Elkendőzött
valóság reflexió
Véleményem
szerint a könyv nagyon érdekes témát boncolgat: létezhet-e újságírás egy
diktatúrában. Egy diktatúrában, ahol minden és mindenki figyelve van és ahol
csak egyfajta valóság létezhet, mégpedig az, amit a diktátor lát. Ugyan vannak,
akik bátrak ahhoz, hogy ezt a ”szemüveget” levegyék egy kis időre magukról,
hogy megfigyeljék a világot, amiben élnek, de erről vagy nem mernek beszélni,
vagy ha mégis, maximum névtelenül, a négy fal között teszik ezt meg. Az író
ugyan többször is próbálja lehúzni a leplet a valóságról, de ehhez nem talál olyan
embert, aki a nevét, esetleg az arcát is adná az interjúhoz. Ezek hiányában
azonban nem lehet eladni egy cikket sem.
Habár
sejtettem, hogy a nagy hírügynökségek sok mindent befolyásolnak, azt nem
gondoltam, hogy lényegében egy újságíró az ő híreiből dolgozik. Az író, mint
közel-keleti tudósító hiába volt ott a helyszínen, egyes ország zárt
rendszereiben a valóságot hiába kereste. A hírügynökségek anyagaiból
összeollózott egy cikket, amit egyébként otthonról is meg tudott volna tenni. A
fizikai helyszín az egyetlen, amit használni tudott, mint a díszletet szokás a
színházban. A ”Hilversum” megírja a darabot, a tudósító kimegy a színpadra,
előadja a darabot és hazamegy.
A
könyv „A Vágóolló Törvénye” című fejezete különösen tetszett. Nem azért mert
újdonságot mondott, hanem, inkább mert megerősített abban, hogy a TV korunk
egyik legmanipulatívabb eszköze a médiában. Ahogy az író fogalmaz „a Vágóolló
Törvénye leszűkíti, arra a kevésre korlátozza a tévében megjelenő valóságot,
ami filmre vehető”. Egy-egy felvételt lehet úgy készíteni, hogy teljesen
elferdítse a valóságot, a diktátor állam pedig szívesen megrendezi azokat, úgy,
hogy neki kedvezzen. Ami sajnálatos, hogy manapság nagyon sok ember a TV-n
keresztül tájékozódik a hírekről és talán fogalmuk sincs arról, hogy amit
látnak az nem a valóság, csak egy jól megrendezett jelenet.
Összességében
tetszett a könyv, mert olvasmányos volt és habár én a Kelet iránt sosem érdeklődtem,
érdekes kérdéseket vetett fel. Ugyanakkor nehezítette az olvasást, hogy egyes kifejezéssel
(Hámász stb.) nem voltam tisztában, így mindig utána kellett olvasni ezeknek. Ahogy
az egyes az újságírói kifejezéseket (talking head, fixer stb.) megmagyarázta a
szövegben, úgy számomra hasznos lett volna egy-egy rövid magyarázat ezekhez is,
akár külön, a könyv végén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése