Mára a különböző okokból útnak indulók
közel fele a nők köréből kerül ki, ezért fontossá vált a különböző tanulmányokban
különválasztani a két nemet és megvizsgálni milyen más aspektusok jellemzik a
női migrációt.
A ma is elfogadott percepció szerint a
migráns: férfi.
Az 1960-as években, ha migránsról és
családjáról esett szó, mindig a férfit és családját értették alatta. A
különböző tanulmányok csak az 1980-as években kezdték vizsgálni a gender
jelentőségét. A női aspektus felőli megközelítés a feminista hangok
felerősödésének köszönhetően vált bevetté.
Az utóbbi évtizedekben a migrációs mintákban
jelentős változás állt be, megjelentek az egyedül útnak induló nők és a
családjukat követő nők.
A női migráció legfontosabb okaiként a
függetlenedés és a kitörés lehetősége, korábbi szexuális bántalmazás (pl. családon
belüli), stigmák (hajadon, elvált, özvegy stb.), elnyomás említhetők meg, a
fiatalok esetében pedig nem kevés esetben az előre elrendezett házasság.
Azonban a gender szegregáció számos
befogadó országban is jelen van. Az a megkülönbözetés, ami odahaza végigkísérte
a nők életét, az új ”hazában” is megfigyelhető.
A fogadó országok legtöbbje előítéletesen
kezeli azokat a nőket, akik nem családdal és kísérővel érkeznek.
A munkaerőpiacon is sokkal rosszabb
pozícióból indulnak, mint férfitársaik, így általában a szociális szférában
tudnak elhelyezkedni, ami kifejezetten női munkakörnek számít, vagy esetleg gyárakban,
ahol túlóráztatják és alulfizetik őket. A legsötétebb szeglet azonban az
emberkereskedelem és a prostitúció.
Már maga az „utazó nő” is számos veszélynek
van kitéve. Annak függvényében, hogy a legális vagy illegális utat választja, függ
az utastársaitól, a szállítóktól, valamint a határőröktől. A kockázatok között
található a már korábban említett embercsempészet, továbbá a szexuális és
fizikai bántalmazás.
Azok a nők, akik nem beszélik a célország
nyelvét, sokkal nagyobb eséllyel válhatnak áldozatokká.
Az embercsempészet korunk egyik
legnagyobbnak mondható biztonsági kihívása.
Azok a nők, akik papírok nélkül lépik át
a határokat, hamarabb célpontokká válhatnak, amit ezek a ”szervezetek” ki is
használnak.
Az ellenük irányuló fellépések pedig a
mai napig kezdetlegesek. A munkát hátráltatja, hogy azok a nők, akik ilyen
helyzetbe kerültek, nem szívesen beszélnek a történtekről, stigmaként élik meg,
ezáltal pedig nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű adat az embercsempész hálózatokról.
Ahhoz, hogy ezeket a visszaéléseket meglehessen
szüntetni, vagy legalábbis csökkenteni, mindenek előtt a prevencióra kellene
helyezni a hangsúlyt, és minél több, szélesebb körű nemzetközi összefogásra
lenne szükség, ahogy azt az Európa Tanács is javasolja.
Források:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése