta. Március elején egy telefonbeszélgetés alkalmával Abbász elnökkel Trump már kifejezte elköteleződését egy kétállami megoldáson alapuló béke elérése iránt, és Sisi elnök mostani látogatása során is hasonló megoldási javaslat fogalmazódott meg.

Ezt a látszólagos ellentmondást árnyalni látszik Jason Greenblatt amerikai közel-keleti küldött találkozása az izraeli és palesztin vezetőkkel, ami során többször hangsúlyozta a békekötés fontosságát, és bár ennek kétállamiságáról szó szerint nem esett szó, egyértelmű utalásokat lehetett felfedezni egy jövőbeni palesztin állam létrehozásának szükségességéről. A Netanjahuval való beszélgetése alkalmával ráadásul olyan igen érzékeny témák kerültek górcső alá, mint a ciszjordániai telepek létesítése, amivel kapcsolatban nem is sikerült megegyezésre jutnia a feleknek.

A növekvő figyelem a konfliktus rendezése iránt az utóbbi időben tehát megfigyelhető jelenség, de újfent felvetődik a kérdés, hogy ez a fokozódó figyelem mire lesz elegendő, és a béke kikényszerítésére képes államok mennyire elkötelezettek és képesek együttműködni. Az Arab Liga országai – az elmúlt évek fejleményeit figyelembe véve – ezen a téren nem képesek a szükséges együttműködésre, a csúcstalálkozókat követő kemény hangvételű nyilatkozatokat valódi tettek nem követik, hiszen az országokat megosztó érdekellentétek ilyen közös fellépéseket nem tesznek lehetővé. Az API mint tárgyalási kiindulópont szintén problémás, egyrészről mivel Izrael részéről az 1967-es határok mögé történő visszahúzódás elfogadhatatlan, másrészről 2002 óta a megszállt területeken szintén hatalmas változások mentek végbe, az izraeli telepek létesítése a mai napig létező jelenség, ami erősen aláássa a kétállami megoldás békekezdeményezés szerinti megvalósításának realitását. Ebből a szempontból az amerikai szakítás a kétállami megoldással védhető lépés lehetett volna, de úgy tűnik, hogy az amerikai elnökválasztási kampány alatt hangoztatott Trump-i külpolitikai fordulat és szakítás a „katasztrofális Obama-külpolitikával” a Közel-Kelet viszonylatában nem valósul meg. Az újonnan megválasztott amerikai elnökök hosszú ideje kénytelenek változtatni beiktatásuk előtti közel-keleti terveiken a regionális realitások mentén, ez alól Trump sem kivétel. A beharangozott nagykövetségköltöztetés Tel-Avivból Jeruzsálembe várat magára, és a kétállami megoldás melletti elköteleződést sem sikerült levetkőzni. Bár a nemzetközi figyelem az izraeli-palesztin konfliktus iránt kétségkívül nőtt, az elavult és kompromisszumkészséget nélkülöző tárgyalási kiindulási alapok és a békekötést kikényszeríteni képes államok vonakodó fellépése nem adnak okot a túlzott optimizmusra egy közeljövőben létrejövő megbékélést illetően.

Források:

http://www.alaraby.co.uk/english

http://www.aljazeera.com

http://www.al-monitor.com

http://www.bbc.com

http://www.haaretz.com

http://www.jpost.com

http://www.jpupdates.com

http://www.madamasr.com/en/

http://www.middleeastmonitor.com

http://www.reuters.com

http://www.themedialine.org