Európai viszonylatban a skandináv országok
kiemelkedőek több szempontból is. Ha szegénység- és a jövedelem
egyenlőtlenségének mértékében vizsgáljuk az északi országokat, messzemenően a
legkiemelkedőbbek. Hiszen a szegénységi index a skandináv országokban a
legkisebb. Illetve ha azt nézzük, hogy ezek az országok mennyire képesek a
jövedelmi egyenlőtlenségeket újraelosztással javítani, elmondható, hogy ebben
is ezek az országok a legeredményesebbek. Az adóterhek tekintetében is vezető
szerepet tölt be, hiszen kiemelkedően magas az adó, mind Dániában,
Svédországban, Norvégiában és Finnországban. Ugyanakkor a magas adók hatására a
jólét is magas szinten van, láthatóak az eredmények, és átlátható az, hogy az
állam mire költi a befolyt összegeket. A szociális juttatások, a munkáltatók
védelme is ezekben az országokban a legmagasabbak. A munkavállalókat védő
jogszabályok vannak életben, amelyek jobb munkakörülményeket is teremtenek a
dolgozóknak.
Az oly régóta emlegetett Skandináv szocializmus egy
viszonylag modern fejlemény. Az 50-es évek elejéig Svédország a világ egyik
legpiacpártibb gazdaságpolitikáját folytatta: a GDP arányos állami kiadások
alacsonyabban voltak még az akkori amerikai szintnél is. Talán nem is véletlen,
hogy az ezt megelőző 80 évben a svédek a világtörténelem egyik legnagyobb gazdasági
növekedését valósították meg, amivel az egyik leggazdagabbak országa lettek. Ez
egyébként nem csak Svédországra igaz: ebben az időszakban Dánia, Norvégia és
Finnország adói is alacsonyabbak voltak Amerikánál. Ez után (az 50-es években)
indult meg a szocialista fordulat, megnőtt az állam szerepe, az
államigazgatásban dolgozók száma, a privát szektorban foglalkoztatottak száma
meg nagyjából stagnált. Ezzel vége is lett a világverő GDP növekedésnek, sőt az
egy főre jutó nemzeti össztermék szép lassan az átlag alá csúszott. A skandináv
modellnek az is egy kiindulópontja volt, hogy felismerték mindazt, hogy a
legszélesebb réteget képviselő munkásosztály, addig nem tud a gazdaság
mozgatórugója lenni, amíg nincs meg a megfelelő tőke a kezükben. Arra kell
átállni, hogy az egyéni érdek, közösségi érdek is legyen és fordítva, tehát
szükséges az, hogy a demokrácia bázisát alkotó osztályokat megerősítsék, mert
ennek hiányában könnyen megsemmisülhet.
Részben a fenti szocialista fordulat túlzásba
vitelét felismerve, később sokat igazítottak az arányokon. Tény, hogy az egyéni
jövedelmeket terhelő adók elég magasak, viszont Dánia, Finnország, Izland,
Norvégia és Svédország is alacsonyabb vállalati nyereségadót vet ki, mint a
nagy cégek kiszolgálójának tartott USA. Vállalkozni egyébként nem rossz
Skandináviában, ezek az országok rendszeresen jól szerepelnek az ezzel
kapcsolatos összehasonlításokban (kevés bürokrácia, szabályozás). Nem csak
ilyen módon csökkentették az állam gazdasági szerepvállalását az utóbbi években,
hanem folyamatosan privatizálták a nagy állami cégeket, a közlekedéstől (vonat,
komp, repülő) kezdve a postán át a pénzügy és telekommunikációs szektoron
keresztül egészen a kórházakig, iskolákig. Ugyanakkor Magyarországról nézve a
skandináv országok sokszor ijesztően neoliberális példaként vannak felhozva.
Szintén gyakori mértéke a progresszivitásnak a
környezetvédelem, azon belül is a fosszilis energiahordozók használata.
Norvégia esetben kiemelkedő, hogy hiába van tele (adókedvezménnyel támogatott)
Teslákkal a város, az ország exportjának nagyjából felét olaj és gáz teszik ki,
azt viszont talán már kevesebben tudják, hogy Dánia a negyedik legmagasabb
ökológiai lábnyommal rendelkező ország a világon, (a „híres” arab olajországok
után közvetlenül) ami nem is csoda, hiszen még néhány éve is az áramuk felét
szénerőművekből nyerték. Ezen kívül jelentős pont a fegyverek kérdése is:
Finnország büszkélkedhet a világon a harmadik legmagasabb fegyvertartási
aránnyal, Svédország inkább a fegyverkereskedelemben jeleskedik – ők ugyanis a
világ tízedik legnagyobb fegyverexportőrjei.
A svédeknél
és a finneknél is 8-9%-os munkanélküliséget mutatnak Amerika 5%-ával szemben,
európai viszonylatban pedig az egyik legnagyobb a fiatalok munkanélküliségi
rátája. Persze a munkanélküliség nem minden, a különbség a fogyasztásban is
megmutatkozik: ha összehasonlítjuk az amerikai és skandináv háztartásokat, azt
látjuk, hogy az utóbbi az előbbinek nagyjából a fele (a norvégoknál kicsit több
mint a fele, a többieknél bőven kevesebb, mint a fele). Ez nem is csoda, a
válság ugyanis negatívan érintette a megrendíthetetlen skandináv gazdaságokat
is, ami visszavehetett a kiadások mértékéből.
Források:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése