2014. március 12., szerda

Lesből támadás? Ukrajna kapóra jöhet Assadnak

Bashar al-Assad, Szíria elnöke most, hogy a nemzetközi porondon az Ukrajnában zajló események kapják a legnagyobb figyelmet, előnyre tehet szert. Az Egyesült Államok és Oroszország között folyó hatalmi csatározások Kijev és Krím felett a szír rezsimet megerősítik abban, hogy Putyin továbbra is támogatni fogja őket, illetve enyhül a nyomás az arab államon. 

Az elmúlt hetek Ukrajnát érintő hírei, a Kijevben egyre eldurvuló tüntetések és a Krím-félszigeten megjelenő orosz csapatok körül kialakult nemzetközi érdeklődés miatt a sajtó most egy másik, korábban a legfelkapottabb és legvitatottabb témát hanyagolja, Szíriát. Többek között a The Fiscal Times újságírója, David Francis szerint ebből a rezsimnek komoly előnye származhat, s vannak, akik már most Assad elnök győzelmét jósolják. Azonban már tavaly év vége óta amerikai részről is egyre több fórumon nyilatkoznak szakértők, hogy az egyetlen lehetséges út, a ,,legkisebb rossz", hogy az országban folyó harcokat beszüntessék, ha Assad marad.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a napokban a szír haderő a visszafoglalta Yabroud városát, amely sokáig mint kulcsfontosságú bázis, a felkelők kezén volt. Stratégiai jelentőségű területről van szó, hiszen az elnök által terroristáknak nevezett felkelők, szervezetek - melyek közül pár az Al-Kaidával is kapcsolatban áll - utánpótlási útvonalát vágta el a hadsereg.

Ezen kívül Assadnak most lehetősége nyílt egy lazább környezetben halogatni a vegyi fegyvereinek a leépítését, amelynek végső határidejét áprilisra tolta ki a kormányzat. Megerősítették ugyan az arzenál leépítése melletti elkötelezettségüket, a határidő tologatása mindenképpen az elnök szilárd erős pozícióját mutatja.


A közelgő elnökválasztás, a kiújuló orosz-amerikai ellentét és a széthúzó, terroristákat is magába foglaló ellenzék együttese továbbra sem fest teljesen békés képet Szíria jövőre nézve. Mindemellett Bashar al-Assad nagy támogatottságot élvez, hiszen Damaszkuszban a múlt héten is több ezren szimpatizáns sorakozott fel az elnök képét és zászlókat lengetve. Bizonyos feltételek mellett Washington is egyre inkább hajlik a hivatalban maradására, legalább egy átmeneti időszakra és az ellenzéknek is teret hagyva.    

Források:
http://www.washingtonpost.com/world/assad-taking-advantage-of-us-russia-split-over-ukraine-observers-say/2014/03/07/37d0f885-3900-466c-b278-5237087ceffe_story.html

http://www.thefiscaltimes.com/Articles/2014/03/05/Latest-Victory-Assad-Has-Won-War-Syria

http://www.haaretz.com/news/middle-east/.premium-1.564075

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése