Az ukrán válságot az emberek szemszögéből vizsgáló sorozat második részében újabb két személy történetén keresztül kaphatunk bepillantást a történések mögé. Ezúttal egy igen elszánt, orosz önkéntes harcos, illetve egy ukrán polgár lesz az elemzés alanya. Olyan kérdésekre kaphatunk választ, hogy milyen a modern kori keresztes háború orosz változata, vagy, hogy mire jó egy játék pisztoly, ha már minden elveszett.
Pavel Rasta
38 éves – pénzügyi menedzser
38 éves – pénzügyi menedzser
A szakadárok fellegvárában, azaz Donyeck városában gyakran hallani, hogy ott
bizony szent háború folyik. Sőt van, aki ennél messzebb megy, és egyenest
Jeruzsálemhez hasonlítja a várost. Azaz a modern kor egy keresztes háborúja
zajlik. „Ami itt történik, az az orosz emberek szent háborúja a saját
jövőjükért, a saját eszményeikért”- nyilatkozott Pavel Rasta az ukrán
válságról.
Pavel Rasta orosz
állampolgár, egy önkéntes csoport tagjaként érkezett Ukrajna területére.
Fegyvert még sosem fogott a kezében, mégis, úgy tekint magára, mint egy középkori
lovagra. Célja pedig az, hogy megvédje a védteleneket. Jelen esetben tehát az
ukrán területen élő oroszokat, akiket veszély fenyeget az ukrán kormányzat
felől. Ez alatt értendő a kulturális ellehetetlenítés vagy akár a tényleges
fizikai elűzetés.
Elmondása szerint
ő és társai nem a pénz vagy kitüntetések miatt vállalták a feladatot, hanem az
orosz, cári birodalom újjáépítésének érdekében. „A 25 éve felbomlott hatalmas
országért is küzdünk” – teszi hozzá. Ennek ellenére az sem meglepő, hogy utazási
költségeit illetve a fegyverzetének jelentős részét magának kellett
beszereznie, saját pénzen. Persze vannak csatornák, amiken Oroszországból
érkezik némi felszerelés és élelmiszer, s ezekből Pavel is részesült. A csapat
jelvénye is meglepően hat az előbb felvázolt ortodox szellemiség ellenére. Egy
koponya szerepel rajta, melyet körülvesz az alábbi szöveg: Több ellenség, több
becsület.
Hogy meddig
bírják majd Pavel és társai a küzdelmet, jó kérdés. Azonban ő határozottan
kifejezte magát: „csak akkor megyünk haza, ha az egész munkát bevégeztük.” Azt
pedig, hogy meddig terjed a munkájuk, valahol Ukrajna legnyugatibb határán kell
keresnünk. Legalábbis addig, amíg Pavel csoportjához hasonlóak adják a ritmust.
Alyona
24 éves – családanya
24 éves – családanya
A Nobel díjas
Médecins Sans Frontieres (Orvosok Határok Nékül, továbbiakban MSF) nevű
szervezet aktívan részt vesz az ukrán válság okozta felfordulás humanitárius
orvoslásában. Az általuk ellátottak közül Alyona története nyújt betekintést a
védtelen, békére vágyó, és válságos időket élő polgárok életébe. Az MSF-nek adott beszámolójából olvashatunk most.
Alyona családja
Debaltseve-ben lakott, mígnem ott is harcok törtek ki. Egy távolabbi
településre menekültek, ahonnan hamarosan vissza kellett térniük, mert a férje közel
állt állása elvesztéséhez. Az újabb harcok és bombázások elől a pincékbe
menekültek. Hónapokon át több emberrel együtt osztoztak földalatti szállásukon
víz és elektromosság hiányában. Huszon néhány embernek egy hideg, dohos, kvázi
bunker nem fenntartható életforma. Alyona elbeszélése szerint a városban minden
pince zsúfolásig megtelt akkoriban. Ehhez társult az állandó fegyverropogás és
a fejük felett bekövetkező robbanások moraja.
A
gyógyszerellátás akadozott, az élelmet is nehéz volt beszerezniük. Az
ellehetetlenült helyzetből végül önkéntesek segítették kimenekülni Alyona
családját és másokat is. A szálláshelyen már az MSF kezei alatt leltek
biztonságot. A gyermekekkel külön foglalkoznak pszichológusok, játékokat is
szereznek nekik. Alyona kisfiának játék pisztoly is jutott. A Donyeck régióban
található 19 MSF tábor egyikében tehát egy kis időre fellélegezhettek a
reményüket vesztett emberek.
„Nincsenek terveink
a jövőre nézve. Nehéz a remény. Az embereknek megvolt mindenük, de így most a fiam
hajléktalanná vált. Az idő kerekét lehetetlen visszafordítani”- hangzik Alyona záró sora.
Források:
