2014. március 12., szerda

Közönyösség – avagy kire szavaz a  magyar a szlovák elnökválasztáson?

„Nekem a legnagyobb ellenfelem nem a többi tizenhárom jelölt, hanem a közöny” – jelentette ki Bárdos Gyula a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnökjelöltje a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. A szlovákiai államfőválasztáson, melynek első fordulóját március 15-én tartják, első alkalommal indult magyar nemzetiségű jelölt.
Bárdos Gyula a Csemadok elnökeként és az MKP elnökségi tagjaként aktívan és hatékonyan hozzájárul(t) a felvidéki magyarság kultúrájának megőrzéséhez, érdekvédelméhez. Jelöltségével is elsősorban a magyar közösség összefogását, önbizalmának erősödését kívánja megvalósítani, ugyanakkor a többi nemzetiség és a szlovákok megszólítására és támogatásuk elnyerésére is törekszik. Célja továbbá, hogy felhívja a többségi nemzet figyelmét arra, hogy „a Szlovákiában élő magyar közösség tagjai nem másodrangú állampolgárok, és a kisebbségek képviselőinek is lehet szerepük […] az országban”.
Kampányprogramjában az elmúlt két hét során többször hangsúlyozta, hogy államfőként különösen nagy figyelmet szentelne a kisebbségi, emberi és nyelvhasználati jogoknak, az autonómia kérdésének, a kisebbségi oktatás és kultúra területének, illetve Dél-Szlovákia felzárkóztatásnak. Nyitott és aktív elnökként kezdeményezné és ösztönözné a társadalmilag érzékeny témák, problémák párbeszéd útján történő együttes, a többség és a kisebbség bevonásával való megoldását.
A március 11-ei felmérések szerint az első fordulóban a legtöbb szavazatot Robert Fico (36,1 %) és Andrej Kiska (27,1 %) érnék el továbbjutva a második fordulóba, míg Bárdos Gyula továbbra is a hatodik helyet foglalná el a voksok alapján. A magyar jelölt kezdeti 5,3 %-os támogatottsága azonban folyamatosan csökkent az elmúlt hetekben, a választások előtt négy nappal már csak a szavazatok 4,3 %-át szerezné meg, annak ellenére, hogy a magyarok aránya Szlovákiában 8,5 %.
A Focus közvélemény-kutató ügynökség megvizsgálva a kérdést megállapította, hogy a magyar választók bizonytalanok, s míg a szlovákoknak csak harmada, addig a magyar nemzetiségűeknek 50 %-a nem tudja kire fog szavazni. A Focus által február 28-án közzétett táblázat szerint a szlovákiai magyarok a következőképpen adnák le voksaikat:
Bárdos Gyula 31,9%
Milan Kňažko 5,2%
Andrej Kiska 4,3%
Radoslav Procházka 4,3%
Robert Fico 2,6%
Pavol Hrušovský 1,7%
más 0,9%
bizonytalan 25%
nem választana 24,1%.
Ezenkívül a felmérések érdekes és meglepő tényeként például kiderült, hogy a Most-Híd párt szavazóinak 48,1 %-a Bárdosra szavazna, és csak 7,4 %-uk voksolna a párt által jelölt és támogatott Pavol Hrušovský mellett.

Hunčík Péter pszichiáter a magyar kisebbség bizonytalanságának, megosztottságának, alacsony részvételi szándékának fő okaként az MKP és a Most-Híd pártok közötti súlyos, gyűlölködéssel teli vitát nevezi meg, de fontos érvként merül fel  Bárdos Gyula esélytelensége a második körbe való bekerülésre. Emellett megemlíthető a 2009-es elnökválasztás is, ahol a magyarok sikeres összefogása eredménytelenséggel párosult; nem győzött az általuk támogatott Iveta Radičová. Szerepet játszhat még, hogy a szlovák jelöltek egy része ismeretlen a magyarok előtt, másik részük pedig járatlan a kisebbségi kérdésekben vagy elsősorban a többségi nemzetiség érdekeit képviselik.
Források:
http://ujszo.com/online/kozelet/2014/03/11/focus-ficonak-361-kiskanak-271-szazalek
http://www.parameter.sk/rovat/belfold/2014/02/28/kire-szavaz-szlovakiai-magyar-bardosra-csak-minden-harmadik-hrusovskynal
http://www.hirek.sk/belfold/20140309201206/Bardos-Gyula-a-kozony-a-legnagyobb-ellenfel.html
http://www.parameter.sk/rovat/belfold/2014/03/04/bardos-gyula-benes-dekretumokrol-es-az-autonomiarol-beszelni-kell
http://www.parameter.sk/rovat/belfold/2014/03/05/bardos-gyula-nekem-nem-kell-magamat-megjatszanom
http://mno.hu/hatarontul/bardos-elarulta-milyen-elnok-lenne-1213709
http://www.hirado.hu/2014/02/28/szlovak-elnokvalasztas-bardos-gyula-a-szlovak-elnokvalasztasok-tortenetenek-elso-magyar-jeloltje/
http://www.hirado.hu/2014/02/28/nemzetisegi-es-a-szlovak-szavazatokra-is-szamit-bardos-gyula/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése