Hello everybody!

        „Hello everybody!” – köszönti Joris Luyendijk a vaui barakk menekültjeit. A fiatal holland tudósító karrierjének ez volt az a pillanata, amikor megnyílt számára az első ajtó az arab világ felé. Ez, a Jorisnak különösen fontos mondat többször ismétlődik a regényben. Kezdetben erőltetettnek tartottam, úgy éreztem erre az angolosdira semmi szükség. Szépen lassan vettem csak észre, hogy ezzel a köszöntéssel nem csupán a dél-szudáni menekülttábor túlélőit, hanem engem, az olvasót is üdvözölt, újabb kaput - ez esetben a világ szemét- nyitva, a Közel-Kelet és a tudósítói munka felé.

           Az olvasás során vegyes érzések kavarogtak bennem. Egyik pillanatban félre akartam tenni a könyvet, másikban újra neki akartam kezdeni. Őszinte leszek, a regény első felét vontatottnak és repetitívnek találtam, mintha arról lenne szó, hogy már pedig meg kell lennie annak a 200 oldalnak! Később konstatáltam csak, hogy ez csak egy hosszasra nyúlt bevezetés, ami fokozatosan felkészít a regény második felére. Joris mesél egy olyan közel-keleti valóságról, amely létezik, megfogható, de az átlag nyugati ember számára vagy teljesen idegen, vagy torzított formában érkezett meg. Amennyit mi látunk, csupán apró, elkendőzött szegmense az arab térség mindennapjainak. A regény nem csupán ismertet, az olvasó nyomon követheti a szerző, a tudósító évei során lezajló lelki kitárulkozását is.

        Egy jó újságírónak szívósnak és kreatívnak kell lennie. Nem tétovázhat, amiről tudja, hogy fontos, azért fűt-fát megmozgat, hogy írhasson róla. Erkölcsnek kevés helye van a tudósítói munkakörben, itt hivatalosan tényeket kell közölni, pártatlanul, személyes vélemény nélkül, kiszolgálva a hírügynökséget. Ha szükséges, torzítani kell az információn, szenzációt közvetítve a nyugati olvasó számára. Joris pontosan így végezte munkáját, miközben bejárta a Közel-Kelet országait. Látott fényűzést, szenvedést, veszélyt, rettegést és bátorságot is. Ennyi élmény után nehéz objektívnek maradni.  Jorisban fel is merült a kérdés, mégis milyen világ az, ahol a hatalmas felkészültséggel és határozott véleménnyel rendelkező ember, nem hogy nem oszthatja meg széleskörű tudását, de a média gátat szab érzelmeinek és saját nézeteinek is? A jó újságírónak nehéz megtalálnia az arany középutat, mi az, amit hajlandó lehozni a szerkesztőség és mi az, amit meg tud emészteni az átlagolvasó. Joris lépésről lépésre ébred rá a tudósítói munka sötét oldalára; egyszerre szembesül a nyugati és a közel-keleti realitással. Egyre világosabbá vált számára, hogy az a bizonyos elkendőzés mindenhol intenzíven jelen van. „Egy médiaháborúban az ilyen újságírói döntéseknek politikai következményei vannak.” – írja Joris. Kérdés, hogy akkor tulajdonképpen mit tekintünk elnyomóbbnak, a diktatórikus közel-keleti országokat, vagy a "demokratikus" nyugati manipulatív tömegmédiát? A média egy olyan közvetítő, mely tökéletesen alkalmazható a propaganda eszközeként. A média egy kiszolgálója Luyendijk, aki úgy gondolta, ő csupán egy „légy a falon”, nagy port nem kavarhat, ő csak megírja, amit lát és hall, tájékoztatva a világot a közel-keleti állapotokról. Érdekes végigkövetni, ahogy a fiatal és lelkes Joris hogyan világosodik meg tudósítói évei alatt. Lelki tusáján apránként kirajzolódik, egy nyugatról érkezett tudósító a Közel-Keleten aligha képes pártatlan maradni. Minden oldalról próbálta megközelíteni a helyi konfliktusok természetét, míg végül arra a következtetésre jutott, hogy mindenhol nagy a baj.

        Az elferdített valóságközvetítés Jorisnak nem ment könnyen. Korán ráeszmélt, az egyszerű nyugati olvasó fel sem tudja mérni a katasztrófa súlyát. Valahogy el kellene juttatni hozzá a közel-keleti valóságot, azonban egy olyan társadalomnak, amelyre mindmáig jellemző az arabellenes attitűd, nehéz közvetíteni az üzenetet. Nem meglepő, hogy bele is fáradt a kihasználtságba és a küldetése megpróbáltatásaiba.

       Bár Joris Luyendijk stílusa nem igazán fogott meg, - ez lehet, a fordító hibája- mégis, meglepődve tapasztaltam, hogy pozitív élményt nyújtott számomra a könyv. Tanultam is belőle, tudtam azonosulni a szerző lelki világával, és felnyitotta a szemem olyan problémákra, melyekkel korábban nem, vagy csak felületesen szembesültem.