2014. március 11., kedd

Fű receptre – legalizálás Olaszországban

Már a háziorvos is felírhatja a marihuánát Olaszország egyik tartományában. Az új kormány országos szinten is könnyebbé tenné a hozzáférést.

Az olasz kormány nem támadta meg az Abruzzo tartományban januárban elfogadott törvényt, mely a vadkender orvosi célból való használatát engedélyezte. A növény gyógyászati alkalmazása eddig sem volt teljesen illegális, de a hozzáférés nehezebb volt. Abruzzo vezetése januárban döntött arról, hogy a vadkendert, illetve az azt tartalmazó gyógyszereket háziorvosi rendelvényre is ki lehet váltani. A Renzi-kormány pedig nem kért alkotmánybírósági felülvizsgálatot. Az új kabinet lépése jelzésértékű, ugyanis a korábbi tartományi törvényeket, melyek a marihuána használatát igyekeztek liberálisabban szabályozni, az előző kormányok sorra megtámadták.

Azonban nem csak egy tartományi szabályozás elfogadásáról van szó. A Demokrata Párt egyik képviselője Luigi Manconi olyan törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek, mely országos szinten is megkönnyítené a vadkender terápiás célból való használatát és kiszélesítené a gyógyszerekhez való hozzáférést. Ezen kívül a gyógyászati célú alkalmazást nem csak a kórházakban tennék lehetővé, hanem otthon is. Ami pedig a legfontosabb: a privát termesztés tiltását is csökkentené. Ez annyit jelent, hogy a betegek otthon is ültethetnének vadkendert, ha a terápia ezt kívánja.

Az ügy magyar viszonylatban is érdekes lehet, ugyanis a magát „patrióta és szociáldemokrata” pártnak nevező 4K! (Negyedik Köztársaság) az idei választásra készülve többek között a fű legalizálásával kampányol, habár a párt nem kizárólag a gyógyászati felhasználást népszerűsíti. A 4K! választási programjában a változó nemzetközi trendekre hívja fel a figyelmet, arra hivatkozva, hogy egyre több európai ország dekriminalizálja a fogyasztást.

Annak ellenére, hogy az elmúlt években az olasz jobboldali kormányok akadályokat görgettek a korábbi tartományi szabályozások elé,  a „La Repubblica” című napilap arról számolt be, hogy a jelenlegi döntést több oldalról egyetértéssel fogadták. Az új jobbközép (Nuovo Centrodestra) párt szenátora, Carlo Giovanardi szerint a tartományi szabályozás összhangban van az eddigi törvényekkel, és ő maga is támogatja a marihuána orvosi használatát, azonban elutasítja a teljes legalizálást, vagy, ahogy ő fogalmaz: „a szabadidős fogyasztást”. A baloldali liberális zöldpárt (Sinistra Ecologia Libertà) elnöke szintén üdvözölte a döntést, mivel az  szerinte a szervezett bűnözés és a drogkereskedelem elleni harc egyik fontos lépése lehet, és abbéli reményét fejezte ki, hogy a vadkendert hamarosan maguk a betegek is termeszthetik, akár terápiás, akár egyéb célból. Kérdéses azonban, hogy a privát termesztés legalizálását hogyan tudják csupán a betegekre korlátozni, illetve, hogy ezzel vajon nem a marihuána terjesztését könnyítik-e meg a törvényhozók.

Források:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése