2014. február 25., kedd

Csehország nem fog csehül állni az EU-ban –ígéretes találkozó Brüsszelben


José Barroso, az Európai Bizottság elnöke a február 20-i tagállami miniszterelnökök brüsszeli találkozóján örömét fejezte ki az iránt, hogy Csehország változtatott korábbi álláspontján és csatlakozási szándékát jelezte az Európai Unió fiskális paktumához.
Bohuslav Sobotka, cseh miniszterelnök érvelése szerint így nagyobb befolyást nyerhet országa az európai fejlesztések terén és gazdasági fellendülés útjára léphet. Két hónapon belül tervezi véghezvinni a ratifikációt, azonban a paktum Csehországban csak akkor léphet életbe, ha bevezetésre kerül az euró. Sobotka fiskális paktumhoz való csatlakozást az ehhez vezető megfelelő lépésnek véli.

A találkozó utáni személyes megbeszélés során a Bizottság elnöke kilátásba helyezett 22 milliárd euró bevételt Csehország számára az EU strukturális és befektetési alapjainak köszönhetően az elkövetkezendő évek folyamán.

A találkozó folyamán kiemelten kezelték az ukrán eseményeket, melynek kapcsán a cseh kormányfő kijelentette, országa támogatja ez Európai Unió Ukrajnát érintő álláspontját.
Sobotka továbbá kifejezte frissen alakult koalíciós kormánya aggodalmát az Ukrajnában történő fejlemények illetően.
Vasárnap több száz Csehországban élő ukrán gyűlt össze a prágai Vencel téren, hogy a hazájukban életüket vesztett honfitársaikra emlékezzenek, és kimutassák Janukovics immár hajdani ukrán kormányfő iránti ellenszenvüket.
Sobotka biztosította az Európa Parlament elnökét, Martin Schulzot és, Jose Barrosot, hogy több száz ukrán bevándorló befogadására kész országa szükség esetén.

Sobotka elégedetten tért haza első külföldi útjáról, mint miniszterelnök. Célja, hogy Csehország dinamikusan és egyértelműen közeledjen az EU-hoz minden értelemben.

A csehek egy része szerint kedvező számukra az EU, ami a munkaerő-áramlást, tanulási és utazási lehetőségeket illeti. Másrészről viszont túlzott bürokráciát és pazarlást jelent számukra-derült ki egy napokban nyilvánosságra hozott Európai Bizottsági közvélemény-kutatásból. Ennek ellenére uniós átlagon felül bíznak az EU-s intézményekben. A csehek számára az EU inkább kulturális-történelmi hagyatékot jelent, mintsem politikai vagy gazdasági kényszerhatalmat. Az euró bevezetése iránt a legszkeptikusabb tagállamok között szerepelnek, így az új kormánynak ezen nézet megváltoztatása érdekében meggyőző kampányt kell folytatnia.





Forrás:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése