Elnök/ rablóvezér, parlament/
tapsgép, kommentátor/ bujtogató
Joris
Luyandijk, Elkendőzött valóság, közelkép a közel- keletről című könyve volt, a
lehető legjobb dolog, ami az elmúlt pár hónapnyi olvasmányaim után
következhetett. A könyv lebilincselően olvasmányos, jól tagolt, elgondolkodtató,
ugyanakkor érthető is.
Az
arab és zsidó világról alkotott képet, nem tankönyvvizű formában, főleg benyomásaival,
megfigyeléseivel és tapasztalataival fűszerezve tárja az olvasó elé. Annak, aki
kicsit is több információval rendelkezik erről a világról, mint az átlagember,
egyfajta plusz színezetet biztosít a világról. Eseményeket más kontextusba
helyez, és magyarázataival, reflektorszerűen világít rá, a nyugati világban
keringő félreértésekre, téves elképzelésekre, az arab világgal szemben. Azoknak
viszont, akik a tévéhíradókon, vagy újságokban elszórtan elhelyezkedő cikkekből
tájékozódtak az arab és zsidó világról, nos, számukra egy teljesen új,
ismeretlen világot fog bemutatni az író. Hiszen, a leírt benyomásai, sokszor
olyan nagymértékben különböznek a médiából jövő információkkal, hogy a naiv,
nyugati befogadó ezt a differenciát nehezen értheti.
A
könyv olvasása kapcsán, noha jómagamat, az arab világról tájékozottabb
kategóriába sorolnám, nagyon sok információ került más kontextusba. Valójában,
sohasem gondoltam, hogy az a kép, amit a Közel-Keletről közvetítenek felénk a
médiumok, úgy, olyan formában megállják a helyüket. Gondoltam ezt annak a
tudatában, hogy sokszor kis hazámban is tapasztalhattam, hogy egy jó vágóképpel,
vagy ütős szóhasználattal mennyire más színezetű és erejű hírt tud a híradó
kreálni. Ugyanakkor, a tudatos távolságtartásom ellenére sem gondoltam soha,
hogy a hírek a robbantásokról, a merényletekről vagy a tüntetésekről valójában
ugyanúgy manipulált hatásvadász képek. A legmegdöbbentőbb számomra, a média
manipulatív eszközei voltak, melyeket Luyendijk felsorolt a könyvben. Az, hogy
a szóhasználat, vagy a beállított képek, esetleg a tudatosan kiválasztatott, és
később tálalt témák, gyakorlatilag a nyugati olvasók, nézők fejében egy
agymosást hajtanak végre. Azok a narratívák, amiket a saját országunkban
használunk, túlságosan meghatározzák a gondolkodásmódunkat, és kiszakadni ebből
nagyon nehéz. Évek kellenek hozzá, más környezetben, hogy megértsük az új
szavak jelentését, és a kontextusok értelmét. Különösen érdekes volt ezt a
folyamatot, egy holland újságíró szemszögéből végigkövetni. A diktatúra és
demokrácia közti különbség, rá, mint fejlett, régóta fennálló nyugati
demokráciában élő művelt emberre, akkora hatást gyakorolt, hogy könyvében a
kettő közti különbséggel hosszan foglalkozik, több szempontból vizsgálva.
A
nyugati világnak először is nincsenek azokra az állapotokra szavai, vagy ha
vannak, azok jelentéstartalma teljes mértékben eltér. Ugyanez igaz fordítva is.
Az arab szókincs olyan sokrétű, az emberek is olyan sokfélék, hogy egy –egy szó,
más és más értelmet nyer az arab világ keleti és nyugati részén.
Ez
a könyv, nem próbál meg pontos képet adni az olvasónak minden arab állam, és
Izrael lakosainak szokásairól, attitűdjeiről, viselkedéséről, hiszen ilyen
terjedelemben ez nem is lehetséges. Azonban, arra éppen elég, hogy én, mint a
híradós lánc végén álló személy, a megfelelő távolságtartással kezelhessem a
hallottakat. Segít abban, hogy eloszlassam előítéleteimet a Közel-Keleti
világgal szemben, ugyanakkor előítélettel viseltessek a média manipulatív,
tudatos viselkedése iránt. A kérdés, hogy vajon érdemes-e elolvasni? Egyértelmű
IGEN!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése