2014. március 26., szerda

Az európai „autótörténelem” vége?

Európa még mindig a világ több vezető autógyártójával büszkélkedhet, mégsem hunyhatunk szemet az aggasztó tendenciák felett, melyek az Unió világpiaci részesedését jellemzik – hívja fel a figyelmet a London Translations honlap, Nemzetközi üzleti kapcsolatok oldalán olvasható egyik cikkében. A március 17-én, hétfőn napvilágot látott cikk számos okot feltár a jelenség hátterében, de tény, hogy az EU egy harmados autóipari részesedése mintegy tíz év alatt egy negyedre zuhant.

Mialatt a recesszió végetérni látszik, és a gazdaság is lassan, de biztosan rendeződik, a gazdasági világválság utórezgéseit még kétségtelenül sokáig érezni fogjuk. Az adatok magukért beszélnek. A hivatalos mutatók alapján az EU-ban állították elő a világ személyautó termelésének egy harmadát, 2000-ben 35,9, 2005-ben pedig 34,1 százalékát. Ez az arány 2012-re drámaian leesett, mintegy 26 százalékra.

Napjainkban az autóipar volt az egyik szektor, melynek súlyos nehézségekkel kellett szembenéznie, habár ezeket a nehézségeket nem csak a pénzügyi összeomlás jelentette. Andor László, foglalkoztatásért, szociális ügyekért és a társadalmi összetartozásért felelős európai biztos szerint az ipar jelentős szerkezeti változáson megy keresztül, ami a globalizációnak és a nemzetközi határok megszűnésének köszönhető, és ez a kereskedelemre is kihat – számol be a honlap. Az ilyen időkben a protekcionista hozzáállás kifizetődő az üzletben. Az olyan blokkok, mint az Európai Unió is, pedig összetartanak, hogy minél több tagállam vészelhesse át a nehéz időket annyira sértetlenül, amennyire csak lehetséges.

A termelési trendek megváltozásáért felelős számos tényező közül a legfontosabb a fejlődő országok megnövekedett befolyása. Az ezredfordulót követő évtizedben a BRIC országok, Brazília, Oroszország, India és Kína, részesedése a világpiacból 8,4 százalékról 33,5-re nőtt.

Kína Franciaországban

Akár a gazdasági válság okozta visszaesés, akár a globalizációval járó ipari struktúraváltozás áll az EU autóiparának baljós hanyatlása mögött, tény, hogy a fejlődő gazdaságok nem kímélik gyengülő riválisaikat. A válságból való kilábalást kínáló külföldi tőke pedig lassan kiszorítja Európát történelmi cégeiből.

A PSA Peugeot Citroën és a kínai Dongfeng 3 milliárd eurós tőkeegyesítésről egyezett meg február 18-án, kedden, mellyel a francia autógyártó több időhöz juthat, hogy üzletét ismét felvirágoztassa. Ez új vezetőséget is jelent, mellyel vége szakad a két évszázadot meghatározó családi irányításnak. A Peugeot és a Dongfeng egyenlőre egy irány egyezményt írt alá, tudta meg a Reuters két megbízható forrásból is az aláírás február 19-ére, szerdára tervezett hivatalos bejelentése előtt.

Források:

http://www.londontranslations.co.uk/international-business-relations/globalisation-impacts-european-car-industry/


http://www.theglobeandmail.com/report-on-business/international-business/asian-pacific-business/dongfeng-deal-buys-time-and-new-blood-for-peugeot/article16936464/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése