Az utóbbi hónapokban
a Déli Áramlat gázvezetékkel kapcsolatos módosítások borzolták a kedélyeket
Európa szerte. Vlagyimir Putyin úgy tűnik új barátra talált Recep Tayyip
Erdogan török államfő személyében. Vajon a személyes szimpátia, vagy a nemzeti
érdek, esetleg a kettő együtt áll az orosz medve és a török farkas
együttműködésének hátterében?
Törökország és Oroszország
kapcsolata igen ellentmondásos az utóbbi időben. Ankara NATO tagként
hivatalosan elítéli az orosz beavatkozást Ukrajnában, Kijev területi
integritása mellett foglal állást. Nem csupán Ukrajna okán került sor
kenyértörésre a két ország között. A szíriai konfliktus kapcsán a két fél
ellentétes nézeteket képvisel. Míg Putyin szövetségese a szíriai kormányerőknek,
és jó viszonyt ápol Bassar al-Aszaddal, addig Erdogan a szír vezető egyik
legnagyobb ellenlábasa. Kérdéses, hogy az ily módon terhelt viszony hogyan is
fordulhatott jóra az utóbbi időben.
Tavaly
tavasszal jelentette be az orosz államfő, hogy a Déli Áramlat gázvezeték
tervezett útvonalát megváltoztatja. A döntés sokk-ként érte az európai
vezetőket Míg az orosz gázt Ukrajnát kikerülve eredetileg Bulgárián keresztül
vezették volna az Európai Unió területére, addig a módosított útvonal Bulgária
helyett Törökországon át ívelne. A döntést figyelembe véve nem meglepő, hogy
Törökország nem hajlandó csatlakozni az Unió által Oroszországra kivetett
szankciókhoz. Emellett Putyin hat százalékos gázár csökkentést ajánlott a törököknek, így
téve még csábítóbbá a velük való együttműködést. Ha a gázzal kapcsolatos adatok
nem lennének elegek, a képet színesíti, hogy Oroszország fogja építeni
Törökország első nukleáris erőművét, mely újabb húsz milliárd dolláros
beruházást jelent.
A Guardian
áldozott egy cikket Putyin és Erdogan személyiségének vizsgálatára. Az újság
kiemeli, hogy mindkét elnök a hatvanas évei elején járó, a politikai életben
nagy múlttal rendelkező, erőskezű egyéniségek. Putyin 1999, míg Erdogan 2002
óta játszik kiemelkedő szerepet országaik kormányzásában. Mindketten átéltek
már komolyabb megmozdulásokat, tüntetéseket személyük ellen, mégis a mai napig sikerült
megőrizni hatalmukat. Mindkét elnök vezetési stílusát a nacionalizmus illetve
az antiliberális tradícionalizmus jellemzi. Putyin és Erdogan is az erős
nemzeti érzésre apellálva szereznek újabb híveket. Emellett mindketten hajlamosak
összeesküvés elméletekben hinni, politikai ellenfeleik támogatásával vádolni elsősorban
a Nyugatot.
A vezetők személyisége mellett a két
ország között is felfedezhetőek a hasonlóságok. Oroszország és Törökország
aránylag fiatal államnak tekinthetők, melyek egy-egy birodalom maradványai. Mind
Oroszországra, mind Törökországra jellemző az erős központi hatalom jelenléte,
az ellenzék működésének korlátozása, illetve a média és internet feletti állami
kontroll. A társadalom nagy részének igénye van a Putyin és Erdogan által
megtestesített, a birodalmi múlt vezetőire emlékeztető erőskezű vezetőkre.
A fentieket figyelembe véve a
Putyin –Erdogan páros kapcsolata világos. A két vezető rájött, hogy saját
nemzetük érdekeit nem a Nyugattal való harmonikus viszony által
érvényesíthetik. Mind Putyin, mind
Erdogan hatalmának alapja a nacionalizmus illetve a gazdasági siker. Így tehát
hiába képviselnek különböző nézeteket az ukrán válság vagy Szíria kapcsán, a
két vezető felismerte, hogy a két ország gazdasági kapcsolatainak
feláldozásáért túlságosan nagy árat kellene fizetni.
Források:
